Pihenés üzemmód maxra állítva
Hikkaduwában három éjszakára köteleztük magunkat el, de most az a kivételes eset állt elő, hogy kettő után mentünk volna, ha megtehetjük. Nem is annyira a városkáról van szó, hiszen egy egész szép, bár meglehetősen turistás és szörfözésre összpontosító hely. A tenger hullámos viszont nem mindenhol. A parton melírozott félhosszú hajú ausztrálok olvassák a "surfing techniques" újságukat csendben. Nagyon nyugodt minden és nagyon szép.
A purista olvasóimtól továbbra is szeretnék elnézést kérni. Éppen a digitális fotóelőhívás rejtelmeibe vetem bele magam, és nagyon élvezem, annak ellenére, hogy nem tudom, mennyire hatnak műnek a képek. Egy picit a 'The Darjeeling Limited' és hasonló filmek szín- és hangulatvilágát próbálom megcsípni. A valóság egy picivel szürkébb ennél, de most őszintén: kit érdekel a valóság?
Szóval a szállással sajnos eléggé melléfogtunk, és az otthonról hozott betegségeinket nem sikerült kiheverni, részben a középen beszakadt half pipe jellegű ágy, részben az ágypoloskák, részben a halálokádó klíma miatt. Mindenki tudja milyen a halálokádó klíma gondolom. Na de nem részletezem tovább. 6-7 éve ez a luxus kategóriás szállásaink közé tartozott volna, már csak a saját fürdőszoba és a földről ágyszerkezet által megemelt matrac miatt is. Nemhogy klíma.
Változtunk talán mi is egy kicsit. Az élethelyzetünk is változott. Nem feltétlenül az anyagi szempontokra gondolok, sokkal inkább arra, hogy gyerkőc mellett luxus úgy kihagyni alvást, hogy arról nem a gyerkőc tehet. Szintén nehéz egy almaléért kiáltó álmos kislánnyal a nyakamban szállások után kutatni a cuccokkal a vállamon megérkezéskor, hátha tudok valami jobbat, vagy olcsóbbat. Egy olyan országban, ahol nincs alma.
A spontanitást tehát most oda lőttük be, hogy itt helyben döntjük el, hogy merre megyünk és mikor, viszont előre körbenézek a célállomásnál, hogy ne ott kelljen. Mármint most komolyan, 17 kiló a háton meg 10 a kezemben HA szerencsés vagyok, és enyém a kézipoggyász, nem pedig Málna, a fényképezőtáska és a színezőstáska (ami létezik).
A keserű felismerés után Tangallét találtuk következő állomásnak, ami az ország közepe felé lévő teaültetvényekhez vezető út előtti utolsó, vagy utolsó előtti tengerparti állomás lesz. Szállásnak most egy olyat választottunk, ami biztosan jó. Meg akartam gyógyulni végre. Biztosra. És mostmár tudni akartuk, hogy mit adnak Srí Lankán 90$-ért. Nem bírtunk ellenállni a kíváncsiságnak. Csak most az egyszer.
Az utunk a tengerparton vitt végig, ahol megálltunk Galléban egy rövid városnézésre. Ez egy nagyobbnak számító város a holland gyarmati érából való óvárossal.
Nem akartuk hosszúra nyújtani, hogy minél hamarabb megtapasztalhassuk az új szállásunk által potenciálisan nyújtott gyönyört. A forgalom sajnos nem nekünk kedvezett, így az út 4 és fél óra volt összesen. Az utolsó 30-40 percnyi utazás már a főútról letérve, egy földúton haladva történt, mi pedig egyre inkább biztosak voltunk benne, hogy ez lesz az a hely, ahol majd újjászületünk.
Nos. Miután megérkeztünk és körbejártunk, azonnal meghosszabbítottam a foglalást 2 napról 5 napra. Nem hiszem, hogy bárki máshogy tett volna.
Nem tudom, hogy mennyi kalandról fogok tudni beszámolni a következő napokban, de majd valahogy csak megbocsájtjátok ezt nekem. Én már megbocsájtottam magamnak.
Egy olyan arcát látjuk most meg Ázsiának, amire eddig igényünk meg lehetőségünk sem volt. Eszünk ágában sem lenne kettesben itt ücsörögni, amikor éppen az életünket kockáztathatjuk valami utcai patkánycurryárusnál. Így viszont...
Ha nem jelentkeznék 5 napon belül, akkor valószínűleg itt maradtunk, és eladtam az útlevelem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése