óriásbejegyzés - pura vida edition avagy senki nem mondta, hogy nem lehet 100 képpel blogot írni
Az elmúlt időszakban többen is jártak Costa Ricán azok közül, akiket ismerek, és mindenki frankó képekkel meg történetekkel tért vissza. A tervezés a gyerekek miatt iszonyatosan korán, kb a 2023-as év elején elkezdődött és a vége az lett, hogy 12-en indultunk neki ennek az utazásnak.
(Pici intermezzoként beszúrok egy képet a Tortuguero Nemzeti Parkból, mert másképpen nem tudom befolyásolni a blogbejegyzés borítóképét.)
Az odaút nem volt igazán eseménydús, a lufthansa továbbra is hulladék, de ezt már tudtuk. Ezen kívül valahogy ki kellett bekkelnünk egy 5,5 órás frankfurti átszállást, meg egy azt követő 13 órás repülést egyben, és próbáltuk úgy intézni, hogy ettől ne készüljünk ki túlságosan, ami ha az ember nem a 10 milliós first class ágyas szobákban utazik és\vagy visz magával gyerekeket nagyjából lehetetlen.
San Joséban két éjszakát töltöttünk, és otthon viszonylag zseniális ötletnek tűnt, hogy az utazás fáradalmait másnap egy vidámparkozással pihenjük ki. Ezzel Lilla nem értett teljes mértékben egyet, de vagy a fáradtság miatt, vagy lehet hogy amiatt, hogy hat hónap alatt beleégett az agyamba a Parque Diversiones, átvertem a vonakodó társaságon az ötletemet.
A két vélemény közül az egyiknek igaza lett. Nem annyira akaródzott összejönnie semminek, amit már akár vehettem volna jelnek is az élettől, de kitartottam. A parkolóban extra részt kellett nyitni nekünk, mert teljesen meg volt telve minden, amihez már az isteni jel kategóriába sem esik bele, ez már simán csak józan ész, hogy újratervezés esetleg szükséges. De kitartottam. A bejáratnál közölték, hogy annyiran vannak, hogy már nem adnak ki Fast Passt, én pedig továbbra is kitartottam, akár egy hajkorona amit Taft-tal kezeltek.
Nem szívesen kezdek kudarcélménnyel egy utazást, de ezt most be kell írnom annak. Utazós másnaposan tömött vidámpark olyan gyerekekkel, akik elég sok mindenre fel sem ülhetnek = nem annyira win. Szerencsére még nem veszítettem el az utitársaim teljes bizalmát, úhgyogy folytattuk a terv szerint azzal a side note-al, hogy innentől kötelezően figyelembe kell vennem mások gondolatait.
A továbblépést a másnap hozta, ugyanis mentünk tovább Puerto Vijeho mellé, az ország délkeleti csücskébe, a Karib Tenger partjára, Manzanilloba, ahol egy Congo Bongo nevű helyen béreltünk ki egy nagy közös házat azzal a tervvel, hogy itt szilveszterezünk.
Egy ideig nem állt a szánkra, hogy Congo Bongo és nem Coco Bongo, de úgy voltunk vele, hogy biztosan valami vicces frázis.
Valóban az volt, bár csak másnap hajnalban tudtuk meg hogy a Congo a bőgőmajmok helyi neve, és ezek a bőgőmajmok a világ ötödik leghangosabb faja címet birtokolják, a diadalukat pedig minden reggel négy órakor ünneplik ennek fitogatásával. A Congo Bongo pedig azért kapta ezt a nevet, mert ezeknek a majmoknak a közvetlen lakhelyéül szolgáló dzsungel közepén volt.
Szóval reggel 4 és arra keltem fel, hogy valami szörnyetegek a közvetlen környezetünkben iszonyatos hangon hörögnek és üvöltenek. Az elején lövésem sem volt, hogy mibe csöppentünk, éjszakáztunk már sátorban oroszlánok között, úgyhogy nem volt ismeretlen az érzés, amikor az ember felkészül a potenciális halálra, de aztán ahogy ébredeztem eszembe jutott, hogy még talán Guatemalában találkoztunk már ezekkel a majmokkal, és akkor is hasonló megrökönyödéssel konstatáltuk a dalukat.
Ezen a ponton megjegyezném, hogy Kömpöci Kópé néven létrehoztam egy Tiktok fiókot, és egykét olyan dolgot feltöltöttem oda, amiket lehet érdemesebb videóban megmutatni, mint írni róla.
Manzanillo egyébként egy elég kihalt tengerpartnak számít a hasonló lokációkhoz hasonlítva, de ez szerintem az előnyére vált. Szépek a tengerpartok, és jó a víz de talán azt érdemes kijelenteni, hogy aki kifejezetten Tengerpart-náci, és csak ezért utazik valahová, annak nem ez lesz az országa.
Jó, ezért lehet, hogy kapni fogok, emiatt gyorsan felteszek két tengerpartot erről a környékről. Azt akartam mondani, hogy általában akik nagyon nagy tenger fanok, a hófehér homokos partokat szeretik, ahol lehet inni a fáról a kókuszt pár méterre a szállástól, és hatalmas égi csapokból ömlik a koktél. Ilyen itt nincs a vulkanikus talaj és a természetvédelmi területek miatt. Van viszont teljesen fekete tengerpart is, ami elég kúl, de arról nincs képem.
Szintén az elején osztanám meg azt is, ami minket is az utazás elején ért félig váratlanul, hogy Costa Rica baromi drága. Szerintem az egyetlen hely, ahol eddig voltam, és drágább volt, az a Seychelle szigetek volt. Az utcai kajások is azért egy jó budapesti belvárosi bistro áron nyomulnak, a kisboltokban pedig olyan számlákat kaptam a végén, mintha az IKEA-ba mentem volna.
Mivel a majom szomszédaink miatt hozzászoktunk a korai keléshez, nem igazán jött össze, hogy este 9-nél tovább ébren maradjunk, úgyhogy az egyik napra beterveztünk egy kora reggeli dzsungel túrát, a gyerekek nélkül, csak négyen. Ez könnyen kijelenthető, hogy az eddigi utazás egyik fénypontja volt, és azonnal meg is mutatta, hogy mi lesz az egyik olyan dolog, ami miatt érdemes Costa Ricára utazni: a dzsungelek és az érintetlen természet.
A hasonló országokhoz képest itt nagyon korán védetté tették az ország egy jelentős részét, ezáltal a teljes terület nagyjából egy negyede kvázi traumatizálatlan az emberi kapzsiság által. Ez egy fantasztikus dolog, és nagyon nagyon érdemes megtapasztalni bármikor lehetősége van rá az embernek.
A lokációknál figyelembe kellett vennem, hogy csúcsszezon van, és nagyon sok hely előre le van foglalva, úgyhogy kicsit úgy alakítottam az itinert, hogy arra megyünk, amerre éppen van helyünk. Alapból nem is terveztem a keleti partra menni, de nagyon nem bántam meg.
A következő állomás Tortuguero volt az ország északkeleti részén. Mivel ez a rész nem közelíthető meg autóval, csak repülővel és hajóval, és a magángépünk éppen mosóban volt, a családi favorit Lufthansa meg nem operál erre, egy kikötőbe indultunk el reggel, ami bő négy órás autóútra volt tőlünk. Innen további egy óra volt hajóval a kanálisokon keresztül a szállás. Ez a "transzfer" a krokodilok, kajmánok, madarak, lajhárok és teknősök között már önmagában felért egy túrával számomra.
Ide a teknősök tojásrakása miatt jönnek a legtöbben, de az július-auguszus tájékán van csak. Azrért így is van látnivaló. Tortuguero való egy igazi kis ékszeresdoboz, nincsenek autók, mindenki hajóval, biciklivel és gyalog közlekedik. Eddig ez volt a leghippisebb rész nekem.
Aki akkor jön, amikor mi, annak tekitojás híján nem nyújt nagy élvezetet a végtelen tengerpart (a falu egyik oldala) és a kanálisokon van lehetősége hajóval közlekedni. Azt kell hogy mondjam, hogy ez önmagában is bőven elég indok arra, hogy ide jöjjön az ember. A túrák már bemennek azokba a pici kanálisokba is, amit nem használnak személyszállítás céljából, és azok a legkirályabbak. Ha eddig bizonytalan lettem volna Costa Rica elképesztő dzsungel-dominanciájában, akkor itt dőlt volna el véglegesen: ez az ország baromira rendben van.
De most komolyan, beszarás nem? Ezt az egészet meg lehet kapni másfél nap alatt, és egyébként is a következő naptól elérhető volt az a szállás, amit nagyon szerettem volna, és picit ehhez igazítottam az utazás eddigi részét helyileg és időpontokban is. Irány a Braulio Carrillo Nemzeti Park.
Az egyetlen olyan szállást szerettem volna elcsípni, ami a Nemzeti Parkon belül van, és most három éjszakára sikerült. A program adott volt, bent vagyunk a sűrűben, nincs tengerpart meg vízpart, csak a dzsungel, ami éjjel nappal körbevesz minket.
Itt egészültünk ki a végleges létszámunkra, 12 főre, eddig "csak" nyolcan voltunk. Volt egy három hetes és egy kéthetes turnus.
Itt nem voltak bőgőmajmok, de volt cserébe minden más, és próbáltuk a lehető legjobban körbejárni a területet. Mostanra már dzsungel freak lettem, és semmi más nem érdekelt, csak az, hogy minél több időt töltsek a természetben. Körülbelül itt ért a következő felismerés, a második indok, ami miatt érdemes Costa Ricára utazni: az emberek segítőkészek, kedvesek és boldogok. Próbálok ebből minél többet befogadni, de azért elég keményen ki vannak égve ezek a reléim európaiként.
Három fő programot választottunk ki, és ez nagyjából le is fedte az összes dolgot, amit lehetett csinálni. Ezek a nappali dzsungel túra, az éjszakai dzsungel túra és a dzsungel zipline voltak.
Ezen kívül volt még egy nemzeti parkon átívelő felvonó szerűség is, ami azért volt jó, mert mindenki részt tudott benne venni.
A skorpió VS madarpók képhez mennyit kellett pakolgatni az állatokat, hogy végre egymásnak essenek? :D
VálaszTörlés