Sukothai

egy kis romturizmus

Délután érkeztünk meg Sukothaiba, amirtől csak annyit tudtunk, hogy a romok miatt érdemes útba ejteni. A buszon egy nő felhívta az egyik barátját nekünk, aki már kint volt az állomáson, mire odaértünk, és elvitt minket a szállásra. A szállás olcsó volt, és jó. Motort is lehetett bérelni. 

Sukothai két részből áll, egy óvárosból és egy új városból. Az óváros mellett vannak a történelmi romok, és mi azt hittük, hogy ott hasonlóan Angor Wathoz, itt nincsen szállás, meg semmi ilyesmi, hanem a new cityben kell lakni 14 kilóméterre a romoktól. 

Új Sukothai valószínűleg a legunalmasabb városok egyike Thaiföldön. Az éjszakai piac kettő darab árust jelent, akik ugyanazt a három féle nyálkás tésztát árulják bezacskózva, feltételezem hogy ugyanannyiért. És ez nagyjából ki is meríti a város nevezetességeit. Egyébként csak boltok egymás mellett csavarokkal, telefonnal, autóalkatrésszel, a-ból b-be tartó emberek és más semmi. A kaja amit a szállásunkon ettünk körülbelül olyan volt, mintha egy gimis konyhás néninek adnék egy zacskó levestésztát, egy csirkemellet és fej kelkáposztát egy vödör halszószt, hogy csináljon belőle tájkaját itt és most. 

Az érkezésünk napján már nem mentünk nagyon sehova, motorral megpróbáltunk eltévedni. Egy kicsit kirobogtunk a városból be a semmibe. A thai vidék szinte mindenhol ugyanúgy néz ki északon: ültetvények, és azon dolgozó emberek. Gondoltam csinálok egy képet, mert ha ott van az ember ez egy olyan dolog, amit nem tart jelentősnek, le sem fényképezi, el sem meséli, de valahogy mégis a része a történetnek. Az ami nálunk az út mentén búzatábla meg egykét tanya a távolban, az itt így néz ki: 

Visszaúton még betévedtünk egy kolostorba, ahol épp szertartás volt, így nem akartunk zavarni, de volt egy rés a padló és a korlát között, ahova bedugtam a fényképezőgépemet még búcsúzás előtt, aztán túl jó lett ahhoz a kép, hogy ezt a részt kihagyjam a beszámolóból. 

A következő nap természetesen a csillagok közé emelte Sukothait. A nyafogásom fele igazából vicc, valójában az az általános tapasztalat, hogy amennyiben egy hely szar, rossz helyen keressük a szépségét. A 'dejó' és a 'hátbasszusmostmármindegy' vált eggyé abban az 'óóó'-ban, ami szinte egyszerre hagyta el a szánkat abban a pillanatban amikor megpillantottunk old Sukothait. Már önmagában egy nagyon szórakoztató helynek tűnt, gyümiárusokkal, kis grillezős kajáldákkal, fából tákolt szállásokkal. És akkor még nem is láttuk azt, amiért jöttünk. 

A romok viszont még bicajjal is max egy napos program, szóval ha nagyon optimisták vagyunk, még azt is mondhatnánk, hogy arra az egy éjszakára tök mindegy hogy hol alszik az ember. 

A romok körbejárása szerintem olyan 30 kilómétert vehet igénybe, ami miatt mindenki tuk-tukkal vagy bicajjal érkezett, kivéve minket. Kicsit így éreztem magam, amikor leparkoltam a honda clicket a biciklik mellé. 

A régi Sukothai (ezt miért akarja egyébként kijavítani a word arra, hogy 'Csukottai'? az jobb?) birodalom romjai következnek: 

A romnézés a legnépszerűbb helyektől eltekintve egy nyugis élménynek mondható. A turisták legidegesítőbb fajtái maximum nyomokban találhatóak, és akkor is valószínűleg csak azért, mert vagy egy elképesztő hivatástudattal rendelkező idegenvezetőt kaptak, vagy azért, mert véletlenül rossz helyre foglalt nekik a thai kolléga. Az ide látogató emberek 95%-a két csoportba tartozik: nyugdíjasok vagy hátizsákos turisták. 

A buddhizmushoz kapcsolódó helyeket az eddigi tapasztalataink alapják két fő tengely alapján értékelik, buddhák száma, és buddhák mérete. Sukothai mindkét szempontból 'jeles' minősítést kaphat. A legnagyobb buddha egy kicsit távolabb található a romoktól, és annyira nagy, hogy el is rejtőzött.

Ha az előző képből nem jönne le: 

A Sukothai-i kalandok után még terveztünk egy megállót, mielőtt a szigetekhez érünk, de már annyira hiányzott a tenger, és hogy egy picit megállapodjunk valahol, hogy úgy döntöttünk, innen már egyből Koh Samuira megyünk. A következő bejegyzés majd erről fog szólni. Addig legyetek jók.