2018. február 13., kedd

téltelenítés - 5. rész

az utolsó rész

Először is szeretném megemlíteni, hogy az eddigi egyik legszebb blogírós helyemen vagyok =)



A hazaindulás előtti utolsó napokban pár dolog volt még, amit szerettünk volna bevállalni. Az egyik ilyen egy távolabbi város, Kamala meglátogatása volt. Ez egy nagyon gyerekbarát parttal rendelkezik tele babákkal meg gyerkőcökkel. Nem annyira vannak hullámok, meg őrültködés sem, ha a buborékfújás nem számít annak. 

extrém kalandozások Kamalán

Samu talán itt érezte magát olyan konfortosan, hogy el tudjon menni csajozni. Ehhez felvette a motoros csávó stílusát, ami elég zorallra sikeredett. Málna ezen a szinten már nem tudott labdába rúgni. 

"eltévedtél, kislány?"

Csabi kb minden képnél behisztizett, hogy ő itt nagyon csúnya meg minden, ezért úgy döntöttem, megpróbálom a lehető legjobban visszaadni az ő jelenlegi testképét egy fotón. Szerintem jól sikerült, bár nem lepődnék meg, ha még erre is azt mondaná, hogy ezen ő túl kövér. 

#nofilter

Már az indulás előtt tudtuk, hogy az egyik este mindenképpen szeretnénk ellátogatni az ördög segglyukába, Pa Tongra. Ebben annó az első idelátogatásunk során szomszédként megismert Peti volt segítségünkre. 

Nagyon szuper volt, de természetesen este fél 10-kor egy alacsony citromtartalmú szódavíz után elindultunk haza a családjainkhoz, mert nekünk a boldogságunkhoz az ilyen jellegű szórakozásra nincs szükség. 

bűntársunk E. "értékamérték" Péter

Csabi és a lelkében játszódó Alien vs. Predator

Viszonylag kevés embert érdekel ezen a részen az esti szórakozás
Meccsnézés a barátokkal 

Sajnos egy nappal kevesebb szabad éjszakánk volt az elefánt bungalóknál, úgyhogy búcsút intettünk Pascaléknak, és egy estére még átköltötzünk egy másik helyre.


Még egyszer elmentünk a művészfaluba, ahol feltankoltunk különböző funkciójú álomfogókkal. Karrier, jó fizikum, év sörfőzdéje díj 2018. 30 felett megpróbáljuk beérni azzal, hogy a Forte akciós pizzája pont a kedvencünk ma.



Továbbra is minden nap rójuk a szerpentineket. Mostanra már a fél szigetet sikerült bejárni.  

Promthep Cape az elefántokkal

Promthep Cape kilátás
muszáj volt ezt az éttermet bevállalnunk =)
Holnap délután indul a gépünk, és addig már valószínűleg semmi olyan dolog nem fog történni, ami említésre méltó lenne, vagy ne történt volna már meg korábban. Jó érzéssel fogunk hazatérni, bár ennyi idő után már az ember ha az otthonára gondol, már ott is meleg van. Valahogy átáll a gondolkodás. Lehet ferihegyen gyorsan el fog tűnni a zen, de azért reméljük a legjobbakat. 

Köszi a figyelmet, és hogy velünk tartottatok. Találkozunk legközelebb =)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése