Érkezés Los Angelesbe

Az utazás és az első nap története

Az egész sztori még valamikor tavasszal, vagy nyáron indult, amikor az egyik kollégának néztem repjegyet egy kinti gyakorlat miatt Los Angelesbe. Egy ideig el tudtam hessegetni a gondolatot, hogy nem én megyek a cégtől, mert végülis miért is mennék, amikor én értek a legkevésbé a sörfőzéshez. 

Egy ideig... Aztán utána meg azt mondtam, hogy "jó akkor én meg megyek csak úgy", és vettük öt repjegyet. 

A várakozás szörnyü (bocs, nincs hosszú ü, meg i, de majd erre még visszatérek) volt, mert minél jobban megpróbáltam tervezgetni, annál inkább maga alá gyürt az érzés, hogy én ezt túlságosan várom. A legegyszerübbnek az tünt, hogyha nem foglalkozom vele, és akkor csak úgy telik az idő. Az utazás utolsó pár hónapjában aztán ráadásul kiderült, hogy egy bizonyos országba utazás kizárja a vizummentességet, és még vizummal is necces a beengedés. Ez egy elég szomorú fordulata volt a dolgoknak, de úgy voltunk vele, hogy amiről apa nem tud, azért nem haragszik, úgyhogy csináltattunk új útleveleket. 

Az utolsó utolsó pillanatig természetesen egy pici apró észrevehetetlen, de annál idegesitőbb szálkaként ott volt, hogy egy ügyes hirszerzési bravúrnak köszönhetően még visszadobhatnak minket. Ez egy rossz érzés, és még tovább nehezitette az utazással való aktiv foglalkozást és a lelki involválódást. A végén azért valami ütemterv összejött és az első két napra foglaltunk szállást. 

A repülőút összesen 18 óra volt, ami átlagosnak mondható egy ilyen kiruccanásnál. Ettől függetlenül talán Málnát viselte meg legkevésbé, minket most jobban a vártnál. Viccelődve indult még a második, 11,5 órás út is...

De azért a végére mindhárman készen voltunk, mint az állat. 

Pici érdekesség, hogy a repülőn elég komoly sörválaszték volt.

Leszállás után két pozitiv élmény is ért minket elég rövid időn belül. Az egyik, hogy Thaifölddel ellentétben itt létezik a "gyerek-kártya" és az irdatlan immigrációs sor elejére küldtek minket, ahol azonnal kiosztottak egy tiszthez. A másik, hogy a tiszt beengedett az országba. A pici szálka több hónapnyi baszogatás után végre felszivódott. 

A repülőtérről az autóbérléses részhez mentünk, ami nem sokkal volt kisebb, mint a Liszt Ferenc 2. A későbbiekben kiderült, hogy ez itt egy ilyen asztráltest szerü valami, amibe belebújsz, és csak nagyon extrém esetben hagyod el a szabad ég alatt. Mi kinéztünk egy 7 személyes "sharan" szerü autót, amire azt mondta az ügyintéző, hogy hát az nagyon kicsi lesz és nyomorogni fogunk, és majd ő megmutatja. Mondtam, hogy mutassa. Megmutatta. 

A frissen váltott szörnyetegünkkel innen már a szállás felé vettük az irányt, ami Manhattan Beach városrészben található, egy egyszerü motel. A terv szerint kettőt alszunk itt, és megyünk tovább. 

A nulladik napon nem mentünk sehova, de azért az odaúton már két dolog lejött. Az egyik ez az autózosdi. Nem nagyon lehet látni gyalogosokat, biciklistákat vagy tömegközelekedést. Egyszerüen mindenki autóval nyomul. A másik az iszonyatos terek. Minden kibaszottul nagy területen helyeszkedik el. Valószinüleg nekik nem kellett spórolni meg kicentizni, mint Európában, ahol potenciálisan a szomszéd telekre már Nagy Sándor épitett egy várat 2300 évvel ezelőtt. 

Bónuszként érkezett az, hogy a laptop, amit hoztunk, elromlott. Emiatt sajnos a photoshop, a hosszú ü és a hosszú i nem fog rendelkezésre állni az utazás során. Ez van. 

Az első teljes napunkra nem volt nagy elvárás. Szerettük volna leküzdeni az időeltolódást, és egy picit megnézni a környezetünket. Az út ugye hivatalosan San Diegoban fog kezdődni, és Los Angelesben végződni, ez a két éjszaka csak az átállást szolgálja. 

Elmentünk egy Walmartba... Vagyis egy super Walmartba. A Super Walmart két fontos tanulsággal gazdagitott minket: minden mindig lehet nagyobb és változatosabb is. A jeges teák motorolajos kannákban vannak, a csipszek hordókban, a szendvics kilós baguettből készül, a fél literes palackok pedig csak gyermekek számára készülnek. 

 

A mindenből van minden egy két esetben jó is tud lenni persze. Például nekünk jó, hogy van egy csomó féle gyümi fogyasztásra előkészitve. 

A sörpult is elég jó dolog. Egy jó húsz év múlva talán Európában is rájövünk, hogy ezekben a cuccokban nem csak túrorudit meg disznózsirt lehet tárolni. 

És van az a része, amiről még nem tudjuk, hogy jó-e vagy rossz, de ki fogjuk próbálni. Ilyen például a bourbon whisky hordóban érlelt cold brew kávé 5 dollárért. Hát ezt mégis ki az isten az, aki nem vette volna meg? 

Mivel a tengerparti részen voltunk, és délre fogunk majd menni holnap, gondoltuk ma elindulunk észak felé, végig a parton, ameddig kedvünk van. Az utakhoz még hozzá kell szokni, mert ilyen 14-16 sávos autópályák azért nálunk megint csak nincsenek. Van olyan hogy a belső négy (!) kamionok számára tilos, vagy a legbelső sávot csak olyan autók használhatják, amikben legalább két ember ül. Ez furán hangzik, de aztán amikor megnéztük, tényleg nagyon sok az az autó, amiben csak egy ember van. 

Először Santa Monicára mentünk, ahol van egy nagy móló, amin még egy külön vidámpark is van. Ezen a ponton az emberek hajlandóak elhagyni az autóikat. 

A jutalmuk ezért cserébe csokiturmix és hamburger kacskaringós krumplival.

Ennek örülnek.

Ezután tovább mentünk Malibu felé, ami állitólag a gazdag környék vizparti házakkal. 

  

Ezek a vizparti házak pedig az esetek nagy részében olyan szinten nem sikerültek diszkrétre, hogy párszor majdnem lementem az útról miattuk. Nagyon szürreális az egész a ferrarikkal meg a kastélyokkal, amikről néha csak a hatalmas kapu és az arborétum méretü előkert látszik a befelé kanyargó úttal, néha viszont be lehet látni a gimnázium méretü hazakhoz. Bár itt a gimnázium meg akkora mint nálunk valami pláza, szóval a hasonlat csak kontinensek közötti állapotokhoz használható. 

Ja, igen ez nem az, azokról nem csináltam képet. Ez David Hasselhoff háza. Ott ül benne. 

Még egy picit a jetlag deliriumában vagyunk, hol magunkról nem tudva a fáradtságtól, hol ámulva a furcsaságokon. Én is úgy irom ezt, hogy próbálom kihúzni minél tovább, hogy ne hajnal kettőkor keljek, mint ma.

Az egész valószinüleg a végére értelmet fog nyerni, de most nagyon hirtelen úgy érzem, hogy nem Los Angeles és környéke fog a legjobban tetszeni az utazás során. Már nem mintha ez rossz lenne, de ennél biztos vagyok benne, hogy lesznek jobb dolgok.