Hampi

Amikor egy szép helyen voltunk szarul

Ott hagytam abba, hogy Gokarnán voltunk, és megvettük a jegyet a következő nap utáni estére a buszra. Másnap úgy döntöttem, hogy 10 nap után elmegyek a városba dokihoz megnézetni a fülem, mert egyszerűen nem volt hajlandó kidugulni. A „klinika” nem volt túl nagy, egy szoba előtérrel, a doki belenézett a fülembe egy olyan elemlámpával, amit nálunk az elemek mellé adnak ajándékba, és mondta, hogy rendben van minden. Mondom jó, csak nem hallok. Oké ír fel fülcseppet. Ja hogy van. Akkor használjam, és 50 rúpia (200ft). Úgyhogy visszamentünk a partra =)

Az eddigi hullámoknál is nagyobb hullámok voltak, szóval bementünk ugrálni rajtuk. Egyre nagyobbakat siklottunk, a hullámok meg nagyok lettek, annyira, hogy már egykettő simán magasabb volt mint én. Aztán jött „a Hullám”, és én – amikor már felettem volt és terített be – úgy döntöttem, hogy elvetődök előre és majd valami varázserő felvisz a hullám tetejére. Na ez nem így történt, a hullám begyűrte magam alá a kezem, egy körülbelül 5 köbdeciméteres kockává sűrített és fejjel előre ebben a pózban beledöngölt a homokba. Így történt, hogy Gokarna után Hampiba is bicegve érkeztem.

Rövid keresés után találtunk egy olyan szép helyet, ami a hangulatával kitűnt a többi közül. A pici városkában szinte minden szállás kis lakóházakból lett kialakítva, itt viszont kis kunyhók voltak a folyóparton ilyen kilátással a reggeli mellől. Az kunyhóhoz sajnos nem volt wc meg zuhany, de a többi dolog kompenzált ezért.

Hampi egy régi birodalom központja volt, és az emberek ennek a romjait nézik itt meg általában. Mindemellett a várost környező óriási sziklákból álló dombok egy egészen kivételes környezetet kölcsönöznek a helynek, ami a romok nélkül önmagában is lenyűgöző lenne.

Ez szerintem ugyanattól az embertől van, akinek Gokarnában is lefotóztam a képét

festékvásárlás

 Hampi egy igazi turistagettó, minden a látogatókra épül, minden körülöttük forog. Emiatt a romok megnézése után gondoltuk, hogy érdemes lesz majd továbbállnunk. Az első napot leszámítva még két napot terveztünk erre. A „fehér” turisták itt elmennek egymás mellett, az indiai turisták viszont továbbra is elég különlegesnek tartanak minket ahhoz, hogy velünk fotózkodjanak. Ezúttal mondtam, hogy jó, akkor ha ti is akkor én is. Nem szeppentek meg.

Megpróbáltam egy masszázzsal helyrehozni a szánalmas állapotban lévő testem. Nem sikerült. Bár az is igaz, hogy nem hozzá mentem masszázsra (lehet olcsóbb lett volna).

Másnap a sikertelen hullámlovaglásom miatti rokkantságom következtében nem biciklit, hanem motort béreltünk, és azzal vágtunk neki a kb 20 kilométeres körutunknak. Hampi két részből áll (vagy állt annó) az én értelmezésemben, egy vallási központból, és egy uralkodó központból. A jelenlegi hampi -  ahol mi is laktunk – a vallási központban található, a másik rész ma már csak romokból és kókuszárusokból áll. Remélem nem baj, ha nem fűzök különösebb történelmi és építészeti kommenteket a képekhez, mert én nem értek hozzá, és netem sincs az írás pillanatában, hogy utánanézzek.

Ő lakshmi a Vipuraksha templom templomi elefántja. A Lilla által adományozott két rúpia után csak lógatta az orrát, egy 10 rúpiásért azonban mosolyogva megáldotta J Videót sajnos esélytelen feltöltenem, szóval továbbra is csak képek lesznek.

Lilla és a nagy kövek

Lilla és a nagyon nagy kövek

vízvezeték

segítsetek ki, hogy ez milyen betegség (a lány 17éves)

A fizetős részeket a következő napra hagytuk, és visszamentünk a helyünkre. Egy vendég sem volt, és mindenki nagyon szomorúnak tűnt. Amikor mi voltunk reggel még full tele volt a hely, szóval megkérdeztem, hogy történt-e valami, ők pedig elmondták, hogy a kormány – mivel saját szállodát üzemeltet – a jól menő szállásokat kicsinálja, és most ők jönnek. Alapból azt az előnyt adta magának a az állambácsi, hogy csak ő kapott alkohol és hús licenszt egész Hampiban, de úgy tűnik ez nem volt elég hatékony önmagában. Ők pedig egy mi magyarok számára nem ismeretlen elv szerint másokat húznak le önmaguk fejlesztése helyett, és reggel hatkor lerombolták az egész helyet. Nekünk abban a pillanatban viszont fél óránk volt összekapni a cuccunkat, leadni a mocit és gyorsan továbbállni, mert addigra már megjöttek a hivatalos arcok és már el is kezdték a kipakolást meg a kiabálást meg mindent.

Már kicsit rosszul voltunk alapból, mert nem ittunk sokat, de így az izgatott rohanásban még rosszabbul lettünk. Kaptunk azonban egy tippet, hogy menjünk át hajóval a folyó másik oldalára, ahol nem gyilkol annyira a kormány. Egy kb tiz fős hajó szelte át ezt a pár métert. Az egyetlen probléma az volt, hogy fél hatkor megy át az utolsó, így este már mindenki marad ahol van. Na mi pont elértük az utolsót, és még képet is tudtam csinálni.

A túloldalon nagyszerű szállást találtunk, az eddigi legjobbat az utazásunk során, jó áron, és a kaja is nagyon finom volt. Meg is köszöntem a konyhán, hiszen akkor még nem tudhattam, hogy csupán egy óráig marad a szervezetemben. Az egész napos napon levés (a fehér fejkendő ellenére) és a nem ivás ugyanis megtette a hatását, és ami Lillánál a haja miatt egy erősebb fejfájásban kimerült, az nálam szigorúbb volt. A csodálatos curry gyomromban tett villámlátogatás után angolosnak nem éppen mondható módon távozott a főbejáraton keresztül. Aztán az este felénél elfogyott a vizünk, és az itt nagyon rossz tud lenni, hiszen a csapból nem lehet inni. Nem volt választásom, víz nélkül nem tudtam abbahagyni a hányást. Az étterem reggel hetes nyitásáig az idő egy örökkévalóságnak tűnt.

Az üröm az ürömben az volt, hogy megvettük a jegyet a következő estére Mysore-ba, hiszen, mint írtam, két naposra terveztük a romnézést. Ebből a második nap az sajnos le lett lőve, a kérdés az volt, hogy a busszal el tudunk-e menni. Ha napszúrás, akkor igen, ha malária vagy dengi, akkor biztos, hogy nem. Reméltem, hogy az a pici csapvíz ivás nem lesz para.

Délutánra aztán elkezdett múlni a láz, a gyomromban semmi nem volt, szóval azzal nem volt para, és a fejem is jobban lett, miután ittam reggel rendes vizet. Vicces momentum volt, amikor felültem az ágyban, és azt mondtam Lillának, hogy „na szerintem jól leszek, valószínű csak napszúrás”, majd a mondat után böfögtem egyet, amire mindketten megszólaltunk hogy „na neeeeee”. Kénes szaga volt, szóval parazitám lett. Kösz csapvíz!

Ez persze korántsem volt annyira drámai, mint amilyennek tűnik, nagy szerencsénkre lakott egy fiatal doki ezen az oldalán a folyónak, én pedig tudtam, hogy mire van szükségem a Nepáli fertőzés után.  Ezeket kivétel nélkül megkaptuk a dokitól, a tünetek azonnal enyhülni kezdtek, a napszúrás para is elmúlt, én pedig egy olyan jót aduldtam este a buszon mysore felé, hogy reggel le sem akartam szállni.