Álom az Álomban

a soha meg nem születő bejegyzés

Ezt a bejegyzést nagyon nem akaródzott megírni. Nekifutottam még kint, aztán a hazajövetel után, majd két héttel utána, aztán másfél hónappal utána és most már több, mint két és fél hónapja itthon vagyunk Magyarországon, és ott rohadjak meg, hogy rányomok a közzététel gombra, akármi is lesz a vége. 

Lelkileg valószínűleg az van, hogy ez egy lezárás, és nem tudom, hogy képes vagyok-e erre. 

Jó volt. Amikor a repülőgépen ültem hazafelé úgy éreztem magam, mint aki egy hosszú álomból ébred fel. Szinte fura volt belegondolni abba, hogy az elmúlt időszak tényleg megtörtént és tényleg ez volt az életünk. 

Egészen tavaly tavaszig azt gondoltam, hogy már sosem leszünk többet ilyen hosszú kalandon. Hogy már csak a régi sztorik része lesz az, hogy annyi ideig éltünk ázsiában, hogy már meg tudtuk enni azokat az igazi street foodokat, amiktől egy turista két hétig nyomja az ágyat. 

Amikor elég időt töltesz valahol, hogy ne csak egy átutazó legyél, hanem legyenek barátaid. 

Ezek csak összevissza képek a telefonomról. A végén már nagyon keveset fényképeztem, mert szerettem volna minden pillanatot megélni. 

Nem olyan szexi post. Ez van. 

Remélem lesznek barátságok, amik megmaradtak. Én próbálkozni fogok, aztán majd az idő eldönti, hogy kibír-e bármi ekkora távolságot. Ha nem, akkor a kinti koncepció is egy önámítás volt elvégre, vagy nem?

Az egyik legmélyebb kapcsolatunk pont az a lány lett, aki "a házhoz járt" és intézte az ügyes bajos dolgokat. Az ő családjához tartozó balinéz esküvő volt az egyik legkülönlegesebb program a sok közül, amin voltunk. 

Kedves emberek. Amikor hazajöttem úgy éreztem, hogy most törhetetlen vagyok, és szerintem az első pár gyomrost jól viseltem. Szinte filmszerűen van meg a fejemben az a pillanat, amikor éreztem, hogy "na ez most betalált".  

Hozzá tartozik az igazsághoz, hogy bár szívesen álmodtam volna tovább az életemnek ezt a szakaszát, nem tudtam úgy dolgozni az intenrneten, ahogy reméletem. Túl sok minden terelt el, túl sok volt az időeltolódás. 

Nyilván rettentően kényelmes lenne azt mondani, hogy leszarom a válságot, meg leszarom a civilizációs összeomlást, és hagyjatok békén. Aki akar, az megtalál egy bárban a tengerparton a többiekkel, akik szintén könnyebbnek találták ezt az utat. Ha már nem marad semmi, akkor ott találkozunk mindannyian. 

Lilla egy kicsit Nalának érezte magát, aki figyelmezteti Szimbát arra, hogy jó ez a Hakuna Matata élet, de azért majd lennének feladatok is, amiket el kéne végezni. 

Azt gondolom, hogy ha a gyerekek kapcsolata az otthonukhoz és a nagyszülőkhöz nem lett volna ilyen erős, akkor meg tudott volna valósulni ez, de esélyes, hogy szerencsénk van, hogy nem így történt. Ha van ilyen, hogy "valóságfaktor" akkor "az" egy mélyebb álom, mint "ez". 

Néha azt szoktam mondani, hogy azt a történetet probálom élni, amit majd később szívesen mesélek el. Bármi is történjék itthon, az a sztori, hogy én végül ebből kiszálltam, és otthagytam mindenkit küzködni, nem hangzik jól. Még akkor is, ha néha tényleg a hátam közepére kívánom a telet, meg hát hagy ne soroljam hogy miket még. 

Még a mai napig nehéz leírkálnom ezeket, de tessék, rányomok a közzététel gombra, ahogy megigértem magamnak. Csak tényleg, olyan könnyű lett volna... 

...csak még öt percre visszafeküdni.