Reggel 10-11 körül hagytuk el a szállásunkat és elindultunk a buszállomás felé, hogy eljussunk Algecirasba, ahonnan majd a komp indul. Ez viszonylag simán ment, bár a buszon találkoztunk 3 francia lánnyal akik ugyanoda jöttek, és mondták, hogy majd szólnak, mert ismerik a helyet. Na mi már elég ilyen helyismerős lánybandával találkoztunk már ahhoz, hogy tudjuk: ez nem feltétlenül van így. Végül ott szálltunk le a buszról, ahol mi jónak láttuk, a lányok nem szálltak le, és nekünk volt igazunk. Az Algecirasba tartó buszon nem voltak rajta.
Algeciras nem feltétlenül tűnt olyan helynek, ahol az ember késztetést érez a maradásra, de még ha így lett volna, akkor sem maradtunk volt, mert meghívásunk volt Tangierbe. A kikötőt viszonylag sima volt megtalálni. A kompra sima volt jegyet venni, két opció volt, az egyik helyből indul és Tangiertől kicsit távolabb tesz ki, a másik innen kicsit távolabb indul és Tangierben tesz ki. Az előbbi indult hamarabb, arra vettünk jegyet, bementünk kiálltuk a sort, lecsekkolták a cuccainkat, minden...
És aztán valahogy csak mi voltunk a váróban. Nem tudom a többiek hova tűntek, de csak mi voltunk. Nem baj, bemegyünk, de erre a beengedő lány bezárta a kaput és elment. Még volt kb 20 perc a komp indulásáig, de ez olyan furcsa volt. Hova tűnt a többi ember? Aztán végül 10 perccel indulás előtt visszajött a csaj, kinyitotta a kaput és bementünk, és fel is szálltunk a kompra. És ott is egyedül voltunk. Barangoltunk az emeletek között, emberek sehol, minden zárva. A komp meg nem indult el 4kor. Meg fél 5kor sem. Meg 5kor sem. Mi meg láttuk, ahogyan a végtelen teherautó tolat be folyamatosan. A komp pedig elkezdett megtelni kamionsofőrökkel. Végül valamivel fél hat után elindultunk.
 |
| na végre =) |
Innen elsétáltunk hozzá, ami 10 percre volt. A lakása a tengerparton volt, egy új lakóház legfelső emeletén kb 60 nm terasszal. Mi külön szobát kaptunk. Este söröztünk a teraszon. Ezt Bogi megörökítette.
 |
| márint a sört... a sört örökítette meg |
Másnap reggel a medina felé vettük az irányt. Ahogy én látom, a város két fő részből áll, egy újabb, tisztább, és egy régibb, koszosabb részből. Mi az újabb részben lakunk. Itt az arab kultúrából viszonylag kevés látszódik. Az épületek modernek és magasak, a tengerparti bárok nagy része igényesnek tűnik, az utcák tiszták. A kaja tradicionális és finom, bár néhol inkább valami spanyol-francia-arab fúzió (ami persze nem rossz). Fehér embert, és turistát nagyon láttunk, nincs szezon, elég elhagyatott a part (ami persze szintén nem rossz).
A medina nagyon különbözik ettől, egy teljesen más világ, kis garázsboltokkal, meg az elmaradhatatlan rohadásszaggal. Az egésznek van egy bája, egy hangulata, ami számomra sokkal érdekesebbé és izgalmasabbá teszi az új résznél. Sajnos ide este kicsit veszélyesebb jönni. De egyébként nappal szebb is szerintem. Elég nehéz sokat írni a városról, és az élményeinkről. A nagy része nem is történet, inkább csak érzés, látvány, élmény.
 |
| végre valaki komolyan veszi a banánárulást |
 |
| jó igen a képet félbevárja egy vas korlát. de egyébként átjön, nem? |
 |
| a szintén szebb napokat is megélt Gran Teatro Cervantes |
A medinán keresztül egy dombra vezet fel az út, ahonnan rá lehet látni a kikötőre. Ez egy nagyon szép hely.
Elvárás:
Valóság:
 |
| a bal oldalon Marc |
Tangier elég híres a kávéházairól. Mi is meglátogattunk egyet, a Babát, ahol a párnákat szerintem Bob Marley óta nem takarították. Egy kicsi, sötét kuckó. Ettől függetlenül a menta tea megér egy misét.
Nem sikerült jó képet csinálni belülről, úgyhogy vendég képet kell feltennem.
Marc szakács volt, és saját bevallása szerint jobb helyi kaját csinál, mint a helyiek. Mi nem hittünk neki, így hát az utunk a piacra vezetett.
Viszonylag nyugodt és tiszta a piac, mindenből frisset és jó minőségűt lehet kapni. Nincs üvöltözés és lökdösődés. Mindent meg tudtunk vásárolni az esti grillezéshez. Innen hazaindultunk.
A következő bejegyzésben innen folytatom, de most mennem kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése