Szomorú hírt kell közölnöm: ez a bejegyzés nem arról fog szólni, hogy mire költenék 5000$-t.
Egy kicsit elkésve számolok be a Bangkoki kalandjainkról, ami foleg azért van, mert hipphopp tovább is kellett állnunk a 16-án lejáró vízumunk miatt. Jelenleg Kambodzsában, Siem Reapben vagyunk, amirol egyenlore legyen elég annyi, hogy nagyon jó lesz a következo bejegyzés =) Na de remélem azért ez sem lesz olyan nagyon rossz. Én élvezni fogom az tuti.
Bangkokba busszal mentünk Phuketrol, úgy voltunk vele, hogy majd az esti vip buszon jól elalszunk és reggel amikor megérkezünk elottünk lesz majd az egész nap. Ez félig meddig össze is jött, bár tény, hogy nem jól, hanem inkább rosszul aludtunk el, és nem sikerült annyit aludni, amennyivel kipihentek lehettünk volna másnap. Ez többek között az olyan incidensek miatt történt, hogy a sztyuárdesz véletlenül 3 órával hamarabb játszotta be azt a hanganyagot, hogy megérkeztünk kajálni. Mi azért jó ázsiai szokás szerint még másfél órán keresztül hittünk neki, aztán újra elaludtunk. Aztán miután kajáltunk és megint elaludtunk kb 1 órakor o úgy döntött, hogy véletlenül max hangeron elkezdi bömböltetni Thai Krisz Rudi legújabb slágerét a busz összes hangszóróján. Ez a baki csak 3-4 másodpercig tartott, de arra elég volt, hogy végérvényesen rányomja a bélyegét a mi jól megtervezett szunyálásunkra. Andris azt mondta elotte, hogy vegyünk be altatót. Nem vettünk, mert kemények vagyunk.
Nem vagyunk kemények.
Az érkezésünket a Khao San roadra terveztük, mert Joe már elotte itt szállt meg, és ez kivételesen össze is jött, bár nem Joe medencés prémiumrezidenciás szállodájában szálltunk meg, csak egy sima szállodában pár percre tolük. Az út viszontagságait egy 4-5 órás extra szunyával kellett kompenzálni, és utána már készen is álltunk. Na de mire?
Bangkokban egy olyan szokásunknak sajnos nem tudtunk hódolni, ami az eddigi évek során egy viszonylag jelentos szerepet töltött be az életünkben, és ez a levegovétel. Mármint maga a mozdulat azért megmaradt, de sajnos az effektivitás terén már problémák jelentkeztek. A szmog másik mellékhatása egy érdekes jelenség volt: bár nem volt igazán világos, mert eltakarta a napot a szutyokfelho, mégis olyan érzés volt, mintha irtóra belesütött volna a szemünkbe a nap. Ez baromi kellemetlen volt, mert szemüvegben nem láttunk, szemüveg nélkül viszont nem láttunk, de legalább még a retinánkat is szétsugározta a nap.
Bangkoktól elso ránézésre nehéz hanyattesni. Foleg azért, mert valószínuleg mielott hanyattesnénk egy tuktukos alánkfordítaná a tuktukját, és elvinne minket a királyi palotához "olcsón", és közben buddhaszobrokat tömködne a zsebünkbe.
Bangkokba busszal mentünk Phuketrol, úgy voltunk vele, hogy majd az esti vip buszon jól elalszunk és reggel amikor megérkezünk elottünk lesz majd az egész nap. Ez félig meddig össze is jött, bár tény, hogy nem jól, hanem inkább rosszul aludtunk el, és nem sikerült annyit aludni, amennyivel kipihentek lehettünk volna másnap. Ez többek között az olyan incidensek miatt történt, hogy a sztyuárdesz véletlenül 3 órával hamarabb játszotta be azt a hanganyagot, hogy megérkeztünk kajálni. Mi azért jó ázsiai szokás szerint még másfél órán keresztül hittünk neki, aztán újra elaludtunk. Aztán miután kajáltunk és megint elaludtunk kb 1 órakor o úgy döntött, hogy véletlenül max hangeron elkezdi bömböltetni Thai Krisz Rudi legújabb slágerét a busz összes hangszóróján. Ez a baki csak 3-4 másodpercig tartott, de arra elég volt, hogy végérvényesen rányomja a bélyegét a mi jól megtervezett szunyálásunkra. Andris azt mondta elotte, hogy vegyünk be altatót. Nem vettünk, mert kemények vagyunk.
Nem vagyunk kemények.
Az érkezésünket a Khao San roadra terveztük, mert Joe már elotte itt szállt meg, és ez kivételesen össze is jött, bár nem Joe medencés prémiumrezidenciás szállodájában szálltunk meg, csak egy sima szállodában pár percre tolük. Az út viszontagságait egy 4-5 órás extra szunyával kellett kompenzálni, és utána már készen is álltunk. Na de mire?
Bangkokban egy olyan szokásunknak sajnos nem tudtunk hódolni, ami az eddigi évek során egy viszonylag jelentos szerepet töltött be az életünkben, és ez a levegovétel. Mármint maga a mozdulat azért megmaradt, de sajnos az effektivitás terén már problémák jelentkeztek. A szmog másik mellékhatása egy érdekes jelenség volt: bár nem volt igazán világos, mert eltakarta a napot a szutyokfelho, mégis olyan érzés volt, mintha irtóra belesütött volna a szemünkbe a nap. Ez baromi kellemetlen volt, mert szemüvegben nem láttunk, szemüveg nélkül viszont nem láttunk, de legalább még a retinánkat is szétsugározta a nap.
Bangkoktól elso ránézésre nehéz hanyattesni. Foleg azért, mert valószínuleg mielott hanyattesnénk egy tuktukos alánkfordítaná a tuktukját, és elvinne minket a királyi palotához "olcsón", és közben buddhaszobrokat tömködne a zsebünkbe.
Aztán végül csak elindultunk
A királyi palotát nem erőltettük, rengetegen voltak, melegítőt kellett felvenni a 35 fokban, és drága is volt a jegy, úgy döntöttünk, hogy amúgy is sok dolgok meg akartunk nézni, akkor inkább ezt kihagyjuk, úgyhogy átmentünk a Wat Po-ba, ahol egy bazinagy fekvő buddha volt, majd a másik oldalon lévő Wat Arunhoz, és ennyivel lezárjuk a napot. Nem tudom, hogy hány arany meg gyöngyház meg gyémántbuddha van Thaiföldön, de egy idő után egy kicsit úgy érzi az ember, hogy elszállt a banda a buddhagyártással. Ennek ellenére nekem tetszik ez a fajta thai buddhista építészet úgyhogy pár képet erről meg is szeretnék osztani
kőarc cilinderben
menő sárkányok
a fekvő buddha
templomudvar
A wat arun egyik oszlopa alulról nézve
És fentről nézve a másik oldal: királyi palota meg a smaragd buddha templom meg wat po a szikrázó napsütésben. bah
Este még elmentünk a piroslámpás negyedbe a többiekkel, akik addigra megérkeztek Phuketről. Innen nincsenek képek =) Mi kicsit hamarabb leléptünk, és visszamentünk a Khao San roadra, ami egy viszonlag híres turistautca Bangkokban. Itt a sült skorpiótól és kukactól kezdve az ott helyben rádvarrott öltönyön keresztül a nevedre kiállítótt Oxfordi diplomáig mindent lehet kapni. Sajnos a fényképezőgépünk elég hurka képet csinál este, úgyhogy lopott képet kell feltennem
Másnapra sikerült intézni magunknak minibuszt három olyan helyre amit szerettünk volna megnézni, az úszó piacra, a kwai folyón lévő hídhoz, és a tigris templomhoz. A buszozás meglepően sok volt, közel 5 óra mindenestül oda vissza.
Az úszópiac érdekes volt. A többieknek nem tetszett. Inkább szuvenírek voltak, szóval felmerült bennünk, hogy hány úszópiac van, és mi melyikre jöttünk. Így nézett ki a mienk
Aztán továbbindultunk a hídhoz, ami igazából nem volt sokkal több, mint egy híd egy folyón, de azért megnéztük. Joe közben megszoptatott egy párducot. =)
Szóval a híd a kwai folyón. ennyi, nem több
Aztán indultunk egyből a templomhoz, ami nem egy hétköznapi templom volt. 1999-ben hozták az első tigriskölyköt, amit megsebesülve találtak, és megpróbáltak rajta segíteni, de aztán meghalt. Aztán később jöttek további tigriskölykök, akiknek megölték az anyját, és egy idő után olyan jól érezték magukat, hogy ők is elkezdtek szaporodni. 2011-re az itt élő tigrisek száma már elérte a 90-et.
A papok nevelgetik őket, meg viselik gondjukat (gyuri képe)
Hát az évek alatt a borsos belépőjegynek köszönhetően egy nagyon jó helyet sikerült létrehozniuk a tigrisek számára, és bár a növekvő popularitás miatt a hely veszíthetett egy kicsit a meghittségéből, én ettől függetlenül nem neheztelek a szerzetesekre, mert tényleg szép munkát végeznek, és nemes cél érdekében.
tigrist sétáltatok az apáttal =)
Itt maradtunk zárásig, mert sajnos csak 3.5 órán keresztül van a templom nyitva a látogatók előtt. Gondolom a tigrisek szem szeretnék hogy 12 órán keresztül fényképezkedjenek velük. A zárás előtt időszakban a tigrisek (kb 10 darab) elmentek játszani egy ilyen vízparti részre, és aki szerette volna ezt megnézhette a gondozók felügyelete mellett. Joeval és a barátnőjével mentünk négyen. Én nagyon élveztem nézni őket
Hát ennyi, másnap már jöttünk is Kambodzsába. Thaiföld kevésbé volt kalandozós jellegű mint Nepál, de néha dolgozni is kell ahhoz, hogy az ember csak hátizsákkal barangolhasson hosszabb ideig. Legközelebb majd talán jobban bejárjuk a szigeteket is és az északi részt, ami valószínűleg a legközelebb állna a szívünkhoz, az alapján amit a Kambodzsában megismert magyar pár mesélt róla. Na sebaj, majd a következő alkalommal, van még időnk =)
Addig is legyetek jók
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése