Koronavírus

 élet a "pozitívban"

A mai napon eléggé evidenciának tűnik ez az írás, de már sokszor bebizonyosodott, hogy a történetek nagyon szépen öregednek, és később nagyon különleges élmény őket visszaolvasni. 

Egy picit amiatt csalódott vagyok, hogy az "apafej" névre keresztelt apává válás blogom írásának folytatásához nem voltam elég motivált. Akkor minden - mint most- evidenciának tűnt és nem gondoltam relevánsnak a jövő szempontjából. Ez talán a MOST megélésével kapcsolatos fura hazugság magunk számára. Hogy elveszi a spontaneitást. Néha csak nem szeretem magam gyengének mutatni, és úgy érzem, hogy ennek a leírása ezt a szentséget sérti meg. Van egy tök vicces poszt a gyerekszületésről meg a névadásról, de utána ha tényleg el akarom kapni a pillanat esszenciáját, akkor KELL hogy legyen negatív és gyenge ÉN a történetben. De arra meg ki kiváncsi. 

Nos, én most kíváncsi lennék rá. Vagy majd tíz év múlva, nem tudom. Nem is annyira számít.

Na. 

Szóval az egyik nap azon gondolkoztam, hogy kaland-, és megéléspárti emberként vajon ki tud-e futni az életem úgy, hogy az egész koronavírus dolog csak így elmenjen, mintha mondjuk egy amerikai elnökválasztás lenne. Ami csak úgy megtörténik és az ember hall is róla dolgokat meg van is róla véleménye de csak az indirekt hatásai érezhetőek számára. 

Csökkennek az ingatlanárak, meg zárnak be a légitársaságok. Budapesten újra szórakoztató egy szép nyári napon a belvárosban sétálni. Velencébe meg visszatérnek a hattyúk. 

De nem hallod az üvöltő szirénákat meg a pánikoló orvosokat, nem látod az életeket, amik tönkremennek, nem kell halott embereket betakarnod, nem érzed a szorítást a mellkasodban és a lázat, amint szép lassan kúszik fel a fejed búbjáig. A kételyt, hogy mi van akkor, ha te leszel a következő. Szóval ez az a fajta élmény talán, amit én direktnek neveznék. Személyes kapcsolatnak. 

Három évvel ezelőtt én lettem volna a legtökéletesebb ember, akivel lehetett volna demonstrálni, hogy micsoda pusztításra képes a koronavírus. Húsz kiló plusz, napi 10-20 szál cigi, vérnyomáscsökkentő, szívritmuszavar, állandó mellkasi fájdalmak, komoly mélységekig hatoló szorongás. Ennél tökéletesebb fiatal, nem krónikus beteg, akit lever a vírus talán nincs is. 

2018 májusban egy vasárnap estéről virradó hajnal háromkor ott feküdtem a Dél-pesti Kórház intenzív (vagy sürgősségi, fogalmam sincs melyik) részén és néztem ahogy csöpög az infúzió a csőbe, ami a kezemre van kötve. Reméltem, hogy lesz egy pillanat, amikor megszűnik a ritmuszavar, ami kettő napja nem szűnt meg. Egy ütés, ez kihagyás. Szinte óramű pontossággal. Az egyik mutató 55-öt mutatott a másik 110-et. Az egyik pillanatban végső elkeseredésemben felültem, hogy legyen valami momentuma a drámámnak, és akkor pár gyors ütés után abbahagyta a szívem a verést, és végignéztem a monitoron, hogy lapos lesz a vonal és hallottam, hogy sípol. 

Körülbelül 20-30 másodperc volt, mire az ügyeletes orvos odaszaladt és a tudtomra adta, hogy csak kihúzódott az érzékelő, ahogy felültem. Na ennyi idő alatt égett végérvényesen a tudatomba, hogy mennyire kibaszottul nem akarom ezt az egészet. Hogy változtatnom kell. 

Az infúzióba kevert koktél végül megtette a hatását és ahogy visszaállt a pulzusom hajnalra megjelent a kardiológus is, aki a vérnyomáscsökkentőm mellé felírt volna még két bogyót állandóra (egy nyugtatót és egy bétablokkolót) mondván ha nem akarok változtatni az életemen, akkor ez a következő lépés. Mondtam hogy akarok. 

Nem is volt utolsó cigi. Nem volt semmilyen rituálé meg felkészülés. Összeszedtem a cuccomat, kiballagtam a parkolóba a kocsimhoz és az összes papírt egy az egyben basztam bele a kukába. Nincs rá szükség, mert soha nem fogok visszatérni. 

A következő időszakban sikerült megtapasztalnom, hogy milyen mély a nyúl ürege. Hogy mennyire elképesztő szakadék tátong akár csak egy tabletta szedése és némi "eltérés" és a normális állapot között. 

