2012. január 11., szerda

A meglepetések napja


nem lövöm le a poént, olvasd el
Huh
Szóval úgy indult, hogy elindultunk Patongba motorral, hogy meghosszabbítsuk a vízumunkat. Ez idáig elég simán ment, aztán megérkeztünk az irodához és itt két meglepő dologgal szenvesültünk. Az egyik az az, hogy az iroda zárva volt, és senki nem tudta hogy miért, de már három hete zárva van. A másik pedig hogy defektet kaptunk közvetlenül az iroda előtt. 
Szóval két megoldandó probléma egycsapásra. Találjunk egy másik bevándorlási hivatalt, és javíttassuk meg a motort. Kb 10 perc toligászás után a másodikkal meg is voltunk, és ott helyben miközben az emberünk szerelt, a felesége elmutogatta, hogy merre kell mennünk a másik irodához. Eddig sima ügy.
Aztán el is jutottunk Phuket Townba, ahol megtaláltuk az irodát, aztán bemetünk vízumot hosszabbítani. Szinte alig voltak, tök jó gyorsan sorra kerültünk. Az itteni meglepetés majdhogynem elhanyagolható: itt csak Jacht vízum van. Semmi gáz, megtaláltuk az embervízum helyet, és be is álltunk a sorba. 
Következő probléma: nekünk nincs vízumunk, csak egy 30 napos engedély, amit egy hétre lehet csak meghosszabbítani nagyon drágán. Jó, akkor most mit tegyünk? - kérdeztük. Hát el kéne hagyni az országot, és egy másik országban csináltatni vízumot. Sima ügy. Mennyi időnk van még? - kérdeztük magabiztosan. Holnap jár le a vízum. Ja jó. 
A dolgokkal való foglalkozás hiányának itt jön meg az eredménye. A fókusz átlagos mennyisége körülbelül ugyanaz, csak éppen az eloszlás különbözik. Vannak pillanatok, amikor kényelmesen elvan az ember, nem törődve a holnappal, aztán ezért cserébe olyan pillanatokat él meg, amikor ezt a fajta kihagyást egy adott pillanatban kell, hogy pótolja. Szóval holnap el kell hagyni Thaiföldet. Mi legyen? Koncentrálj! =)
Lilla persze csipog a motor hátsó üléséről, hogy hova szeretne menni, meg ilyenek, én meg igyekszem nem nekimenni semminek miközben próbálok megoldást találni a dolgokra. 
Mi lesz a szállással? *nekem Burma bejönne* Hogyan jutunk el *de mehetünk Kambodzsába is* más országba? Repülővel? *bár nem akarok két hetet eltölteni* vagy Busszal? *éhes vagyok* Lehet, hogy valahogy el kéne jutni *de Burmába mehetünk hat napra szétnézni* Bangkokba... Akkor viszont még ma valahogy el kéne indulnunk este, plusz*de Burmába hat napra...* áááá Lilla egy picit maradj már csöndbe. 
Jó. Akkor gondolkodjunk.
Végül bementünk egy helyre, ahol mondtam, hogy akkor mennénk valahova, mindegy hogy hova, de szeretnénk eltölteni ott egy kis időt. "hát most minden nagyon drága"
remek...
Végül mérlegelve az árakat és a lehetőségeket úgy döntöttünk hogy Burmába megyünk, és egy útra vesszük meg a jegyet. -van pénzváltó, meg atm meg nagykövetség? -minden van.
hmm. érdekes
És akkor megvettük a jegyet, és nézem, mutatja a csaj, hogy ennyi malajziai pénz ennyi thai pénz. Kérdezem, hogy akkor most ez nem Burma? Nem. Malajzia? Igen. 
Jó. Akkor Malajzia. Végülis mindegy =)
Holnap reggel nyolckor indulunk tehát Malajziába. Fogalmazhatnék úgy, hogy a Malajziai utunk még nincsen részletekbe menően megtervezve, de az igazsághoz a legközelebb talán az állna, hogy fogalmunk sincs hogy hova megyünk és hogy hogyan, az egyetlen dolog amit tudunk, az az ország neve :D
Ennek megvannak az előnyei. Például, hogy egy tervünk sem sülhet be. Mivel nincs. 
huh
Najó, akkor ha megérkeztünk írok, hogy hol vagyunk, meg mi van itt, viszünk fényképezőgépet. Sajnos a hátizsákomat kölcsönadtam Joenak, aki Vietnámban van, de ez szerintem a mai nap legjelentéktelenebb dolga.
Frissítés: Najó kicsit utánanéztem a dolgoknak, csak a szülők miatt: tudjuk a város nevét ahol letesznek minket mert rajta van a jegyen: Penang.
Egyébként egy sziget. És így néz ki
Valahogy csak kibírjuk he-he =)
Drukkoljatok hogy ne baltázzunk el semmit =)
Na minden jót

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése