Cancún

Az első benyomások

Korán reggel indultunk Budapestről, és végül amszterdami és detroiti átszállások után körülbelül 24 óra alatt értünk háztól házig. Nem tudom, hogy mennyiszer kell ahhoz utazni, hogy az ember hozzászokjon a 20+ órás utakhoz, de némelyik pillanatomban úgy érzem, hogy ezt nem nagyon lehet abszolválni. Vagy legalábbis nekem nem. Vannak könnyű pillanatok, amikor mondjuk megnézek a gépen egy évadnyi sorozatot, de ezeket a ’wow, tök jól birom’ momentumokat könyörtelenül váltják a ’basszus, megnéztem egy évadnyi sorozatot, és még mindig 8 óra van hátra, mi az istent kezdjek magammal’ jellegű epizódok.

Az a baj, hogy nem igazán tudok aludni a gépen. A hajnal kettes kelés (fél kettes lefekvés után) miatt a Budapest-Amszterdam felvezető kört még valami szerencsés oknál fogva gyakorlatilag úgy aludtam át, hogy álmomban ettem meg a szenyát, amit adtak. Aztán viszont elérkezik az a pont, amikor nem tökéletes már az időpont. Elaludtam, felkeltem, reptereztem megint, kicsekk becsekk boarding stb. Szeszélyes hölgy az alvókám, na. Megsértődik. Megvolt a pillanat, nem kellett, felkeltél, akkor most már ennyi, nincs második esély. És onnantól kezdve már hiába csukom le a szemem. Ráadásul vissza a jövőbe, gyűrűk ura, harry potter vagy star wars sem volt a gépen, úgyhogy a klasszikus repülő filmek nélkül kellett intézni a dolgot. Aztán egyszer csak túl van rajta az ember, és már csak a vicces dolgokra emlékszik. Akkor bezzeg mindig úgy tűnik, hogy ennek soha nem lesz vége.

Aztán a szálláson kiderült, hogy nem túl jó helyen van, és nem túl jó. Egy napra viszont azt javasolták, hogy a belépés miatt érdemes szállást foglalni, hátha kérik. Nos ami azt illeti, úgy direkt módon nem kérték, de úgy tűnt, hogy egy adag kérdéstől megkíméltük magunkat. Nem is beszélve az egyéb szarakodásokat. Így történt hát, hogy egy pici nyavíkolás után elaludtam, és másnap már egész pozitívan láttam a dolgot. Lehet, hogy azért, mert egy idősebb magyar párral ellentétben mi nem az egész kint töltött időre foglaltuk le ezt a szörnyűséget, főleg nem kajával. Úgyhogy elindultunk körbenézni, azzal a potenciállal, hogy majd valami szállást is találunk másnapra. És most egy teherautónyi rizsa után elkezdődik a történet, aminek a végén majd rájön az ember, hogy valójában a rizsa sokkal szórakoztatóbb. Akár egy jó skandináv krimi. Szóval Cancun… Igazából így utólag olvasva nagyon nincs is történet, csak végig rizsa. Mint egy jó nepáli főétel. Még most kiszállhatsz. Szóval Cancun…

Alapból a helyzet az, hogy magát Cancunt egyáltalán nem tudjuk jellemezni Cancun város alapján. Ami itt lányeges az egy földnyelv, ami belenyúlik a tengerbe, kb. 30 kilométeren leír egy félkört, és visszacsatlakozik a szárazföldbe. Itt pedig hotelek, bárok, éttermek, klubok és bevásárló központok vannak kizárólag. Ami meglehetősen unalmasan hangzik. Kivéve akkor, ha az ember a világ egyik legszebb partszakaszán szeretne enni, inni, bulizni és mindehhez ruhákat vásárolni közben

Kicsit mű, na. És vajon kitalálja-e valaki, hogy a nyilvánvaló Amerikán kívül (amit természetesen a földrajzi közelség sokkal jobban befolyásol) melyik nemzet, az, aki él-hal ezért a négy dologért?

Bezonyám. Aki olvasta az eddigi blogbejegyzéseket, az már biztosan képben van. Szóval itt vannak. Mindenhol ott vannak. És ha mexikóban megtanulnak miattuk oroszul írni, akkor valószínűleg nincsenek is kevesen. Ez persze nem teszi Cancunt kevésbé vonzóvá.

Na jó, legyünk őszinték. Nyilvánvaló, hogy a képlet az, hogy bármilyen hely + orosz turisták < bármilyen hely. Ettől függetlenül ez a hotel rész elég nagy ahhoz, hogy többen megtalálják a számításaikat itt.  És nem csúnya. És még ha néha sznob is, ezt az esetek egy részében stílusosan és igényesen teszi. 

Lehet, hogy bennem pattant el valami, de nekem olyan, mintha ezek a szobrok hármasban tolnák.

A hotelek hosszú sora között végül ráakadtunk egy pici oázisra, ami megdobogtatta a burzsoá kamuhippi szívünket. A hotelrész szerintem egyetlen hostelje. Végül itt sikerült foglalni két ágyat, és itt fogjuk megvárni a csoport második felét. Ugyanis négyen fogunk nekivágni.

Na akkor irány a part! Aztán négy kilométer gyaloglás után rájöttünk, hogy nem nagyon vannak szabad partszakaszok. Sőt igazából be sem lehet menni a partra. Végül utána érdeklődtünk, és kiderült hogy 4-5 darab van az egész földnyelven, és kicsi sikátorokon ezekhez be lehet menni. És egy részük tök jó. Ahol mi voltunk, ott még egy srác is volt, aki egy picivel többért elment a boltba és hozott neked sört. Kvázi-bár.

Mondjuk csak 26 fok volt és fújt a szél, de… vagy ne folytassam? A Lilla hajában lévő masni valójában egy zászló, ami azt jelzi, hogy nem lehet fürdeni, mert nagyok a hullámok. Köszönjük élet…

És rögtön mellettünk már könyörtelenül folytatódik a hotelsor. Végül azért elindultunk arrafelé, és kiderült, hogy vannak a bulinegyed bárjainak partszakaszai, és ezek egy részét lehet használnunk. Az emberek ide tömörülnek. Vagy nem… de csak ezt láttuk. 

Készül az eposzi szelfi. Ahogy nézem inkább melltartó vonaltól felfelé priorizál a hölgy. Ha valaki van olyan bátor, és belezoomol, akkor én még azt is megkockáztatom, hogy úgy tűnik, mintha alatta nem is lenne barna, csak felette.

A partozás után azért csak bementünk a városba, amit főként úgy jellemeztek, mint a hely, ahol a hotelzóna dolgozói laknak. És esznek. Autentikusságból itt nincs hiány. Természetesen az árak is jóval alacsonyabbak.  

A vörös szalsza kicsit olyan, mint ha füstölt erős pista lenne egy kis tabasco szósszal nyakonöntve. Hova szarakodjunk? Nem bolognai szósz ez.

A helyi szupermarketben meg úgy árulják azokat a chiliket, amiket nálunk a legspeckóbb helyeken lehet csak kapni, mint nálunk a répát. De azt már thaiföldön is megállapítottam korábban, hogy az ottani boltok a legjobbak arra, ha az ember thai kajához akar bevásárolni alapanyagokat. Nos, ez  a formula valamilyen szinten mindenhol így van.  Meglepő módon. 

Általánosságban amik megfogtak: az emberek irdatlanul kövérek. És hatalmas a fejük. 5 emberből 4 túlsúlyos, és bár én ezt az arányt nem javítom, de mindig is tudtam, hogy nem a fogyókúra az egyetlen megoldás. Most rájöttem, hogy ha mindenki kövérebb lesz, mint én, akkor azzal relatíve én lefogyok. Csak sajnos így akkor nem mehetek haza. (Egyébként valaki elmagyarázhatná, hogy a lesz miért egy sz, a jössz meg miért kettő. nekem valahogy ugyanakkorát szisszen mindkettő)

Mindenhol zene szól. Mindenhol megy a fiesta, még a supermarketben is. Ez inkább a helyiek dolgának tűnik, a turista részeken ez annyira nem jellemző. 

Na ennyi mára, mert lemerült a laptop.