A Majom templom meglátogatása után nem éreztük annyira frissnek magunkat, a másnapján viszont már kifejezetten szarul. Lilla sajnos be is lázasodott, szóval úgy döntöttünk, hogy pihenni fogunk. Elmentem, vettem egykét csodaszert a boltban, meg kajáltam valami curryt (nekem csak hasmenésem volt, amit valami oknál fogva ilyen "kutyaharapást szőrével" módszerrel akartam gyógyítani) és vittem haza Lillának rizst mézzel és sóval. Na ennek nem örült annyira, mint amennyire én azt előre kigondoltam, annak ellenére, hogy egész jó kis kaja volt. A nagy részét végül én ettem meg, de valamennyit szerencsére sikerült beleimádkoznom.
Estére meghívást kaptunk Noahhoz, az amerikai sráchoz, aki a magyar lakótársával, Balázzsal főzött. Először úgy volt, hogy akkor Lilla nemjön, mert inkább pihen, de aztán pont olyan időben kapott be egy lázcsillapítót, hogy az indulás pillanatában tökéletesen érezte magát, én pedig hiába mondtam, hogy az azért nem úgy van, ő mindenképpen jönni akart.
Noahék egy Bishalnagar nevű részen laknak, ami nagyon durván más, mint az általunk eddig megismert "Nepál". Nincs szarszag, nem támadnak meg az emberek, nem mennek neked a motorok és az autók, és a boltban is kedvesek és normális árakat mondanak. Eljött Bibek (becenevén Bibi) is, a nepáli srác, aki jelenleg az egyetlen nepáli barátunk, és megismerkedtünk Balázzsal, aki író, és kinézetre kb egy középkori lovag és egy hippi keveréke. A kaja nagyon finom volt, Noah és Balázs már jó ideje ezen a környéken (India és Nepál) élnek, és egész jól használják az itteni fűszereket. Vacsi után még elmentünk pipázni egyet egy közeli helyre, aztán hazamentünk a megszokott kis fészkünkbe a gané kellős közepére, és megfogadtuk, hogy ez volt az utolsó napunk a Thamel nevű városrészben.
Másnap persze Lilla szarul volt, nekem folytatódott a gyomorparám, de azért elmentünk és elköltöttük az eddigi ittlétünk legdrágább és legszarabb ebédjét, majd felhívtam Noah-t, aki az előző nap megigérte, hogy segít nekünk találni valami értelmesebb helyet. Ahogy összepakoltunk, és elindultunk a Cherry guest houseból, azonnal elkezdett szakadni az eső, szóval bemenekültünk egy pipázóhelyre, és rendeltünk egy pipát, és egy teát. (a pipa a belvárosban kb 300, a külváosban 200-250 rúpia körül van, de nem tömik olyan jól, mint törökországban, és plusz pénzt számolnak fel minden extra szénért)
A beszélgetés során felmerült, hogy azért náluk van még egy szabad szoba, és hogy mi lenne, ha a mai nap már nem szarakodnánk, hanem alhatnánk ott. Erre végül rábólintott, és így az elkövetkező három napot Bishalnagarban töltöttük Noahéknál ebben a szobában, sajnos net nélkül.
Jó nem egy hilton, de legalább ingyé volt :)
Még aznap este kiderült, hogy Noah és én hasonló érdeklődési körrel rendelkezünk, szeretünk pipázni, frizbizni, főzni, és jókat beszélgetni, így az elkövetkezendő három nap nagyrészt ezekről szólt. A háztól olyan 100 méterre van egy kicsi piac, ami estére bezár, viszont kivilágított kosárlabdapályává változik. Ide mentünk frizbizni minden este, napközben meg kerestünk egy jókis füves helyet. A nepáliak mivel nem nagyon tudják, hogy mi az a frizbi nagyon lelkesen álltak be és játszottak velünk. Először csak úgy odasündörögtek, de aztán amikor megkérdeztük, hogy játszanak-e akkor fülig érő szájjal vették a kezükbe a frizbit.
