Záróakkord

Pnom Penh - Kuala Lumpur - London - Budapest

Március elején elhagytuk a mesebeli Sihanoukvillet és elindultunk a fővárosba, Pnom Penhbe, ahol pár napot töltöttünk a gépünk indulása előtt. 

Az ország története kisértetiesen hasonlít a miénkhez, azzal a különbséggel, hogy náluk durvább volt és később.

A történetük fontosabb állomásait próbáltuk megnézni személyesen. Írnék erről egy kicsit, mert ha mi úgy érezzük, hogy a "nyugatnak" hallania kell a mi történetünket, akkor mi is hallgassuk meg nyugatként az övéket.

Élt egyszer egy öreg király

És ennek a királynak volt három fia

Egy napon a király így szólt a legkisebb fiához Pol Pothoz: 

-Pol Pot, drága fiam, elvégezted a katolikus iskolát, derék legény vált belőled, ideje elindulnod világot látni.

És erre a legkisebb királyfi felkerekedett, és elindult világot látni. Párizsban megismerkedett a kommunistákkal, és az egyetem mellett egy titkos marxista kör tagja lett. Az egyetem nem feküdt annyira szegény királyfinak, de a párizsi kommunisták anti-intellektuális nézeteik révén szívesen látták köreikben, hiszen az igazi műveletlen proletárt látták benne. A kis királyfi boldog volt, hiszen ezáltal egy napon akár édesapja, az öreg király nyomdokaiba léphetett.

Miután három egymást követő évben is sikertelenül próbálkozott az egyetemmel, Pol Pot úgy döntött, ideje hazamennie, és 1953-ban - pont amikor Kambodzsa elnyerte a függetlenségüket - haza is érkezett szülőországába. Itt minden tőle telhetőt megtett, hogy a nyugaton tanultakat megossza másokkal. 

A függetlenség után közel 1970ig Sihanouk király, volt hatalmon, és kőkemény lépésekkel lehetetlenítette el a szélső-baloldali próbálkozásokat. 1968-ban végül egy polgárháború során eltávolították az ország éléről, és az országot Khmer Köztársasággá nevezték át. A kommunisták fokozatos térnyerése miatt az usa bombázni kezdte az országot, de végül 1975-ben a Khmer Rouge - élén "brother number one"-al, azaz Pol Pottal átvette a hatalmat, amivel kezdetét vette az ország talán legborzalmasabb időszaka. 

A brilliáns Pol Pot úgy döntött a főleg mezőgazdasággal foglalkozó országot abszolut mezőgazdasággal foglalkozó országgá teszi. Minden birtokból és telekből farmok lettek, és az összes ember a városokból kivezényelte a telkekre rizst termelni. A társas kapcsolatok és a vallás be lett tiltva, és a büntetés egyetlen formája a kivégzés lett, természetesen egy kis kínzással megspékelve. Az intelligencia is bűnnek számítot, így bárki, aki szemüveget viselt, vagy beszélt bármilyen más nyelven kivégzőtáborokba került. A kivégzett és megkínzott embereket a khmer rouge forókkal dokumentálta. A fotók a mai napig megtekinthetőek a fővárosban. Az kivégzés előtt álló emberek tekintete szerintem mindent elárul az akkori helyzetről.

A kivégzőtáborokban a kínzások között a rabok egy - a pillanat hevében így-úgy összeeszkábált - cellában voltak

Ahonnan a kínzótermekbe kerültek 

És innen végül láncraverve áthurcolták őket a kivégzőtáborokba, ahol vagy élve beledobálták őket egy gödörbe és savat, meg hasonló vegyszereket öntöttek rájuk, vagy lefejezték őket, vagy ha az őröknek volt hozzá kedvük és idejük, egyszerűen csak egy bottal halálraverték őket.

A varázsfa. Az ágain hangszórókból zaj hallatszott, hogy elnyomja a haldoklók üvöltését. Volt nyavajgás- nincs nyavajgás.

1975től 1978ig a 8 milliós népességből kettőt lemészároltak, mire Vietnám úgy döntött, hogy elfoglalja Kambodzsát. Pol Poték Thaiföldre menekültek. 1989-ig Vietnám igyekezett féken tartani az országot, amely kis híján kinyírta saját magát, majd 1991-ben egy békekonferencia keretében ideiglenes kormányt neveztek ki. A Khmer Rouge továbbra is folytatta a guerilla háborút, egészen Pol Pot 1998-as haláláig. A népesség ekkorra már újra megközelítette a 10 milliót, és napjainkra Kambodzsa közel 15 millió főt számlál. 

Ritkán hallani bárkit is a történelemről beszélni az országban, az emberek el akaják felejteni ami történt, és csak jól szeretnék magukat érezni. Mama férjét is megkínozták annó, de valami csoda folytán túlélte a rabságot, de ezt a történetet soha nem hallottam a mama szájából, egy újságcikkben olvastam. 

Megrázó élmény volt a fővárosban újraélni a történelmet ezeken a helyeken. A királyi palotát meg a szép dolgokat is láttuk persze, de ezeket most nem tartom fontosnak megosztani.

Negyedikén hajnalban indult a gépünk Kuala Lumpurba, ahonnan kis várakozás után indultunk is tovább Londonba. A majdnem 24 óra utazás elég gyilkos volt, nem tudnám elképzelni, hogy félévenként egynél többször bevállaljak egy ilyen dolgot. Londonban bazihideg volt a 35fokos párás időhöz képest, és nekünk nem is nagyon volt semmi meleg cuccunk. A buszpályaudvaron így az ajándékba hozott sálakkal tekertük magunkat körbe és úgy vártuk a vendéglátonkat, Tomát, aki volt olyan kedves, és ismeretlenül felajánlotta nekünk, hogy aludjunk nála két éjszakát. 

Londonba akárhányszor elmehet az ember, mindig új élmény érzése lesz, hiszen mivel akkora, mint egy ország, képtelenség megnézni mindent. Emlékszem Sihanoukvilleben egy darab oroszlánszobor volt "a" látványosság, és ezzel kifújt a városnézés. Tomát előzetesen megkértük, hogy kalauzoljon minket egy napon át a városban úgy, hogy lehetőleg olyan helyekre menjünk, amik inkább a mindennapi élet, mint a turistaprogram részei. Ebből egy fantasztikus nap kerekedett ki, amit utólag is szeretnénk megköszönni Tomának.

Még szívesen maradtunk volna pár napot, de másnap már ment is a gépünk haza Budapestre, amit már nagyon vártunk, és így március 6-án hat hónap és egy hét távollét után ismét hazaértkeztünk. 

Hogy hova tovább? Egyenlőre csak tervek vannak, de ezeket inkább meg sem említem, mert úgyis valami teljesen más lesz a vége. 

Na addig is minden jót és köszi azoknak akik végig olvasták ezt a fél évet =)