Aki túlsúlyos sokszor azt gondolja, hogy bármikor lehetne ő a következő nagy átalakulás modell, csak nem érdekli. Aki dohányzik sokszor azt gondolja, hogy bármikor képes lenne letenni, csaképpen ő ezt szereti és így döntött. Az utóbbiban 15+ az előbbiben 25+ év tapasztalat beszélt belőlem akkor. Aki stresszes sokszor azt gondolja, hogy ez most egy ilyen időszak és hogy valamit valamiért. Valóban, de mit és miért? Az biztos, hogy nekem fogalmam sem volt arról, hogy milyen iszonyatosan szar formában voltam. 

Itt most az egyszerűség kedvéért jöjjön egy montázs, amin keresztül két és fél év alatt sikerült eljutni a 4 kilóméteres gyaloglástól kezdve az első 100 méter ritmuszavar nélküli futáson át a gyógyszermentességig (9 hónap) majd az első egy kilóméterig (majdnem másfél év) majd az első 50 perc alatti 10 kilóméterig. 

Először azzal hitegettem magam, hogy nem vagyok sokkal szarabb állapotban mint az átlag, hiszen látjátok mi megy az interneten. Aztán volt egy pont amikor úgy éreztem, hogy már egész közel vagyok egy átlagos emberhez, és utána, amikor elkezdett nyilvánvalóvá válni, hogy a fittebbek közé tartozom, akkor... Na akkor az tényleg egy csodálatos érzés onnantól. 

A régi berögződéseket, és a félelmeket hónapról hónapra falja fel az ember, és foglalja vissza az életét saját magától lépésről lépésre. 

"Én már ebből kinőttem" - a faszt. 

"Menjetek, nekem ehhez most annyira nincs kedvem" - a faszt nincs. 

Ahogy Marci mondta nekem egyszer - "egészségesen élni egyébként egész jó poén". Nos, ha az embernek sikerül azt az iszonytató szorongás árkot áthidalnia, amitől eddig a káros szenvedélyei védték meg és eljutni oda, hogy ezeket vagy leküzdje, vagy nem káros szenvedélyekkel hidalja át. Na, onnantól valóban egész jó poén. 

Az "ez nem én vagyok" és az "ez egész jó poén" közötti időszakban azért rájöttem, hogy miért törik bele ebbe olyan sok embernek a foga. Mert nehéz. De tök őszintén: általában minden csúcsteljesítmény nehéz. Minden nagy változás nehéz. 

És most itt vagyok. 

Utólagos kalkuláció alapján a koronavírus fertőzöttség 9. napján. Szagokat és ízeket nem érzek. De nem csöpög az infúziómba semmi és a szívem sem ver mellé. Nincs lázam és nem köhögök. Nem kell valami kacsa nevű fura izébe pisilnem az ágyon ülve. Nem kell azon gondolkoznom, hogy mit tettem azért hogy ide jutottam. Micsoda költői lezárása egy hosszú folyamatnak. Nem tértem vissza a kórházba.

Írhatok evidenciának tűnő dolgokról viszont. Reflektálhatok az életemre. 

Abban, ami most egy könnyű lefolyású fertőzésnek tűnik a lelki vonatkozások a legnehezebbek. Egy pozitív korona teszt olyan mint egy ítélet az élettől. Eljött a te pillanatod. Azt, hogy melyik statisztikákat fogod erősíteni majd valahol kipörgetik az égben egy hatalmas szerencsekeréken. Bármit is gondolsz, vagy bármiben is remélykedsz, vannak ellenpéldák. Lesz egy ember, akinek ugyanaz a története papíron mint neked és utána meghalt. Most jól vagy, de várd ki a holnapot. Holnap bármi lehet. 

Tedd azt, amit máskor is szoktál - mondta Marci - és ne hallgass senkire. Ez azért így ebben a formában túlzás, hiszen szívesen meghallgatom az emberek véleményét. A döntést viszont én hozom meg. Az én döntésem pedig az, hogy kurvára nincs veszélyben az életem.

Egyedül sokkal nehezebb lenne. A családomnak van egy furcsa viszonyulása a betegségekhez. Soha annyi megértést és szeretetet és gondoskodást nem kaptam még életemben, mint mikor beteg voltam. Nem mondom, hogy szerettem beteg lenni. De valahogy mindig megjelent bennem ez az "értéket képviselek" érzés ilyenkor. 

Mi van, ha mégis tettem azért, hogy ide jutottam? 

Mi van akkor, ha ismét kell, hogy változzak? Mi lesz a következő két és fél évem története? 

Sokat gondolkozunk azon Lillával, hogy ez a globális trauma majd milyen hatással lesz az emberiségre. Ez a mi generációnk történelmi eseménye. 

Szerelem a Korona Idején. 

Ki tudja, talán új dolgok lesznek értékesek, és eddig értékes dolgok tűnnek majd értéktelennek. Talán újra divat lesz bátornak lenni és erősnek. Esetleg odafigyelni másokra. Lehet hogy az is divat lesz majd. Lehet, hogy divat lesz majd felelősségteljesnek és lenni. Közösségben gondolkodni egy indivudialista társadalomban. 

Bármi is fog történni azt biztosan tudom mondani, hogy az embereket most, 2020 végén ez mozgatja. Mert mára már kiderült, hogy olyan biztos nem lesz potosan minden, mint amilyen régen volt.