Erről a környékről a város is teljesen másképp néz ki
Bishalnagarban van egy supermarket is, amiről én már teljesen lemondtam, és ide mentünk el bevásárolni. A nyugati import cuccok brutálisan drágák, kb egy tábla csokiért 3 fogásos vacsorát kapsz egy étteremben, a nepáli cuccok viszont egész türhetőek. Végül úgy döntöttünk, hogy főzünk egy pörköltet, meg egy olaszos valamit, mert a srácok már rohadt régóta nem ettek ilyeneket. Ezekhez a főzésekhez a bevásárlás természetesen katasztrófálisan drága, nagyon nem éri meg ilyesmit főzni itt, ezért ezek után úgy döntöttünk inkább visszatérünk a helyi sztenderdekhez
Balázs és Noah elég veterán gyomrokkal rendelkeznek, és ezt elfelejtették nekünk megemlíteni, mi meg elfelejtettünk gondolkodni, szóval simán követtük őket a "legtradícionálisabb" nepáli éttermekbe is. Az ilyen helyeken általában 1-3 asztal van és előre szólni kell, majd jövünk 2 óra múlva és rittyentsenek össze valamit mondjuk 300 rúpiából négyünknek. Ezek a kaják fantasztikusan finomak egyébként, és az emberünk kb addig szed neked újra bármiből ami elfogy, amég rá nem szólsz hogy mostmár azért na. A kézzel evés természetesen alap, de azért én még ennyire nem vagyok menő. Íme a Dal Bhat, a nepáli tradícionális kaja közelebbről
Hogy megérte-e vagy nem, azt még nem döntöttem el. Lassan elmúlhatna a hasmenésem :(
Szombaton egy kiállítás megnyitó volt tervbevéve, amit Balázs ajánlott. Taxit érdemes olyan helyen fogni, ahol több van, így könnyebb a normális árat kialkudni valamelyikkel. Bisalnagar nem a leggazdagabb rész Kathmanduban, de azért viszonylag tiszta, és csendes. Valamiért a nepáli piackutatók ugy gondolták, az egyetlen óriásplakát legyen ez:
Végül rögtön az első taxi balra jónak bizonyult, és bevitt minket 150 rúpiáért a belvárosba. A kiállítás 10 bangladesi festő kiállítása volt a legnívósabb nepáli galériában, a Siddhartha Art Gallery-ben. Nagyon erős képek voltak, frissek és modernek, bár érdekes módon a 10 festőből 9 idős bácsi volt, egy pedig idős néni.
Komolyabb móka volt, mint amire számítottunk, beszédet mondott a nepáli kulturális miniszter, és a bangladesi nagykövet is (aki úgy néz ki mint az a kobold a harry potterben).
A megnyitó után megtöltöttük a bendőnket borral meg kajával, és beszéltünk a kurátorral Lillával kapcsolatban. Reméljük összejön majd valami ebből.
Vasárnap egy nagy fesztivál volt a városban, nemtudom a nepáli nevét, de hívhatjuk Kumari fesztiválnak, mert a kumári, aki egy élő istennő egy kislányba szállva megy körbe egy szekéren a városban.
Már amikor délelőtt bementünk, akkor is látszódott, hogy még az átlagosnál is nagyobb a felfordulás
Olyan imádkozó részek nyíltak meg, amik az év többi részében zárva vannak.
Az istenek örzői pedig rizst kaptak a szájukba, és egy tüzet a tökük alá, hogy fokozottan éberek legyenek. Bibi itt hivatalosan nem nevet, mert az illetlenség lenne az istenekkel szemben.
És árusok mindenhol
Iszonyatos tömeg volt, és kb minden értelmes hely foglalt volt, de aztán amikor megkérdeztem Bibit hogy van e esetleg olyan hely ahol mondjuk 10 rúpiát fizetni kellene, eszébe jutott, hogy van egy tetőteraszos kávézó, ahonnan kb tökéletesen lehet látni mindent, és helyünk is lesz.
Így is volt, kb legelől volt egy asztal, oda leültünk és rendeltünk egy teát meg egy vizet, amiből csak az egyik nem volt a legrosszabb amit eddig Kathmanduban ittam. Lehet tippelni hogy melyik. Cserébe tényleg nagyon szép volt a kilátás innen.
Három különböző isten volt megszemélyesítve a fesztivál során plusz ugye ott volt az élő istennő a kumari is. Pár kép a fesztiválról
A fesztivál után Balázs megmutatott nekünk egy a belvároshoz elég közel lévő csendes, kertesházas részt, ahol sok guest house van, és kiválasztottuk azt, ahova majd költözni fogunk. Ma dél körül ez végül össze is jött, az új szobánk most ugyan 500 rúpia, de van kádunk, és újra van internet. A hely egyébként egész jónak tűnik, de képeket majd csak a következő bejegyzésben fogok feltenni.
Ja igen, és próbáljuk ki, hogy elmúlasztja-e Lilla lázát, ha mindenki egyszer arra gondol, hógy múljon el.
A következő postig minden jót mindenkinek :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése