Ooty

az indiai Mátra

Az elhatározásunk után szinte egyből meg is vettük a buszjegyet másnap reggelre Ootyba. A buszban mi voltunk az egyetlen fehérek. Ez most rövid utazásnak számított (Indiában persze), 5-6 óra alatt értünk oda, szóval már aznap délután körül is nézhettünk a városban.

Ooty a Nilgiri hegységrendszerben helyezkedik el 2200 méter magasan, és az egész környékkel egyetemben főleg teatermelésből és turizmusból él. A magasságának köszönhetően két egyedülálló tulajdonsággal rendelkezik a déli félteken: a szmogréteg felett található, így lehet rendesen levegőt venni, a kellemes 25 fok körüli hőmérséklet pedig a napszúrás nélküli délutáni sétálást teszi lehetővé. Az érkezésünk pillanatában éppen nem volt szezon, ezért minden turista rajtunk kívül indiai volt, aki egy picit elmenekült a városok meleg és büdös levegőjétől.

Ooty persze ezek nélkül a jellemzők nélkül is gyönyörű hely lenne, így azonban szinte maga a tökély. Hogy az egész élményt megkoronázza, egy tök véletlenül talált fül-orr-gégész rögtön az első nap kiszippantotta a fülemből a gonosz elemeket, így 10 nap után visszatért a hallásom is. Na innentől kezdve már nagyon nehéz lett volna bárminek is elrontania a kedvemet.
A második nap felmentünk a Dodapetta csúcsra, ami 2700 körül volt. Már beleszoktunk a helyi közlekedésbe, így ekkorra már nem nagyon használtuk a taxit. A busz a hegy lábánál tett ki, ahonnan még  séta volt felfelé a csúcsra, de alapból ez volt a terv.

Visszafelé szintén gyalog jöttünk, majd felcsimpaszkodtunk egy buszra, ami elvitt minket a teagyárig. Itt nagyon jó illat és finom tea volt.

A teagyárnál nem volt a szó szoros értelmében buszmegálló, de bármelyik buszt le lehet inteni, szóval elindultunk lefelé a hegyen gyalog. De ilyen helyen ki ne akarna csak úgy sétálgatni.

A harmadik nap a közeli Coonorba mentünk egy - még az angolok által a tea szállítására épített - kisvasúttal. Ezen a környéken csak három város között van vasút, és egyáltalán nem csatlakozik bele a fő vasúthálózatba. Az első osztályú jegy 15 ször annyi volt, mint a másodosztályú (így volt 300 forint kb), és gyakorlatilag annyiban különbözött, hogy emiatt ugyanazok a székek üresek voltak, így le lehetett rájuk ülni. Ettől függetlenül a reggeli vonaton a másodosztályú jegy áráért is különpakolták azt a maroknyi külföldit, hogy nézelődhessenek az út alatt, ugyanis az Ooty-Coonor vonatút önmagában egy élmény, nem kifejezetten azért szállnak fel rá az emberek, hogy Coonorba jussanak.

hegyiállomás

Coonorban elsétáltunk a buszállomásig, ahol elcsíptünk egy buszt a Sims parkba, ami szintén inkább angol, mint indiai, és az a különlegessége, hogy majdhogynem a park minden fája más.

egy fa, ami elefánt szeretne lenni (vagy egy elefánt, ami fa szeretne lenni, ebben az esetben viszont sikerrel)

A negyedik az Ooty tóhoz mentünk. Az indiai üdülőváros bizonyos részei, mint például a jolly park, vagy a játékterem valószínűleg úgy 30 évvel ezelőtt élhette a fénykorát, mára Ooty (a parkokat leszámítva) ezen szórakoztatólétesítményei egy poszt-apokaliptikus hangulatot kölcsönöztek a környéknek.

a képen nem lehet látni, de hátul a na nagy hajóhintában ült egy indiai ember, és egy másik lökte kézzel

egy hasonlóban ültünk mi is a kép készítésekor, még működőképesek voltak annyira, hogy a tavon tegyünk benne egy kört, de már a "vízibicikli-temető" zsűfoltabb volt, mint a működőképes állomány

Az ötödik napon indultunk volna tovább Calicutba, de sajnos (valószínűleg a reggel a kisboltban vásárolt másnapos tojásos táska miatt) Lilla megbetegedett, így egy nappal elhalasztottuk az utazást, hogy Lilla kipihenhesse a parákat. 

A következő napon sem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt előre elterveztük, de erről majd a következő bejegyzésben mesélek =)