Gokarna

...

Az egyik pillanatban azt gondoltuk, hogy sosem akarjuk otthagyni Goát, aztán az egyik este, amikor sétáltunk a tengerparton hirtelen mehetnékem támadt. Mialatt azon morfondíroztam, hogy mégis merre lenne kedvem menni, és hogy vajon Lilla mit szólna a költözéshez, odafordult felém, és azt mondta, hogy ő igazából most már szívesen továbbmenne valamerre. Hát ez így egyértelművé tette a dolgot.

Nekem pedig eszembe jutott az egyik nap, amikor egy új lány költözött a mellettünk lévő kunyhóba, pont azt magyarázta a tulajnak, hogy attól függ, hogy meddig marad, hogy megy-e Gokarnába. Meg egyébként is hallottam már erről a helyről egy régóta Indiában élő barátomtól is. Meg is kerestem gyorsan, hogy merre van Gokarna, mert annó még arról beszéltünk, hogy majd lehet Kerala felé mennénk, ha mennénk.

Szerencsére a hely közvetlenül Goa régió alatt van, szóval akár még útba is esik, ha végül mégis Keralába szeretnénk menni. Így hát február 17-én reggel Pernem vasútállomásról helyi járattal mentünk Gokarnába indiai másodosztályon. Egy órával hamarabb értünk a vasútállomásra, mert igazából fogalmunk sem volt, hogy a burokrácia minő fondorlataival kell majd megbirkóznunk a jegyvásárlás során, de végül ez kb 2 pecet, és 100 forintnyi rúpiát vett igénybe. Azt mondjuk nem tudtuk, hogy a vonat szintén meghozta ugyanezeket az óvintézkedéseket, és másfél órával később jött, hogy biztosan legyen időnk jegyet venni. Így vártunk két és fél órát egy 45 perces útra.

Namost a vonat általában úgy van, hogy van két vagy három légkondis osztály (3ac, 2ac néha 1ac) sleeper class lazább turistáknak és indiaiaknak, és 2nd class, a full szimplaság általában rövidebb utakra (legalábbis az én olvasatomban). A Pernem-Madgaon szakaszon végül beültünk egy sleeper vagonba, ahol senki nem volt, gondolván, hogy úgysem fognak minket leellenőrizni 45 perc alatt, meg egyébként sem vagyunk túl gyanúsak ott. Ránk se hederített senki.

Madgaonban alapból jó sokat kellett volna várni a vonatunkra szintén, de a Pernem beli késés miatt ez gyakorlatilag lerövidült két órára. A vasútállomáson elfogyasztottam életem legrosszabb indiai kajáját, és összeismerkedtünk két svájci lánnyal, egy német sráccal és egy félig német félig kínai lánnyal, a vonatunkat keresve. Először én megkérdeztem, hogy mikor és honnan megy, és azt mondták, hogy a második vágányról 1:50 kor. Végül az első vágányon maradtunk, mert ott volt árnyék, és körülbelül háromnegyed egykor megérkezett ide egy vonat. Mondom lehet nem ártana megkérdezni, hogy ez-e a mi vonatunk, mert az eddigi tapasztalataim alapján még az is lehet hogy igen. Aztán a lányok elmentek megkérdezni, és futva jöttek vissza, hogy igen, ez az, és indul. A következő 5-10 perc pedig azzal telt, hogy a különböző kalauzok vagy azt mondták, hogy „yes, yes, stop” vagy hogy „gokarna no stop” totális magabiztossággal. Végül úgy döntöttünk, hogy megkockáztatjuk és én egy tibeti kőszáli kecske kecsességével felugrottam az alsó lépcsőfokára a vonatnak…

ami nem létezett, így becsúsztam a vonat és a peron közé egy lábbal, ami azért is volt vicces, mert a hátamon és a kezemben lévő hátizsák miatt totális patthelyzetbe kerültem. A Budapesten spinningeléssel eltöltött kínkeserves órák még mindig nem juttattak el arra a szintre, hogy egy lábbal kiemeljem azt a 100+20 kilót, úgyhogy ilyen micimackó jelleggel gyakorlatilag ki kellett húzni onnan. Na ezután mintha mi sem történt volna fellibbentünk a vonatra, és szétszórva beülögettünk az indiai utasok közötti résekbe. Hogy a végtelen mókát tetézze, egy vicces kedvében lévő porszem még berepült a szemhéjam alá, úgyhogy pislogva és bicegve érkeztem Gokarnára.

Érkezéskor nem volt nehéz dolgunk, a svájci lányok már jártak itt, úgyhogy az ő általuk javasolt irányba, Om beach felé indultunk el. Az egész hely nem túl nagy: Gokarna város, Kudle beach és Om beach egy óra gyalogláson belül vannak egymástól. Ettől függetlenül bepréseltük magunkat egy kisbuszba hatan, mert a mi helyünk volt a legtávolabb. Út közben lehetett látni Kudle beachet, amin egy kicsit beszartam.

De aztán mondták a lányok, hogy ne aggódjak, a mienk is jó lesz. Hát elég jó lett…

Együtt vettünk ki végül szállást hatan a parton, egy kicsivel kevesebbért, mint amennyiért Goán. Mivel az elmúlt napokban is parton voltunk, úgy döntöttünk, hogy másnap reggel egyből a város felé vesszük az irányt.

naperőmű Kudle előtt valamivel

Kudle beach az egyik irányba...

...és a másik irányba

nem a mi szállásunk, de megfogott a találó elnevezés =)

Gokarna városan nagyon pici volt, de tele élettel, kevesebb turistával,de még így is túl sok orosszal, akik szent város ide vagy oda ujjatlan topban fényképezgetik az embereket az ipadjukkal nem beszélnek egy betűt sem angolul, cserébe bármennyit kifizetnek bármiért. Ez egy kicsit meg tudja ölni a bulit, de ennek ellenére még így is volt valami megkapóan érdekes Gokarnában, ami különlegesség tette számomra a várost.

kiváncsi voltam, hogy mit találhatott ez a tehén, amitől ennyire boldog lett

svédasztal

persze a szemét kérdés korántsem annyira vicces

Másnap még elmentünk a másik irányba amerre más partok is voltak.

az út halfmoon beach felé

A harmadik napon pedig úgy döntöttünk, hogy még tovább szeretnénk menni, mert hallottunk azóta sok helyről, amit érdemes megnézni, és emiatt kicsit beleéltük magunkat a mászkálásba (plusz nem izlett annyira a kaja =( ).

A következő állomásnak Hampit választottuk, mert szintén nincs távól, és azt hallottuk róla, hogy egy nagy régi birodalom romjai vannak ott, és nagyon szép. Ide viszont csak busz volt, és csak az ezt követő nap utáni estére. Végül emellett döntöttünk…