Mysore

város a turistaradaron kívül

A buszút egy kicsit kaotikus volt, mert a fekvőrendőrökön átrepülve néha fekvő helyzetből érintettem a plafont. Valószínűleg ebben az is közrejátszott, hogy a busz hátuljában voltunk keresztben az utolsó két fekvőhelyen két egyszemélyes ágyban. Az előző átvirrasztott este miatt azonban ez sem tudott megakadályozni abban, hogy végigaludjam az utat.

Mysoreban ébredtem, ahol már annyi infóm volt, hogy kinéztem magunknak egy szállást előző nap az interneten. Egy riksa a buszállomáson aztán felajánlotta az ő hoteljeit, én viszont ragaszkodtam ehhez. Ennek ellenére azt mondta, hogy oké, elvisz oda 10 rúpiáért (40 forint) és ha nem tetszik, majd segít keresni még 10ért. A szállás az én információimhoz képest jelentősen drágult, valószínűleg azért, mert az ilyen interneten ajánlott szállások el tudnak szállni eléggé. Úgy döntöttünk, hogy körbenézünk, és találtunk egy ugyanolyan jót olcsóbban.

Aludtuk még pár órát, aztán elmentünk reggelizni. Az első benyomás az volt, hogy egyedül vagyunk fehér emberek a városban.

maharaja palace

ha nálunk is így árulnák a dinnyét... =)

 Ez az eddigi helyek után nagyon furcsa volt, de egyben jó volt, hogy nem minden a turisták körül forgott, csak simán zajlott az élet. Egy ember csatlakozott hozzánk persze, mesélt a városról, meg mondta, hogy miket érdemes nézni, aztán mondtuk, hogy megyünk reggelizni, és elköszöntünk.

Kaja után megint találkoztunk az emberrel, aki felajánlotta, hogy 10 rúpiáért elvisz minket a piacra, amiről a város ismert. Na ebből természetesen az lett, hogy rövid „városnézés” után bevitt elvitt minket egy helyre, amit úgy jellemzett, hogy „csak vasárnap, nagy verseny a piac közelében, ahol füstölőkészítéssel versenyeznek”. Ez végül egy magánlakás volt, ahol egy néni készített füstölőket, amiket oltáridrágán meg lehetett venni, meg még olajokat is lehetett venni, amikről szintén híres a város.

a verseny – a riksás állítása alapján a hölgy 5ezer darab füstölőt csinál naponta. Egy adag szantálfa füstölő pedig 1700 rúpia volt, ami kb 6.5ezer forint. Nem tudom ebben mennyi van, meg sem kérdeztem, de kb 20 szokott lenni. Tegyük fel, hogy 100. Ebben az esetben 325ezer forintnyi füstölőt teker a néni naponta. gyanús…

Az olajoknak egy kicsit húsvétikölni szaga volt. Meg egy kicsit átbaszásszaga is. Szerencsére rajtunk kívül pont ott volt egy „fehér” pár, akik éppen szénnévásárolták magukat a kuriózumokból, és emiatt a figyelem főleg rájuk összpontosult. Ezt mi kihasználva szépen kislisszoltunk, bár még az emberünk felajánlotta, hogy egy híres cigitekerő versenyre is elvisz minket, de ezt már passzoltuk. Becsületére legyen mondva, hogy ezek után tényleg elvitt minket a piacra, és tényleg csak 10 rúpiát kért.

Abban a pillanatban azonban, még mielőtt bemegyünk a piacra, az tűnt a legjobb döntésnek, ha a szokásos módon „keresztbe” kérdezősködünk. Ezt a technikát még Nepálban fejlesztettük ki, és az a lényege, hogy a különböző boltokban nem a boltban kapható árakra, hanem más dolgok áraira kérdezünk rá. Például a textilárústól megkérdeztük, hogy mennyi a jó ár a riksára, aztán a megfelelő árat adó (tehát korrekt) riksástól megkérdezünk valami mást stb.

Kiderült, hogy a riksás másik állítása, miszerint a palota vasárnaponként ki van világítva, valóban igaz. Ezt be is lőttük magunknak napi célként. A palota tényleg nagyon szépen ki volt világítva, sok ember is volt, bár hét előtt értünk oda, és már akkor is ugyanolyan volt. Legalábbis azt hittük… Pontban hétkor ugyanis az egész palota olyan szinten fénybeborult, hogy az ott álló emberból – minket is beleértve - egy közös „wááó” formájában tört ki a meghökkenés.

Közelebbről megnézve aztán láttuk, hogy az egész kivilágítás olyan simán becsavart villanykörtékkel van megoldva, amit nálunk már tényleg csak ott használunk, ahol ritkán ég.

Nem semmi…

Másnap aztán az első nap szerzett ismereteinket felhasználva mentünk el a piacra, ahol senkit nem foglalkoztatott, hogy ott vagyunk. Az egész ottlétünk az olajmágnás párral, és pár másik turistával találkoztunk, a piacon viszont csak indiaiak voltak. Ide főleg virágot, olajokat és mindenféle szantálfából készült dolgokat jönnek vásárolni az emberek a szokásos dolgokon kívül. Mi főleg a festékekért mentünk.

a virágárus egy speciális agystimulátor segítségével telekinézist alkalmaz a virágok kiméréséhez

festékek

Cukornádból meg kókuszból készült finomságok. csak mosolyogtunk, amikor egy darabot kinyújtott nekünk az árus, aztán továbbsétálva megkóstoltuk és a földbe gyökerezett a lábunk. Aki Pesten meglátogat minket az majd megkóstolhatja =) Ja igen, az árús homlokán látszik, hogy az itteni emberek (főleg az idősebbek) mást rajzolnak a homlokukra. Olyan mnt egy szem.

A harmadik napon az állatkertbe mentünk, ami meglepő módon nagyon jó volt. A nepáli állatkerttel - ami egy focipályányi ketrec volt – ezt össze sem lehetett hasonlítani. Minden állatot cégek és magánemberek fogadtak örökbe, és emiatt az állatkert nagyon modern és nagyon tiszta volt. Egy fél nap volt végigsétálni. Grafikusra viszont nem költöttek sokat =)

Az olyan dolgok, mint az európai izléshez idomított szállás, kaja, a wifi, meg úgy alapból a működőképes internet Mysoreból hiányzott, de vele együtt a pojácáskodás meg a képmutatás is. Összességében annyira jól éreztük magunkat, hogy elhatároztuk, a következő hely, ahova megyünk is olyan lesz, ami lehetőleg nincs tele Orosz és izraeli turistákkal. A Keralás tervünk emiatt továbbra is talonban maradt, a következő állomásunk pedig Ooty lett, amiről majd a következő írásban fogok beszámolni.