És az élet értelme
A Tangalle közelében töltött idő mindennek mondható, csak feszültnek nem. A környéket megpróbáltuk felfedezni a tőlünk telhető módon, de sokszor csak olvastunk meg homokvárat építettünk a parton.
Lillával közösen terveztük meg, hogy mit fogunk csinálni, és egyet egyet választottunk ezek közül. Az első egyike volt a környékbeli tavaknak, ahol egy kis tutajjal mentünk egy jó nagy kört. Az egész egy kicsit olyan volt, mintha már megrendezett lett volna. Talán túlságosan is szép. Délután mentünk, így a naplementét is elkaptuk.
Egy másik nap egy templomhoz mentünk el, ami négy sziklába vájt teraszból áll nagyjából 500 lépcsővel összekötve. Az odaúton egy kicsit elbizonytalanodtunk abban, hogy fog-e ez nekünk sikerülni, de aztán abban egyetértettünk, hogy meg fogjuk próbálni.
Málna ezen a napon nem volt kifejezetten kalandvágyó, így az elején kiderült, hogy az út nagy részét ölben fogja tölteni. Ez annyira abszurddá változtatta a helyzetet, hogy már csak azért is megcsináltuk. A pólóm a végére a derekamig izzadt át, de sikerült.
Megérte egyébként. Örülök neki, hogy az utóbbi időben az az idő, amit a saját egészségünkbe fektettünk, megtérül ilyen helyzetekben. Szívás, hogy már nem vagyunk húsz évesek, de még ennél is nagyobb szívás lenne, ha úgy tennénk, mintha azok lennénk.
Ebben a pillanatban éppen a szobánkra várunk egy Udawalawe nevű helyen, ahol majd egy szafarira fogunk menni ebéd után. Elbúcsúztunk a tengerparttól és a resort érzéstől, és innentől nincs mentség, menni kell. Lilla ráeszmélt, hogy egy kicsit túl sok mindent pakolt be, és próbálunk kiszelektálni dolgokat, hogy jobban tudjunk utazni a cuccainkkal. Persze nyilván nem fogjuk kidobni Málna második szandálját. Vagy Málna harmadik szandálját. De ennél is jelentéktelenebb dolgokkal is meg vagyunk pakolva.
Egészen az ország közepéig tervezünk majd menni, és Colomboba - ami nagy örömömre úgy van ejtve, mint a nyomozó - majd csak a repülés előtt érünk vissza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése