El Nido 🇵🇭

Nem köldökszösz

Az egész utazásnak kvázi az volt a lényege, hogy a Balin megismert fülöp-szigeteki családot, akikkel szomszédok voltunk, meglátogassuk El Nidoban. 

Boholról már nem kompoztunk vissza Cebura, hanem a helyi, kisebb repülőtérről repültünk az El Nido Lio részén található mégkisebb repülőtérre. 

Ez már szinte nem is repülőtér volt, hanem egy kisebb hotelecske, amit ennek a Lio résznek a fejlesztője épített ide, hogy növelje a területeinek az értékét. Gyakorlatilag gyalogtávra voltunk a szállásunktól és a tengerparttól, de azért Miguelék kijöttek elénk, hogy még elérjük a naplementét. 

Egy rendkívül hülye kép készült csak az egész társaságról, úgyhogy  most ez kerül ide fel. 

Majdnem egy hetünk volt Palawanon, aminek El Nido az északi része, szóval nem kapkodtunk semmivel. Egy pici félrekommunikáció eredményeképpen Miguel pont ebben az időszakban kellett, hogy Manilába menjen, úgyhogy vele csak egy napot töltöttünk közösen. Megnéztünk pár másik tengerpartot a környéken, és aztán visszatértünk Lioba, ahonnan ő ment a reptérre. 

Lio valami egészen más volt, mint amit eddig láttam máshol, és sokáig nem is tudtam megmondani, hogy miért, de aztán rájöttem: az egész tengerparti rész jobban hasonlított egy ötcsillagos resort tengerpartjára, mint egy public beach-re. Ez azért van, mert valójában ez is annak a vállalkozónak a tulajdona, aki az egész fejlesztést csinálja. Az újonnan felosztott (nem tengarparti) telkeket rongyos 1000 eurós négyzetméter áron mérik, ami szerintem egészen egyszerűen abszurdum, hiszen a szállások és az éttermek még így is a magyarországi árak alatt vannak. 

Ettől függetlenül nyilván nem ez az a rész, ami miatt ez  szigetcsoport híres. El Nidohoz tartozik egy Bacuit Bay nevű hatalmas öböl több mint 45 apró szigetecskével és lagúnákkal, ahova hajóval lehet eljutni, és ez a nagy tutiság. 

Összehasonlítási alapként nekem Thaiföld Krabi térsége jutott eszembe, ahol szintén ezek a hatalmas sziklák és helyek teszik különlegesé a tengerpartokat. 

Az "ottalvós" utak nyilván kiestek nekünk, de az egy naposokra beneveztünk. 

A hajók El Nido townból indulnak, ami pont olyan, mint amilyennek elképzeljük. Egyszer hallottunk magyar hangot az utcán itt, amikor valaki éppen a legklasszikusabb hazai utazómondatot kiabálta hátra a társaságának: 

"Hát ez kurva jól néz ki, basszátok meg!" 

Valami oknál fogva mintha a Fülöp-szigeteken minden hely abból építené fel az identitását, hogy hogyan néz ki saját tuk-tukjuk. Boholon a klasszikus verzió volt, itt viszont mintha egy sima motorra lenne rászerelve valami kasztni, ami olyan autó szerűen egyesíti a pótkocsijával. 

Jól néz ki, már olyan gettómilliomós "jól néz ki" ez, szóval nyilván te magad nem vágysz egy ilyen járműre, de a tündöklése mellett iszonyatosan hangos, nagyon kényelmetlen és rettenetesen büdös. És nem egy Teslához hasonlítva, hanem a tuk-tukokhoz képest. 

Farkas nyilván imádta emiatt. 

De ez még mindig az a kategória, hogy ezért nem érdemes eljönni a Fülöp-szigetekig. 

Szerintem. 

Merthogy El Nidoba legalább egyel többet kell repülni, mint a legnépszerűbb desztinációkra a környező országokban. Szóval akkor mi a válasz erre a kérdésre? Miért érdemes idáig eljönni? Van itt valami olyan, ami máshol nincs? 

Erre végül akkor kaptam választ, amikor az első hajós kirándulásunkkor megérkeztünk a Big Lagoon-hoz. 

Na ez...

Itt kajakokba szállt mindenki, és beeveztünk egy olyan szinten csodálatos részre, amilyet még életemben nem láttam. Egy videót feltettem erről a Tik-tok csatornára, ahol bedrónoztam később a lagúnába.

Szóval Big Lagoon, kedves olvasó. A Chocolate Hills után a második "hát ez kurvaszép bazdmeg" élmény. 

Szinte mindneki ilyen tradícionális filippinó hajókon nyomul, elvétve lehet látni egy-két motorcsónakot. 

A hajókirándulások pedig nagyüzemben mennek, hiszen ezért van itt mindneki, van egy közös megegyezés arról a szigeten, hogy mi az A, B, C és D túra, és gondolom mindneki próbálja úgy kombinálni, hogy legyen valamiféle forgás a helyszíneken. Abba az útba (A) például, amihez a Big Lagoon is tartozik, nem tettek bele nagyon más nagyágyúkat, hogy mindenki több túrát akarjon csinálni. 

Mondjuk itt a "kiságyúk" is elég nagyot robbannak, mint például ez a Seven Commandos Beach. 

Boholon nem voltunk végül egy ilyenen sem, szóval nincs összehasonlítási alapom országon belülről, de ez abszolút 10/10 volt. 

Szóval nyilván akartunk mi is tolni mégegyet. 

Végül összesen kettő fért bele az itt töltött időbe, mert visszaálltunk az egy aktív nap egy passzív nap régi rutinunkhoz, ami egyébként gyerekekkel nagyszerűen műküdik, csak nekem kell lecsillapítanom magamban a tökéletességre törekvést. 

De hát mi a tökéletesség, ugye? 

Csabi barátom nyilatkozik erről úgy, hogy a pillanat, amikor a család összes tagja jól érzi magát. Triviálisnak hangzik, de rohadtul nehéz. Na talán ez az a fajta tökéletesség, amire érdemes törekedni. 

Ez után az egy hét után természetesnek tűnt volna simán csak hazaindulni, és kicsit furcsa volt, hogy még megyünk egy harmadik helyre. Boracay azonban még valami olyannal kecsegtetett, amit úgy éreztük, hogy látnunk kell. Állítolag itt lesz majd a legszebb tengerpartja az egész szigetnek. 

Hát állok elébe basszus, mert azért itt most elég magasra fel lett téve a mérce.