A kömpöci kópé kalandjai: Izland 4-5: A sok képes hosszú bejegyzés

Szerencsére Vikben az a napfényes reggel várt minket, amire igazán vártunk, és fel is készültünk arra, hogy hosszú lesz a nap. A Black Sand Beach után neki is iramodtunk.

És itt, ha megengedi az a maroknyi olvasóm, akkor felhagynék az állomásról állomásra történő esetleírással, és elmerengnék kicsit Izlandon. Amúgyis van egy rahedli olyan utazós blog, ami leírja, hogy hova érdemes menni és hogy ott milyen vízesés van meg milyen szállás. A képek alá azért beírom, hogy hol vannak. Már amiről meg tudom mondani.

Diamond Beach

Szóval nehezen tudom megfogalmazni azokat a pontokat, amik átélhetővé teszik Izlandot. Így öt nap után talán a legérdekesebb az, hogy mennyire gyorsan változik a táj és az egészet körülvevő hangulat. Az egyik pillanaban még egy kis tengerparti városkában vagy, aztán pár kilóméter múlva hatalmas bazalt sziklák között, ahol semmi nem él meg, utána egy ilyen szürreális fura mohával benőtt vulkáni tájon, utána meg mintha a holdon lennél.

Azt biztosra ki merem jelenteni, hogy bárki is jön errefelé, annak érdemes az 1-es úton körbekerülnie a szigetet. A látványosságok oltáriak, de itt aztán tényleg hatványozottan igaz, hogy a cél maga az út. Szinte bármi tűnhet kihagyhatatlannak, ami végül kihagyható, hiszen a következő pillanatban egy olyan helyre bukkan az ember, ami rajta sincs a listákon és mégis az eddigi legelképesztőbb látvány.

Érdemes az embernek pontosan tudnia, hogy mit szeretne. Klisésen hangzik, de néha mégis azon kapja magát az ember, hogy követi mások tanácsait és egyéb sztenderdeket anélkül, hogy feltenné magának az ominózus kérdést. Sétálni? Enni? Haverkodni? Autózni? Fürdeni? Instázni?

Na ennek függvényében fog majd Izland elhelyezkedni valahol a szubjektív személyes skálán.

Fjaðrárgljúfur Canyon

Svínafellsjökull

A fővárost elhagyva a kifinomult konyhaművészet megszűnt, és a szállásokon kapott reggelik is inkább valami fura elképzelést tükröztek arról, hogy szerintük mi mit ennénk és a helyi elemekből már semmit. Az ember szinte biztos benne, hogy most majd mindenféle halak lesznek, aztán végül műzli van epres joghurttal. Nem katasztrófa nyilván, csak érdekes. Mintha annyira már nem is érdekelné az embereket, hogy mit esznek. Ami szintén nem katasztrófa. Ha téged sem érdekel. Azért meg lehet találni a titkos pár helyet, ami minden igényt kielégít, de akkor az szignifikáns időráfordítást igényel.

Szóval marad a műzli.

Az elején biztos voltam abban, hogy ez egy hatalmas szaunázós népség lesz, és törekedtünk is arra, hogy legyen szauna a szálláson. Szinte minden szállás 25-45 ezer forint között van, és néha az az érzése van az embernek, hogy az árazások kvázi véletlenszerűek.

A negyedik napra rájöttem, hogy itt totálisan hidegen hagyja (...) az embereket a szaunázás, és onnantól ezért már nem harcoltunk. Egyszerűen nem érdekli az embereket, ami még a kajánál is nagyobb meglepetés, hiszen általában olyan idő van, amikor az ember szaunázni szeretne.

Jökulsárlón

A fürdőzés sem egy hatalmas dolog, pedig sok helyen még ásni sem kell a forró vízért, de azért az jelen van. Magyarként azért egy jó termálfürdőnek mindig örül az ember.

Hoffell

Nem is tudom már, hogy melyik utazásnál volt ennyire elképesztő az autózás maga, mint élmény. Próbáljuk beillesztgetni a különböző helyszíneket, és próbálunk alkalmazkodni ahhoz, hogy Málna ne pusztuljon el a megpróbáltatások közepette, de tényleg néha az az érzése van az embernek, hogy nem számít.

Hogy igazából bárhol letérhetsz az útról, ahol az a fura jel van, ami a látványosságot jelenti bármilyen fura betűkombinációval és aztán lehet, hogy a világ legszebb helyén lyukadsz ki. Tök mindegy, hogy mit hagysz ki, és mit nem hagysz ki.

Stokksnes

Egy fő kivételünk azonban van, és azért próbálunk menni, hogy majd északon egy ilyen bálnás túrára elmehessünk. De tényleg nagyjából ennyi.

Próbálom elkapni fényképekkel az élményt, de a szavakhoz hasonlóan itt is sokszor úgy érzem, hogy kudarcot vallok. Az egész komplexum, ami a téged körülvevő tér, annyira elképesztő, hogy lehetetlen kis szeletekben értelmezni. Jobb híján megpróbálok panorámákkal ügyeskedni, de aztán este, amikor megnézem, ott is a legtöbbször úgy érzem, hogy hm... Na jó azért egyszer kétszer beakad valami és akkor az kárpótol a sok sok bénázásért.

Vesturhorn

Az egész országnál úgy érzem, hogy az ő üdvjük egyben a nagy balszerencséjük is. Hiszen tötál terméketlen a területük 99%-a viszont legalább totálisan érintetlen, és gyönyörű. De persze lakni sem lehet rajta meg semmit sem lehet rajta. Azokon a területeken, ahol legalább valami legelni való fű megnő, próbálnak legeltetni mindent.

És persze nyugi van, de azért van nyugi, mert akiben nincs egy szekérderéknyi nihil, az ezt egyszerűen képtelen lenne elviselni. Főleg télen, amikor nemhogy nem nő semmi, és olyan hideg van, hogy utána sem akarok nézni, hogy mennyire, de fel sem kel a nap.

Ilyenkor jobb, mert most meg alig megy le. Bár azért az is furcsa kicsit, mert az ember automatikusan köti össze az időjárást az otthon megszokottal, és ez az időjárás október vége november eleje nálunk, amikor ha süt a nap az azt jelenti, hogy délután négy óra van maximum. Ehhez ennyi idő alatt nehéz hozzászokni.

Na, de eszemben sincs az időjárásra panaszkodni mert iszonyatosan EV felett futunk szerintem.

Black Sand Beach

A főváros után a szolgáltatások nagy részében abszolut megszűnik a verseny (vagy mert senki nincs, vagy mert minden tele van szezonban) és az embereknek is sokkal jobban megmutatkozik az elképesztő introverziója. A szociális interakciót igénylő dolgok jelentős részét úgy tűnik, hogy bevándorlókra bízzák, és néha annyira nehezen létesítenek kapcsolatot idegenekkel, hogy az már-már autisztikusnak tűnik. És ezek persze mind-mind általánosítások és tippek 5 nap után, szóval nem kell készpénznek venni.

Szóval az emberek nagyon kedvesek résznél visszanéztük a kapcsolódási pontokat a fejünkben és rájöttünk, hogy szinte mindneki bevárndorló volt. És az a kevés valóban helyi ember, akivel beszéltünk 90%-ban elég mogorva volt, a 10%-uk pedig fiatal volt. De persze ez is csak áltlalánosítás.

Mindenesetre Izlandra ne azért gyere, hogy a "zseniális ember" csodatételeit tapasztalhasd meg. Ne is azért, hogy helyiekkel táncolj az utcákon, rozét igyál a tengerparti szórakozóhelyen vagy csókolózz az esőben. Ha az érintetlen- vagy legalábbis maximum 1%-ban érintett - természet érdekel, akkor én még soha nem láttam ehhez foghatót ilyen sűrűségben. Ha őszintén tudsz boldogságot lelni abban, ahogy a vulkáni aktivitás megváltoztat egy egész országrészt, vagy ahogy a víz utat tör magának a legkülönlegesebb sziklákban, vagy csak szeretsz dolgokat látni, amit még soha nem láttál korábban akkor ez lesz az a hely, ahol ezt megtalálod.