Ismét egy fiús kirándulást szerveztünk rá az egyik sörös utazásra. Ezúttal Bergenbe hívtak minket egy fesztiválra, ami a budapestihez hasonlóan két napos kóstoló fesztivál, tehát egy belépő van és korlátlan fogyasztás, a sörfőzők személyes jelenlétével.
A repülőjegy jelentően olcsóbb volt szerdától vasárnapig, meg rövidebb is, mert ezen a két napon van direkt járat, szóval úgy alakult, hogy volt lehetőségünk szabad programot szervezni szerdán és csütörtökön is.
Szerdán fél hétkor indult reggel a gép és már délelőtt 11 körül le is pakoltunk a szálláson. Én már előre elterveztem, hogy ezen a napon túrázni fogunk, és a Fløyen hegyről fogunk indulni, aztán majd meglátjuk. A várost én már ismertem egy picit, és úgy éreztem, hogy a természetközeli részek azok, amikre érdemes fókuszálni. Ha az ember megfelelő helyen lakik, akkor minden gyalogtávra van.
A Fløyen fogaskerekű egy kilátóhoz visz, és onnan indulnak a túrák.
Nem voltam száz százalékosan biztos benne, hogy érdemes azt a túrát letolnunk, amit legutóbb Lillával az időjárás miatt ki kellett hagynunk, de nagyon szerettem volna. Ez a Fløyenről megy át egészen az Ulriken hegyre, és 5-6 órára saccolják a helyiek. Egy kicsit furán is néztek ránk, de ez után a tábla után már tántoríthatatlanok voltunk.
A túra eleje elég óvatos volt, és egy picit talán magabiztosabbak is voltunk a kelleténél. Két nő mondta, hogy 5-kor megy az utolsó kabin lefelé az Ulrikenről, de addig még elég sok idő volt. Szóval viccelődtünk, meg pózoltunk a padoknál miközben a gyönyörűen kialakított murvás járdán sétáltunk.
Aztán egyszer csak az út véget ért, és valami röhejesen keveset haladtunk addig a tábla szerint. Itt volt egy pillanatnyi megingás bennem, de nem tűnt bonyolultnak annyira a dolog. Csabi szerint 2-2,5 óra lenne neki, ha mi nem tartanánk vissza.
2-2,5 óra, persze...
Egyszer csak sikerült felérni nagyjából a Fløyen csúcsára, de a másik ilyen adótorony annyira iszonyatosan messze volt - nekem Nepált idézve a fejemben - hogy nem voltunk hajlandóak elhinni, hogy az lesz majd az úti cél.
A túra második fele egy gyötrelem volt. Itt Csabi előre jelezte, hogy írjam le, hogy neki nem volt gyötrelem, ő csak elfáradt kellemesen. Folyamatosan a szintidőt néztük, hogy elérjük a felvonót, és közben teljesen átváltott a táj hóra meg sziklákra, ahol lépten-nyomon beszakadtunk a jégbe, meg olyan kaptatók voltak, hogy kézzel kellett a sziklákba kapaszkodni felfelé és lefelé is.
Az időnk vészesen fogyott, a kilométerek meg egyszerűen nem voltak hajlandóak csökkenni.
Közben elkezdett szemerkélni az eső, mi pedig már mindannyian beszakadtunk valami tóba, és csurom vizesek voltunk kívül-belül. Csabit leszámítva, aki kérte, hogy említsem meg, hogy neki teljesen száraz maradt a lába, és szólt is hogy ne lépjünk oda, és valószínűleg le sem izzadt egyáltalán.
Az utolsó kép a kegyetlen realitás, amikor kb 1-1,5 órával a felvonó zárása előtt megláttuk, hogy mennyire vagyunk még. Itt egy picit összetörtem, és szótlanul bandukoltam a valamikor előttem haladó pöttyös talpú fantom-túrázó nyomaiban. Beszélgetni már nem volt erőnk, de nem tudtunk gyorsabban haladni. A hó túl mély volt, az út meg túl csúszós és meredek. Az egyetlen dolog, ami tartotta bennem a lelket, hogy látszólag Gergő még nálam is rosszabb állapotban volt.
A hajrá egészen szürreális volt. Az utolsó fél órában realizáltuk, hogy perceken fog múlni, hogy sikerül-e elérni az utolsó kabint. Itt hárman kicsit lemaradva egymástól, totális agóniában préseltük ki magunkból az utolsó energiamorzsákat. Csabit leszámítva, aki egy picit volt csak fáradt és csak azért nem ment gyorsabban, mert túl csúszósak voltak a kövek. Természetesen.
A végén ő előreszaladt egy kicsit, hogy megpróbálja feltartóztatni a felvonóst, mi pedig abszolút halálközeli állapotban végül öt perc késéssel estünk be az Ulriken csúcsához. Itt Csabi beletörődő arccal várt minket. Az ő viselkedése valószínűleg egy kicsit túlságosan drámainak hathatott a felvonókezelő számára, aki mondta, hogy szívesen feltartóztatja a kabint, de egyébként 7 percenként jár a következő négy órában. Ugyanis nem ötig van, hanem kilencig.
Ezen a ponton nehéz eldönteni, hogy az ember sírjon vagy nevessen. Én megpróbáltam nem elájulni, Gergőnek ez nem jött össze.
Egy defibrilláló sör meg kb 45 percnyi szuszogás* (*kivéve Csabit, aki nem fáradt el) után aztán fogtunk egy kabint, és korán kidőltünk aludni*.
Másnap giga Fjord túra volt a terv, és a tejesen indokolatlan, de nagyon szerencsés verőfényes napsütéses idő miatt ebből (is) legdurvábbat választottuk.
Itt Bergenből elhajóztunk Flåmba, majd onnan Gudvangenbe, onnan Busszal Vossba, majd vonattal vissza Bergenbe. Ez az egész 12 órát vett igénybe, de minden perce megérte. Az előző napi haláltúra után* nagyon jó volt hasonlóan lélegzetelállító látványban részesülni különösebb terhelés nélkül.
Harmadik és negyedik napon volt a sörfesztivál két napja. Remekül volt megszervezve, végig minden igényünk ki volt elégítve. A szállásunkat egy éjszaka kivételével ők állták, és a fesztivál ideje alatt az étkezések is biztosítva voltak vagy a hotel, vagy ő általuk.
Egy közép kategóriás kóstoló fesztivál volt ez, ahol az a kb 20-25 legnagyobb név még nem volt jelen Európából, akik a legválogatósabbak. Jó érzés volt, hogy ebben a mezőnyben, egy ilyen fesztiválon már a jobbak közé tartozunk. Reméljük sok ilyen kalandban lesz még részünk. A következő közös utazásunk majd Tallinba fog vezetni május elején.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése