Izland 6-7: A kör bezárul

Az utolsó napok és a záró gondolatok

A hatodik napon folytattuk az utunkat Izland keleti partján én pedig továbbra is azon gondolkodtam, hogy vajon mennyi volt az esélye annak, hogy ilyen időjárást fogunk ki. Az interneten azt néztük az indulás előtt, hogy 8-12 fokra kell számítanunk és a második napon esetleg előbújik majd a nap a felhők közül. A többi napon nem. Az országról azt olvastuk, hogy nagyon extrém esetben 18-20 fok körül is tud lenni a hőmérséklet, de azt azért ne várja senki. 

A hatodik napra elértük a 25 fokot, aminek hatására a helyiek abszolut extázisba estek és félmeztelenre vetkőztek, meg papucsban és fürdőnadrágban sétáltak. Egy ideig még tiszteletből vagy talán a belénk kövült prekoncepciónak köszönhetően pulóverben voltunk, de aztán rájöttünk, hogy igazuk van. 

Ezen a napon már kialakult a hetedik napi program is, mert ki kellett számolnunk, hogy visszaérjünk a fővárosba estére. Vasárnap tehát el kellett jutnunk a Mývatn-tó útbajtésével Akureyri városáig, majd másnap kora reggel bálnanézéssel terveztük megünnepelni a hetedik házassági évfordulónkat. Meg utána én egy 5 órás autózással Reykjavikig.  

Mindenhol iszonyatosan érződik, hogy a szokásoshoz képest nagyon kevesen vannak. Mivel a hétvégére kitalálta az ország, hogy már két tesztet kérnek a bejutáshoz, amik között egy kötelező négy napos karantén van, már utánpótlásra sem nagyon számíthattunk. Nagyjából azok voltak, akik eddig jöttek, mi pedig ott voltunk úgy, mintha Magic Morning lenne Disneylandben. 

Nem kellett morcos tekintettel a kezünkben a géppel várni azt a másodpercet, amikor éppen sikerül egy olyan képet lőni, amin egy picit úgy tűnik, mintha nem lenne ezer ember körülöttünk. Közben a másik meg próbál nem pózolni, de mégis abban az állapotban maradni, hogy akármikor le lehessen kapni, ha végre nem sétál bele senki a fotóba. 

Dettifoss

Hverir - Sulfuric Smoker

Hverir

Hverir

Tudom, mostanra talán lejött, hogy milyen Hverir, de nem volt szívem egyik képet sem kihagyni. 

Hverir

Dimmu Borgir

Mývatn Nature Baths

Mývatn

Goðafoss

Hétfőn reggel az első bálnanézést kellett elkapnunk, hogy utána legyen időnk még visszaérni Reykjavikba. A bennfentes füles alapján Húsavik helyett Dalvikba mentünk. Bár utólag úgy érzem, hogy erre nem annyira volt szükség, hiszen azért jönnek ide, mert itt nincs akkora tömeg, de az most sehol nincs. De végülis mindegy. 

Egy picit csalódott voltam utána, mert bár láttunk bálnákat, én erre az élményre úgy készültem, hogy majd ez teszi fel az i-re a pontot az Izlandban. Aztán végül rá kellett jönnöm arra - ahogy Csaba olyan szépen megfogalmazta - hogy a nagybetűs I-n nincsen pont. És ebben sok igazság van. 

Az is lehet, hogy egyszerűen csak nehezn tudtam elvonatkoztatni attól a búbánattól, ami a kapitányból áradt annak hatására, hogy nem annyira jönnek emberek bálnát nézni. 

Én mégis úgy érzem, hogy Izlandon, Magyarországhoz, és talán a világhoz hasonlóan a covid hatására a negatívan értintett vállalkozások a két pólus irányába tendálnak. Az egyik véglet mindent belead, annyira, mint még soha, és küzd minden erejével. Kitalál valamit, amivel kitölti az űrt és minden felmerülő problémára két újdonsággal reagál. A másik ehelyett katatóniába süllyed és képtelen elvonatkoztatni attól, hogy most minden mennyire nehéz. A legegyszerűbben úgy lehetne megfogalmazni, hogy probléma, vagy megoldás központú a helyzettel való szembenézés. 

Nyilván nem kell ahhoz kócsnak lenni, hogy az ember kitalálja, hogy a megoldás központú hozáállás az, ami a profibb szervezeteket jellemzi, és sokkal könnyebb azok számára, akik alapból egy versenyhelyzetben edződtek meg. Ezért volt egy picit üdítő újra visszatérni a fővárosba, és részesülni az extra figyelemből és profizmusból.

Lehet ezért most furán nézni, de engem iszonyatosan meglepett, hogy mennyire nincs gasztronómia a vidéken. Azt hittem, hogy majd mindenféle marinált halakban meg rákokban meg kagylókban fogunk fürdeni, ehelyett gépsonka meg szeletelt kenyér volt kisdobozos vajjal, meg hamburger sültkrumplival, vagy ha hatalmas szerencsénk volt egy hellyel, akkor fish and chips. 

És tényleg ne értsen félre senki, Izland fantasztikus hely, de a vírushelyzet most mindenkinek megadja a lehetőséget arra, hogy befelé forduljon és számot vessen. Mert a csökkenés nem úgy történik, hogy mindenki csükken x%-ot, hanem úgy, hogy azok a helyek, akik eddig a túlcsorduló emberekből éltek, most kiürülnek, és a legjobb helyek közül lesznek olyanok, akik semmit nem fognak érezni. Mert az igényesség és a szenvedély univerzális. (nyilván ez is általánosítás, és vannak kivételek)

Vidéken azokon a helyeket, akiknél eddig azt gondolom, hogy nem volt szükség kreativitásra, nagy kétségbeesést érzek. Néha szomorúan mosolyogva mondják, hogy legalább nekünk jó, mert egy kicsit nyugisabb turistának lenni, és mindenhova előre bejelentkezés nélkül be lehet menni. Néha meg az embernek az az érzése, hogy ez már kevés ahhoz, hogy elüssék a bizonytalanság által keltett, hónapról hónapra a talpuktól egyre fejjebb kúszó depressziót. 

Az az érzésem, hogy még egy ilyen nyár már nem fér bele a világnak. Most még összeszorítják a fogukat a legerősebbek és kitalálnak valamit, de ennyi "otthon maradó" pénzt a teljes gazdaság szintjén akkor sem lehet figyelmen kívül hagyni, ha van egy-két olyan vállalkozás, ami elboldogul. 

A magunk részéről megyünk, amig lehet, és ahova lehet.