Tervek azok vannak. Persze mindig változik minden, ahogy ahhoz hozzászoktunk. A lényeg talán az, hogy egyik mellett se kötelezze el magát az ember túlságosan, mert akkor csalódhat.
Mire gondoltunk amikor visszajöttünk az Annapurnáról?
Hát először arra, hogy milyen jó újra Kathmanduban. Az egyetlen olyan helynek tűnik Nepálban, ahol van némi élet. Na nem az utcán hömpölygő turistatengerre gondolok. Az egy idő után idegesítő tud lenni. Valami pezsgés, valami kultúra. Furán hangzik, de igaz: valami, ami emlékeztet minket az otthonunkra.
Egy idő után arra lettünk figyelmesek a túrázás alatt, hogy egyre többet beszélünk arról, hogy mi minden jó van otthon. Ez persze betudható a nyomasztóan egyszerű körülményeknek és a betegeskedésnek, de akkor is. Mit eszünk, ha majd hazamegyünk, hol lesz a közös lakásunk, milyen koncerteket szeretnénk majd megnézni, a kis művészkörre, amit Lilla szeretne létrehozni. Hiányzik Magyarország.
Ez mondjuk tök természetes, a furcsa az egészben, hogy van olyan, akinek nem. Mi visz valakit arra, hogy örökre otthagyja az országot, ahol felnőtt?
Aztán szépen visszamentünk ugyanoda, ahol laktunk, mielőtt eljöttünk, és elmentünk egy kiállítás megnyitóra is. Szépen bemászkáltunk a belvárosba, én szívattam magam egy kicsit a netpókerrel, Lilla festett. Ő úgy mondogatta, hogy unatkozik, meg hogy honvágya van, én pedig próbáltam rájönni, hogy miről van szó, addig nem akartam következtetéseket levonni. Valami nem jó, de nem tudom, hogy mi van a felszín alatt.
És ekkor jött a szomorú felismerés. Az egyik nap, mikor bementünk a városba, hogy nézzünk valami vacsorát, meg vegyünk pár dolgot a boltan egyszer csak azon kaptam magam, hogy megállok, és figyelek. Hallgatom a zenét, figyelem, hogy mit mondanak, és csinálnak az árusok, nézem a tömeg mozgását. De hiszen ez az egész a felszín, és ami alatta van az a nagy semmi. Ugyan az a zene, ugyanazokból a bárokból, ugyanazt a feldolgozást nyomja ugyanaz a nepáli együttes, ugyan azok az árusok árulják ugyanazt a szart, ugyanazoknak a turistáknak (bár a turisták neve éppen ezen a héten más, mint a múlthetieké). Az ütődött Francia meg Izraeli turisták meg totál beszívva vihorásznak valami bárnak a teraszán, és örvendeznek, hogy ugyanazt a füvet tízszer olcsóbban vették meg, mint Párizsban. Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy nem mákosgubát enni jöttünk Nepálba. Köröket játunk, olyan, mint hogyha egy vízishow szinpadán élnénk. Egy ideig jó móka, de egy idő után megunja az ember, hogy ugyanazok a delfinek ugyanazt csinálják minden áldott nap.
És ekkor felnéztem, és azt mondtam Lillának, hogy úristen, itt minden nap ugyanolyan, ő meg erre, hogy "ezt magyarázom neked egy hete, csak nem figyelsz, mert kártyázol". Egy kicsit elszégyelltem magam.
Egy szó mint száz, nem fogunk itt letelepedni. Nepál remek hely egy fantasztikus kirándulásra, és remélem hogy a kolostorban is remekül fogjuk magunkat érezni, de számunkra egyáltalán nem ideális a mindennapok eltöltésére. Lehet raftingolni, lehet siklóernyőzni, lehet sárkányrepülni, meg gyakorlatilag mindent lehet, ha van bőr a képeden, és pénz a tárcádban, de ha ezek megvoltak, akkor Nepál sajnos kifogy a lehetőségekből. Az egyéb elfoglaltságok teljes hiánya persze kompenzálható marijuánával, ami mivel kb bagóárban van, hippiként remek lehet Nepálban élni.
Ha valamilyen különös esetben az ember mégis nem hippiként Nepálban találná magát, még van egy mentőöv. Csatlakozni hozzájuk. Ez magában foglalja a nepáliul tanulást, és a helyben dolgozást. Ezért cserébe az ember lehetőséget kap egy olyan csodálatosan naív-kedves, és a végletekig odaadó kultúrába betekintést nyerni, mint a Nepáli. Ez az út viszont számunkra több faktor miatt is nehézkes lenne. Ennek ellenére Balázs barátunk révén sikerült betekintést nyernünk ebbe is, és nagyon el voltunk ragadtatva.
De ezek nem mi vagyunk.
Akkor most mi a teendő? Egyszerű, továbbállni. Na de hova?
Az eredeti terv ugye India volt, illetve India körbejárása. Ez most egy kicsit soknak tűnt nekünk, és valami könnyedebbre vágytunk. Persze ez butaság, hiszen India akkora, hogy gyakorlatilag bármit megtalálhat az ember, ha igazán keresi. De nem akartunk keresni. Most legalábbis nem.
Na akkor fogalmazzuk meg, hogy mit szeretnénk. Egy olyan helyet, ami érdekes, szép, más, könnyed, különleges, van net a pokerhez, van ihlet a festéshez, van rendes wc, meg áram egész nap, na meg melegvíz, ja igen víz: van tengerpart. Ja és meleg levegő. Meg tenger.
Az első ötlet Kambodzsa volt, és ez még mindig a talonban van. Akkor viszont menjünk Kambodzsába földön, és látogassuk meg egy kicsi időre az országokat, amiken keresztül megyünk. Bhután, majd Bangladesh, majd Burma, és persze Thaiföld.
Ez tökéletesen hangzik, nézzünk utána. Bhután hasonló, mint Nepál, viszont Indián keresztül kell menni, ráadásul a törvények szerint vagy odafelé, vagy elfelé használni kell a nemzei légitársaságot legalább egyszer, a Druk Airt. A Druk Air persze ennek nagyon örül, és ki is használja olyan apróságokkal, mint a jegyárak mérete, és az a szabály, hogy bármikor veszed a jegyet, ha ők úgy döntenek, hogy ez végül többe fog kerülni, kifizettetik a különbözetet a reptéren. Na ez innentől nekem biztos hogy bukó, valószínűleg fejjel zúznám be az irodájuk üvegasztalát, ha beszólnának egy ilyet, hogy ja még fizess ennyit, mert nem szállhatsz fel. Bhután kilőve.
Bangladesh. Azt írják, hogy ha nem para, hogy csótányok vannak az ágyad alatt (már ha van ágyad), akkor szeretni fogod. Az árak nagyon olcsók, a kaja elvileg finom, az emberek elvileg kedvesek. Kell viszont vízum természetesen, és ugye indiai vízum is kell, mert azon is keresztül kell menni. Ja és még valami: taposóaknák a Bangladesh-Burma határon. Ők nem szeretik egymást. Mi meg a taposóaknákat. Bangladesh kilőve. És ugye mostmár a szárazföldi közlekedés is sajnos.
Akkor repülő. (update: a Thaiföldi srácok képeket tettek fel a szállásukról) Az útirány autómatikusan Thaiföld felé módosult, az időpont pedig a "lehető legkorábban"-ra. Onnan át tudunk menni Burmába balra, és Kambodzsába jobbra. Így kihagyjuk a Druk Air mosolygós, ámbár lehúzó asszisztenseit, és a gonosz csótányokat, akik petéket raknak a szánkba alvás közben. A repjegy pedig egész olcsó, és van direkt járat is a Nepal Airways jóvoltából (a thaiföldi banda által ajánlott Air China sajnos nem érinti Nepált).
De mi legyen addig? Nem vagyok egy partiállat, de azért hiányzik egy kicsit, szóval mi lenne, ha néznénk valami fesztivált. Ki is néztem, egy White Jaguar Tribe Gathering nevű goafesztivált Pokharától 75 kilóméterre. A para csak az, hogy ugye Pokhara 6 óra, meg onnan ez a 75 kilóméter 3 óra busz, meg még utána gyalog valami eldugott faluba. Ja meg venni kéne sátrat is. Ez belefér, pont vége lesz, mire mennénk a kolostorba.
És ekkor bekopogott az ablakon a Giardia nevű ostoros egysejtű, és úgy döntött, hogy jól megfertőz minket felváltva. Ez jó mókának egyáltalán nem mondható, a túrázás alkalmával "popcorn szagú"-nak mondott böfögésről kiderült, hogy igazából záptojás szagú, és a dzsardijja egyik mókázása a sok közül. A többi része igazából lázban és egy igen idegesítő hasmenésben merül ki. Alapból a hasmenésre én úgy gondolok, hogy végülis élhető dolog, bár kellemetlen. Na a dzsardijja mellett ez változik. Ő úgy gondolja, hogy te egyáltalán nem szeretnél emészteni, így arra nincs is szükséged, és hogy ennek ellenére óránként 10 szer elmenni wcre vicces dolog. Hát nem az.
Aztán egy antibiotikumkúrával elköszöntünk őfelségétől, és újra tervezésbe merültünk. Ekkor jött az ötlet, hogy menjünk el Buddha születési helyére, Lumbinibe, ez csak pár nap. Ez remek ötletnek tűnt, viszont a dzsardijja számára is remek ötletnek tűnt 6 napon belül kétszer megfertőzni egy embert, így végül úgy döntöttünk, hogy akkor marad Kathmandu, és megvesszük a jegyet Thaiföldre minnél hamarabb, mert ez kezd idegesítő lenni. Ez ma meg is történt, mostmár hivatalos, december 14-én megyünk, így várhatóan két új szigetlakó T.B. (thaiföld blog, a gyengébbek kedvéért :P) Lucsi és T. B. Lilla csatlakozik a bandához.
A szilvesztert még szeretnénk itt tölteni, aztán hogy utána hogy lesz, azt még nem tudnám megmondani. Kambodzsa, vagy Burma, vagy a Bahamák (ha kijutok 10Fppből :D), vagy ha túl jó lesz, még az is lehet, hogy maradunk.
A kolostorig még tervezek egy bejegyzést, de ha nem, akkor december 11 körül jön a következő gigabejegyzés.
Addig is sok sikert és minden jót mindenkinek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése