Konszolidációs fázis

 Közeleg a nászutas időszak vége

Ja igen, mennyire vicces az, amikor mondanak neked valamit, amin egy hangyányit felhúzod magad, mert tudod, hogy valószínűleg igaz? 

Na de mi van akkor, ha pont te vagy a kivétel, ami erősíti a szabályt? Mert akkor még az is lehet, hogy neked ez az egész egy véget nem érő extázis, árnyoldalak és hullámvölgyek nélkül. 

Aztán elkezdett idegesíteni, hogy nincs nappalink, és hogy a fából tákolt csepp alakú házikó grillsütővé változik reggel 10-től este 6-ig. 

A picsába. Be kell, hogy ismerjem, hogy körülbelül egy hosszú nyaralás 2-3 hete az, amig az ember - ah, megint általánosítok, majd szóljatok rám -  jól elvan egy nyaralóban, és utána megjelenik az igény egy otthonra. Ez már hálistennek megvan, mármint a potenciális otthon, és Szeptember 21-én költözünk, de addig is meg kell küzdenünk a bőrünk alá bekúszó érzéssel, hogy egyelőre ez van. Nincs otthonunk. 

A hétköznapok hamar eltelnek, lassan ráállunk arra, hogy a napjaink a naphoz idomuljanak. Nincs túl sok értelme esténként fennmaradni, mert semmi jelentősége nincs az estének. Jobb hamarabb kelni. 

Szóval igen, a hétköznapok hamar eltelnek, mert mindig van valami, ami vagy munkához, vagy az itteni berendezkedéshez kapcsolódik, a falu pedig együtt lélegzik az iskolával. A hétvégén emiatt ha csak nem könyvet akarsz írni, ami Lilla esetében speciel még oké is lenne, vagy egy 48 órás meditációt tartani, akkor izgisebb máshol. Űgyhogy próbálkoztunk találni valami egészen autentikusat, és mindenki ellátott minket jobbnál jobb tippekkel. 

Ha egy turistaszigeten olyan tengerpartot találsz, ahol fényképezkednek veled a helyiek, akkor az azt jelenti, hogy sikerrel jártál. 

Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy ha tengerpart freak vagy, akkor nem Bali lesz az, amiről majd ódákat zengesz valami budapesti diszkó vip bárjának támaszkodva, DE

azért ami szép, az szép. 

Olyan, mintha a teljes spektrum megtalálható lenne itt, a leglehozóbb turistagettóktól az eldugott cuki ékszeresdobozokig. A totális átbaszástól, önámítástól, képmutatástól az igazán apró örömökig. 

Egy ilyen igazi mindenízű drazsé, amiből azt vehetsz ki, amit akarsz. 

Vagy amire szükséged van. 

En azért csalódott voltam, amikor elmúlt a rózsaszín köd, és azt éreztem, hogy ez a hely nem tökéletes. Annyival könnyebb lett volna találni egy tökéletes helyet, ahol minden kibaszottul 10\10-es, és minden rossz dolog ismeretlen és minden jó dolog wifiként vesz körbe a levegőben, és elég csak rácsatlakoznod. 

Melósabb azért ennél a dolog. Nyilván...

A távolság mindenesetre jó. Elég távol vagyunk ahhoz, hogy lássuk a jó és a rossz dolgokat otthon abból a szempontból, hogy mi az, amin lehet javítani, mi az, amit érdemes elkerülni és mi az, amiből több kell. 

Lilla persze azt mondta, hogy micsoda szerencse, hogy Bali nem tökéletes, mert akkor abban a szar helyzetben lennénk, hogy soha nem akarunk majd hazamenni. Ha minden csak lélegzetelállító lenne, kettősség nélkül. 

Az egyik pillanatban úgy érzem, hogy nehezen kapcsolódok, nehezebbek az emberi kapcsolatok, és hiányoznak azok a jól bejáratottak otthon, ahol már lehetsz fasz anélkül, hogy örökre elásnád magad valakivel szemben. Mert ha folyton arra figyelsz, hogy ne legyél fasz, akkor a spektrum másik oldalát is meg kell metszened. 

Aztán eltelik pár óra, és egy másik helyen úgy beszélgetek egy emberrel életemben először, mintha ezeréves barátok lennénk. Ki érti ezt? 

Ja erre Lilla biztos azt mondaná, hogy ez azért van, merthogy ilyen az élet, és Balin is, mint mindenhol máshol vannak ilyen kapcsolatok és olyan kapcsolatok is. Van szép és van csúnya. Kényelmes és kényelmetlen. 

Pf. 

Én a magam részéről úgy érzem, hogy ahogy haladunk előre, egyre kiváncsibb vagyok erre a műsorra, amit ez az év tartogat számunkra, és hajlandó vagyok elfogadni a tökéletlen pillanatokat is ezért cserébe.