San Pedroban több napot töltöttünk el a tervezettnél, egyrészt azért, mivel nagyon jól éreztük magunkat a lelassult, nyugodt légkör miatt,
másrészt pedig azért, mert rájöttünk, hogy a túlságosan feszített tempó kezd kimeríteni minket. Egyszerűen sok volt, és kellett egy pár nap, amíg nem utazunk éppen sehová.
Logikusnak tűnt tehát, hogy megmásszuk a San Pedro mellett stílusosan San Pedrónak keresztelt 3020 méteres vulkánt reggel 6 órás indulással. Pihenőnapként. A logikai bukfenc mellett az is valahogy mindenkinek elkerülte a figyelmét, hogy a két San Pedro között 1410 méter szintkülönbség volt.
Mindenesetre elindultunk reggel, és egy tuk-tuk felvitt minket kb 2000 méterre a túraút elejére. A tuk-tukok itt nem távolság alapján, hanem létszám alapján szabják az árakat. 5Q per fő, kész. A mi tuk-tukosunk pedig emiatt úgy döntött, hogy az lenne a legjobb, ha mind a négyen beülnénk az övébe, és így a 350 kilónkkal hódítanánk meg azt a 400 méteres emelkedőt a cirka 12 lóerő segítségével. Ez meg sem nyikkant pirosvillámnak (professional, jellemezte magát a sofőr) bár tény, hogy nem értük el a 10 kilóméteres sebességet óránként.
A vulkántúra bejáratánál pár ember volt egy elhagyatottnak tűnt irodaszerűségben, és egy elég irreális árat szabtak a belépésre. Ez később úgy néz ki, hogy mindenki számára ennyi, és sajnos emiatt az sem lehet véletlen, hogy naponta 7-8 ember csinálja meg ezt a túrát az itt élő szerintem négy számjegyű turistából.
Az elején a három irodai emberből egy utánunk jött, levágott faágakat adjon el nekünk pénzért, majd miután nem kértük egy 15 perces demó verziót adott a túravezetéséből. Ez annyiban merült ki, hogy ment mellettünk, és rámutatott egykét dologra. Úgyhogy most következzék: a kávé
A vulkáni talajnak és a tengerszint feletti magasság ellenére is meleg időjárásnak köszönhetően a kávétermesztéshez ideális hely az Atitlán tó környéke. Ezt akarta mondani, de végül úgy fogalmazott, hogy kafe, foto.
És itt azt mondtuk, hogy nem tartunk igényt a teljes verzióra. Ő ezt nem fogadta el, úgyhogy nem volt más választásunk, mint leülni, és idő előtt megreggelizni. Így már elfogadta. Innentől kezdve magunk voltunk a látvánnyal nem igazán jutalmazós túrán. Körülbelül félúton volt egy kilátó, ahol ki volt írva valami spanyolul és hogy 2215. Nekünk meggyőződésünk volt, hogy nagyon jól haladunk, ez biztos vagy elírás vagy mérföld (?...bár ez már akkor is necces elképzelés volt). Természetesen az volt, ami logikusan kellett hogy legyen: nem féltávon voltunk.
Lilla sajnos valami gyomorrontás szerűséget kapott el, így ő már nem jött fel a csúcsra, ami az egyetlen olyan pontja volt a túrának 2400 felett, ahol nem voltunk teljesen a dzsungelben. A látvány viszont annyira szép volt, hogy kárpótolt a kilencvenkétezer lépcsőért, amit megtettünk felfelé.
Persze Csabinak rá kellett kontráznia a fasza vulkános képemre, de jó, most egyszer elfogadom.
Lefelé a túra egyáltalán nem volt szórakoztató, főleg, mivel Lilla belázasodott, és nem volt B opció. Mindegy, valahogy íródik ez a bejegyzés, szóval leértünk.
Összességében mindenkinek tudom ajánlani a várost. Aki szereti a zsidó kaját, annak különösen, mert úgy néz ki lassan minden étterem az lesz.
 |
| Mr Muller's étterem tábláit ragasztják át Ha Falafellé éppen |
Azt mondjuk nem tudom, hogy miért, de sok ilyet is láttunk. A tuk-tukokon is. Szóval jehova tanúi is biztosan jól éreznék magukat itt.
A tópart melletti rész, egy éttermes kávézós központ, ahol minden helyen valamilyen buli van esténkéknt.
A város bentebbi részén élnek inkább a helyiek, itt nincsenek puccos helyek, és itt van a piac is.
A vulkán túra utáni napon úgy voltunk vele, hogy ha Lilla meggyógyul másnapra, akkor tovább megyünk Tikal felé, ha nem akkor maradunk. Végül már aznap este jól volt, szóval ez simán összejött. Itt egy olyan intenzív időszak vette kezdetét, hogy csak most értem rá egyáltalán a gépet bekapcsolni, és már nem is Guatemalában vagyunk. És pont emiatt fogok most csak ennyit írni és aludni végre egyet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése