Merida után ismét egy romhoz mentünk Uxmalba (ejtsd: usmál). Ahhoz képest, hogy Chichen itzától mindenki el van ájulva, közös megegyezés alapján az utána következő első rom már el is verte. Nem volt minden elkerítve, nem bőgtek a jaguársípok, és monumentalitás szempontjából sem maradt alul.
Sima másod osztályú busszal mentünk ismét, ami az útikönyvekben a no-no kategória. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy klimatizált busz plüss fotelekkel, ami viszont megáll minden kőnél. Egy óra alatt kb 40 kilométert tudunk így megtenni. Szerencsére az egyik ilyen kő Uxmal volt.
Az idő itt már nagyon jó volt. Talán túl jó is. Időnként el kellett bújnunk az árnyékba, hogy ne kapjunk napszúrást, mivel (talán a romok védelme érdekében) bent semmit nem lehetett kapni, még egy üveg vizet sem. Ez minden jóindulatom ellenére is nagyobb felelőtlenség, mint nem körbekeríteni egy 1*1 méteres követ.
Bár itt már szinte mindenhova fel lehetett menni, a fő piramis itt is el volt barikádozva. Ettől függetlenül a 'rom felfedező' élmény itt sokkal inkább megvolt.
Minden nagyon szépen rendben volt tartva, bár a belépőjegy méretezése alapján ez talán elvárható volt. Körülbelül 4 órát tudtunk úgy eltölteni a romok között, hogy így utólag úgy néz ki, hogy senki nem kapott napszúrást. A vízhiány miatt talán felelőtlen lett volna többet. Összességében minden erre járónak azt ajánlom, hogy hamarabb hagyja ki Chichén Itzát, mint Uxmalt.
Buszt találni nem volt annyira nehéz, kicsit körbekérdezősködtünk, és megtudtuk, hogy kb egy órán belül jön egy, ami elvisz valameddig, és majd ott találunk egy másikat, ami meg elvisz Campechébe. Így hát kiültünk a főút szélére, és megvártuk, még felvesz egy busz. Ez rekord lassúsággal elvitt egy kis város buszállomására, ahol meg kellett várnunk egy másikat. Ezek már körülbelül kimaxolták az útikönyv 'ne tedd' részét. Másodosztályú busz, este, buszállomás, sok cuccal. És csak mi voltunk a külföldiek.
Igazából azt gondolom, hogy 1: fáradt voltam és 2: ha nálunk Magyarországon nem lenne az a helyzet, ami, akkor nem alakult volna ki bennünk egy alapvető távolságtartás a szakadt és így kinéző emberekkel szemben. Megkövezhettek, de meggyőződésem, hogy ha nem barna bőrűek lettek volna ugyanilyen külsővel, akkor nem is tűnt volna parának. De így egy kicsit parának tűnt. Viszont nem volt para és ehhez majd hozzá kell szokni.
Végül horrorisztikusan sok idő után megtettük azt a kétszer 90 kilómétert, és megérkeztünk Campechébe. Itt döntöttünk úgy, hogy a hosszabb utaknál majd első osztályú busszal fogunk menni, hogy ne utazzunk 10 órákat.
Meg szerettem volna írni még Campechét meg Edznát is, de sajnos nincs több időnk a következő (1. osztályú :-) ) buszig.
Megjegyzem olvastam (ezt is)
VálaszTörlés