Island Baby

Kalandozások az Andamán-tengeren

Az előző bejegyzésben utaltam rá, hogy Zsuzsa lerobbanása után esetleg talán váratlan fordulat fog majd bekövetkezni és ez a cliffhanger bizonyára sokaknak okozott álmatlan éjszakákat. Hát most minden kiderül. 

A Phuket Fantasea nevű hely reklámját minden alkalommal láttuk, amikor itt jártunk, már tíz éve is, de soha nem tűnt egy olyan dolognak, amit érdemes letolni. Végül közülünk Málna ment volna csak, és az alapfelállás az lett volna, hogy Lillával és Farkassal mi itthon maradunk. A lebetegedési hullámok miatt viszont végül én is mentem és még így is egy jegyet elbuktunk. Nem volt annyira kedvem hozzá, sosem hallottam igazán jókat róla, de ha így alakult, akkor úgy voltam vele, hogy félreteszem az előítéleteimet és megpróbálom élvezni. 

Nem volt jó. Egyrészt iszonytatóan sokáig mentünk a helyszínre csúcsforgalomban, majd a show előtt még így is maradt másfél óránk egy nagyon igényesen megcsinált bazársoron, ahol két büfé étterem volt, amit nem kértünk meg száz féle bolt, ahol meg nem akartunk vásárolni. A búcsújátékokban viszont továbbra is brillíroztam, a szilveszteri hibátlan menetem után a mostani alkalommal is elhoztam a nagy ajándékot, bár végül málna a kisebbekből választott, mert az jobban tetszett neki. Eltékozolt tehetség, ha engem kérdeztek. Az előadás nagyszabásúra volt tervezve és avatatlan szem számára talán az is volt. Szerintem ez egy jól működő üzleti vállalkozás különösebb hozzáadott érték nélkül, méregdrágán.

Először azt hittem, hogy a bazársoron vásárolt gourmey hagymakarikám kombinálódik össze a hazaúttal és a kultúrális élménnyel, de mire hazaértünk már elég egyértelmű jelei voltak annak, hogy ez nem így van. Ahogy beléptem a szobába már toltam be az antibiotikumot, amit a többiek is kaptak erre a fertőzésre egy dedalonnal, hogy legalább valamennyire fel tudjon szívódni. Ez elodázta az én műsorom kezdését nagyjából két órával. A kritikusok vakarnák a fejüket valószítnűleg, hogy ezen az estén melyik performansz volt a szórakoztatóbb. Én a keservesen hányók közé tartozok, és szerintem akik ilyenek, azok tudják, hogy ez mit jelent. 

Reménykedtem benne hogy a többiekhez hasonlóan én is egy másnapi ágynyugalom, hőemelkedés stb. kombóval kihúzom és harmadnapra szintén feltámadok. Ez azért is volt fontos, mert erre a napra már megvolt a programunk, amit nem szerettem volna kihagyni. Vélhetően a gyors antibiotikumak és az acélos szervezetemnek hála ez össze is jött. Itt már nem szerettem volna kivétel lenni. 

Khai szigetek. 

Három parányi lakatlan sziget Phukettől valamivel keletre. Bár szar időt jósoltak de jó idő volt. Nagyon szép volt az egész. Bármilyen ilyen trópusi részre megy az ember ott biztosan van egy ilyen csoda parányi sziget, és én még ezeket mindig nem untam meg. 

Ilyen helyen elég hálás feladat fényképezni. 

El is képzeltük gyorsan Lillával, hogy meddig bírnánk ki ezen a szigeten ketten, feltéve hogy van egy olyan alternatív univerzum ahol addig a gyerekek jól érzik magukat máshol. Ezen pillanatban úgy határoztunk, hogy egészen sokáig. 

Az utolsó napra pedig egy Phang-nga öböl beli hajózás lett megszervezve. Phukettől nyugatra, nagyjából Phuket és Krabi között gyakorlatilag ez az öböl húzódik, ami a tengerből kiálló nagy szikláiról híres. Próbáltam egy jó hajót megcsípni ehhez az utazáshoz, mert egy ilyen hosszabb menet esetében azért a móka jelentős részét maga a tengeren levés teszi ki. Volt egy Seanery nevű cég, ami minden napra teltházas volt egyet kivéve. Ezt már az utazás elején lefoglaltam és egy picit úgy tekintettem rá, hogy majd a nyaralás egyik csúcspontja lesz. 

Talán ez volt a legkevésbé szép napunk időjárás szempontból, ami szívás, mert ilyenkor nagyon ritka, hogy ne legyen verőfényes napsütés. Az első nagyobb program egy barlangi kajakozás volt és ekkor még jó idő volt, ami mondjuk pont nem számított, mert barlangban voltunk. 

Később teljesen beborult, és mire az ominózus szigetre értünk, már esett az eső. Egyébként korábbi baráti beszámolók alapján nem számítottam nagy számra, de még ehhez képest is alulmúlta az elvárásaimat a valóság. Az egyik szigeten egy bazársor (amiket imádok) kíséretében egy sóder szerű homokos öbölkében van a legendás szikla, és a turistacsoportoknak fél órája van, hogy leszelfizzék magukat vele. 

Azt hittem fürdeni is fogunk. Na mindegy, még szerencse, hogy a Khai szigeteken meg csak az volt. Végül a Khai szigetek lett az utazás csúcspontja. 

Úgyhogy James Bond Island: kihagyható, de ha nem tudsz magaddal mit kezdeni, akkor a hajóút miatt megéri, mert ez a Phang Nga öböl a nagy szikláival hatalmas látvány. 

Hát én minden színbeállítást megpróbáltam ehhez a fotóhoz, de szar idő volt, és ezzel nem tudok mit kezdeni sajnos. 

Bár egyébként ha jobban belegondolok, tudok vele mit kezdeni. 

Na, így már sokkal jobb. 

Az utolsó nap indulás előtt pedig végre valahára sikerült úgy visszatérni a rawaii művésztelepre, hogy újra ott voltak azok az arcok, akikkel anno Lilla festett. Kár hogy nem tudtunk tovább maradni, de legalább lesz miért visszajönni majd hatodjára. 

Visszaolvastam azokat a thaiföldi utazásokat, amikor Málna volt kicsi és ott szabadkoztam a végén, hogy most, hogy véget fog érni a kisbabás időszak majd újrakezdődik az igazi kömpöci kópéskodás és majd ismét lesznek nagy kalandok. Vicces ráébredni, hogy hasonló időszakok hasonló gondolatokat váltanak ki helyzettől meg kortól függetlenül. 

Mi jön ezután? Bár előreolvashatnék az eljövendő bejegyzésekben, de erre nincs lehetőség. Mondjuk lehet, hogy nem is akarnám lelőni a poént. 

Köszi, hogy velünk voltatok ismét, vagy akár most először. 

És bónusz tartalomként a végén Málna fényképei. Karácsonyra kapott egy kamerát és most ő is dokumentált. Ezek lettek a kedvenceim.