a tengerpart és a casa barata
A legutóbb ott hagytam abba, hogy bevásároltunk a piacon az esti teraszos sütögetéshez. A Tangierben töltött napjaink általában a teraszon értek véget valamilyen formában, mivel annyira nagy és hangulatos volt, hogy bűnnek tűnt a lakásban maradni. (csak telefonos képek vannak)
Marc komolyan vette a sütögetést, elhatározta, hogy egy komplett marokkói grillmenüvel kápráztat el minket. A készülődésben természetesen mi is segédkeztünk, amennyire tudtunk. Ez minimális volt.
A kaják egy része a tradícionális marokkói agyagedényben, a tagine-ben készültek
A többit pedig grillen sütöttük
A kaja így utólag is a legfinomabb volt, amit egész idő alatt Tangierben ettünk. Esténként hajnalig beszélgettünk és söröztünk, mint eddig minden nap.
Másnap béreltünk egy autót, és a város közelében lévő helyekre mentünk el. Az utunk a belvároson keresztül vezetett.
Az egyik irányban egy tengerpart volt, ahol nem voltak túl sokan, de szép volt. A víz volt vagy 14 fokos, szóval azt kihagytuk.
A másik irányban egy félsziget szerűség volt egy világítótoronnyal. Itt találtunk egy asztal elég jó kilátással. Kiszolgálás nem volt, de nem is kellett.
Másnap indulás előtt ellátogattunk a casa barata avagy olcsó ház nevű helyre. Ez egy eddig ismeretlen része volt Tangiernek, ’as local as it gets’ (ennél már nem nagyon van ’helyibb’) mondta rá Marc.
Az első fele aránylag használható dolgokkal volt megpakolva, mint tagine-ek, teáskannák, gyümölcs, zöldség stb, a másik fele viszont egy ecseri piacot kenterbe verő szemétdomb volt, ahol olyan dolgokat árultak, amiket elképzelni sem tudok, hogy ki venne meg. A régi bútorokból kihúzott szögektől a krokodil álkapocson keresztül a használhatatlan nintendoig mindent meg lehetett itt kapni. Kérdés mi az istennek akarna ilyet az ember vásárolni. Minden esetre olcsó volt.
A casa barata után az utunk a kompállomásra vezetett, ahonnan Tarifa felé indulva tértünk vissza Spanyolországba.
Összességében a pici kiruccanásunk során mi mást kaptunk, mint amire számítottunk. Az én fejemben valami törökország és irán közötti dolog volt, vizipipákkal, teázókkal és emberekkel az utcán. Ehelyett az emberek nem igazán voltak nyitottak, bár valamennyire barátságosak voltak. Nem volt benne az a szenvedély, és kultúra, amire számítottam. Tangier egy érdekes élmény, és biztos vagyok benne, hogy ennyi idő alatt nem lehet megismeri az országot. Az olyan faktorok azonban, mint az, hogy éjszaka nem lehet a medinában sétálni (ha nő vagy főleg), a hétvége kivételével relative üresek az utcák, a középszerű kaja, a relative magas árak (pestnél drágább) és az, hogy az emberek nem nagyon beszélnek angolul megnehezíti az életet egy itt lakó külföldi ember számára.
Ez persze nem azt jelenti, hogy nem éreztük jól magunkat, nagyon is jól éreztük magunkat. Nem érzem viszont a késztetést arra, hogy a közeljövőben visszatérjek.
A visszaút komppal jóval gördülékenyebb volt, mint az odaút. A Tarifába tartó komp a belvárosból indult pontosan, és 35 perc alatt megérkezett, mindezt 10 euróval többért. Ezen nem érdemes spórolni.
A következő bejegyzés a csodálatos Tarifából lesz. Már itt vagyunk két napja, és fantasztikusan érezzük magunkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése