Hong Kong

dzsungelből betonba

Először is leszögezném, hogy fura, hogy alapból külön kell írni, mi meg Magyarországon úgy döntöttünk, hogy márpedig nem. Mindegy, egybeírom. 

Hongkong. 

Az utazásoknál mindig a kontraszt az, ami szerintem izgalmassá tesz egy élményt. Rengeteg hely van itt Bali környékén, ami elképesztően különleges, mégis valahogy más egy borneói vagy egy komodói utazás gondolata akkor, ha innen indul az ember. 

Egy repülős utazást terveztünk még az ittlétünk alatt, és végül abba az irányba mentünk el, hogy legyen nagyobb ez a kontraszt, és nem baj, ha kicsit hidegebb van, vagy nincs meg a trópusi paradicsom érzés, legyen valami más. 

Azt gondolom, hogy egy novemberi Magyarországról esze ágában sem lenne az embernek Hongkongra "elbaszni" az utazós idejét és a pénzét, mert ha már idáig eljut, akkor ködös, szmogos, hűvös, tengerpart nélküli hely szóba sem jöhet. 

Ennyi idő után viszont baliról más a helyzet. Számít, hogy miből mész. A mostani helyzetben az a különleges, hogy ott vagyunk, ahova az emberek elmenekülnek a hideg vagy a civilizáció elől. És akármilyen furán hangzik kívülről, a civilizáció és a kultúra az, ami a leginkább hiányozni kezd. A beton. Úgyhogy erre a pár napra végül erre sodort minket az élet. Nem tudom, hogy ki hogyan képzeli el a fejében Hongkongot, de mi másképpen képzeltük el. Nem tudom, hogy el lehet-e egyáltalán úgy képzelni előre egy új valamit, hogy az pontos legyen.  

Ami először meglepett, az az, hogy sokkal zöldebb mint gondoltam. Aztán meg egyből az, hogy mennyire monumentálisak ezek a hatalmas felhőkarcolók. Lehet, hogy ha jártam volna már New Yorkban (egyébként ennyi erővel ezt például miért nem  kell egybe írni?), akkor nem lett volna ennyire új az élmény, de nem jártam. 

Az utcák úgy tiszták, hogy nincs 5 méterenként kuka - bár Balinál tisztább helyet azért nem szükséges nagyítóval keresni a világon - az emberek pedig a nagyvásori élet ellenére mintha ártatlanul kedvesek és alázatosak lennének. Nem éreztem azt, hogy suttyó vagyok, amikor körbe forogva nézek felfelé, illetve a bali ruháink finoman szólva sem voltak Hongkong kompatibilisek. 

Az "istenek szigetén" hozzászokik az ember, hogy nincs jelentősége a ruházatnak. Lehet szétizzadt, szétszakadt, összekoszolt, lehányt, leöntött. Igazából még kevésbé néznek rá furán, mintha valami szép színes, kivasalt galléros póló lenne. Ez félig-meddig az itteni mosógépeknek köszönhető, amik az otthoni mosógépekhez képest olyanok, mintha egy szecskázógéppel készítenél magadnak smoothiet. 

Na, de vissza a témánkhoz. 

Megvolt a Disneyland élmény, amiről sokat nem lehet mondani. Szórakoztató volt Disney hotelben lakni, de, mint minden Disneyland esetében, a legjobban akkor jár az ember, ha még azelőtt megy el, mielőtt tisztába kerül a helyi valuta váltási értékével. 

Ja igen, egy popkorn, 65 valami. Jobb ha nem tudod, hogy ötvennel kell szorozni. 

Egyébként poén, ezek nekem mindig azok. Én nem vagyok az a natúr skac, aki már csak egy szőrén megölt lovon tudja magát jól érezni, miközben egy lenvászon rongyból facsarja a szájába a tóvizet. 

Ami aztán nekem még különlegesebb volt, az a beköltözés a belvárosba. Az első este volt szerencsém ledealelni a családdal, hogy az altatás után elmenjek sétálni a városba egy kamerával. Csak akkor szeretek fotózni, amikor utazom, és akkor is azt szeretem a legjobban, amikor teljesen át tudom magam adni az élménynek. 

Erre most felkészültem, és nekem ez volt a legkülönlegesebb élményem Hongkongban. Nem annyira válogatom meg a képeket, mert talán így méginkább olyan, mintha együtt lettünk volna itt. 

Egyébként drága város. Nem iszonyatosan, de azért ötezer egy doboz cigi. Nem mintha cigiznék, csak láttam, amikor valaki vett. 

A két napnyi Disneyland után kicsit leolvadtak a gyerekek, és el kellett fogadnunk, hogy a négy napból egyet el kell, hogy engedjünk teljesen. Persze nyilván ennek ellenére megpróbáltuk, és aztán úgy kullogtunk vissza a hotelbe, hogy a balis újrahasznosított szatyrunkba próbáltuk összeszedni a földről a házasságunk útközben elhullajtott darabjait. 

Pro tipp: ha a szobád a Victoria Harbour-ra néz, akkor még a pelenkázás is egész VIP élménynek tűnik. 

Azért még ne aggódj miattunk, tudunk szerintem magunkon nevetni. Utólag. 

Lehet köntörfalazni, de pici gyerekekkel segítség nélkül azért vannak helyek, amiket nem lehet a maga teljességében megélni. Nem olyan, mintha csak ketten mennétek. Részben azért, mert hogy nem mentek ketten egyáltalán soha egy ilyen utazás alatt. Nem lesz meg ez a "századik emeleti teraszon esszük a dim sumot és nézzük a Victoria öböl fényjátékát" élmény, és minél kevésbé fogadod ezt el, minél inkább próbálkozol, annál rosszabb lesz. Ha elfogadod, akkor meg jó lesz. 

Én csak azt javaslom, hogy ne gyere hátizsákkal. Jöhetsz gyerekkel, de ha nincs gyereked és van sok erre nyitott barátod, akkor az megint egy másik élmény, talán még különlegesebb. Sétálj addig, amíg a lábad bírja, kóstold meg a furcsa dolgokat, érezd az illatokat, nézd a fényeket és a fura írásjeleket a neonokon. Menj el abba a híres buli utcába, ahova én nem tudtam. Legalább hagytam valami arra, hogy majd érdemes legyen visszatérni. 

Úgyhogy végszónak talán annyi, hogy azt hittem, hogy a város szarabb lesz, a gyerekekkel menés részére meg azt hittem hogy könnyebb lesz. Valószínűleg nem véletlen, hogy nincs túl sok "hongkongi kalandok egy három éves gyerekkel" bejegyzés a neten. 

Összességében meg tök jó volt. Hongkong szerintem tök jó. Szerintem egész jól vettük mi is a felmerülő akadályokat. Majdhogynem mondhatnám, hogy a helyzethez képest kimaxoltuk. 

Viszont ha legközelebb visszajövök átmegyek Kínába innen az tuti.