2014. szeptember 27., szombat

Bergen

egy kis ékszeresdoboz... ahol folyton esik az eső

Oslóból reggel indult a vonat, természetesen másodpercre pontosan. A vonatjegy persze annyiba kerül, mint egy Budapest - London repjegy, de akkor a mostani bejegyzésben a 'Norvégia drága' részt le is zárnám. Csak élvezzük az utazást. 


Egy öt óránál hosszabb vonatútnál azért az ember elég ritkán kapja magát azon, hogy nem unatkozik. És persze amikor véletlenül egyszer azon kapja magát, akkor is egy telefon ragadt a kezébe, vagy egy laptop (esetleg egy könyv) az ölébe. Ezen a vonalon a táj, amin keresztülmegyünk, olyan szinten lenyűgöző egy magamfajta alföldi srác számára, hogy szinte csak az ablakon kinézéssel eltelik az idő. 

Igazából szerettem volna képeket csinálni, de ablakon keresztül mozgás közben (menetiránynak háttal =( ) még egy űrteleszkópnak is meggyűlt volna a baja azzal, hogy használható fotókat készítsen, nemhogy az én kis valamimnek. Ezért úgy döntöttünk, hogy - az utazós blogok során először - megpróbálkozunk videóval. Így hát próbáltam kis felvételeket csinálni, amiket aztán majd összevágunk egy videóvá majd Bergenben. Nos, egy jó-pár óra, egy rahedli gépújraindítás és a második parancsolat néhányszori megszegése után úgy döntöttünk, hogy az utazós laptopunk nem elég jó filmvágáshoz. Ez a videó majd Budapesten fog elkészülni, és az utolsó bejegyzésben lehet majd látni. Egy képet azért ízelítőnek beszúrok a tájból, mert egy-kettőt sikerült csinálni. 


És akkor megékeztünk Bergenbe. Se... Ugyanis Vossnál leszállítottak a vonatról egy baleset miatt, és innen busszal mentünk tovább. 

És akkor tényleg megérkeztünk Bergenbe. Ahol sajnos nem meglepő módon szakadt az eső. Elfoglaltuk a szállásunkat, de a vonatbaleset miatt már sajnos csak egy kora-esti séta fért bele a napunkba. 

Bergen egy kikötőváros, ahol az óceáni éghajlatnak, és a várost körülvevő 7 hegynek köszönhetően rendkívül sokat esik az eső. Azt mondják, a bergeni eső egy szürke szeptemberi napon kezdődik és valamikor áprilisban ér véget. A következő három nap programját így próbáltuk nagyon okosan beosztani az éppen aktuális időjárástól függően. 


A következő napra rossz időt tippeltünk az időjárás-jelentések segítségével, szóval beltéri programokban gondolkoztunk. Ehhez képest az időszakos felhőszakadásokat verőfényes napsütéses fél órák szakították meg. Így szivárvány is volt. 


Mi pedig próbáltuk úgy időzíteni, hogy a napsütéses időszakokban pont az utcán legyünk. A képeken emiatt úgy tűnhet, mintha folyamatosan sütött volna a nap. Ez természetesen nem így van. 




Bergen Oslohoz képest ég és föld. Vagy inkább víz és föld, ha már az elemeknél vagyunk. Annak ellenére, hogy csak kicsivel kevesebb mint a fele a lakossága Oslóéhoz képest (260,000 és 590,000), úgy néz ki, mint valami kis hegyi városka. Az emberek kétféleképpen védekeznek az eső ellen, van a klasszikus Brit-szigetek féle 'egyik pillanatban előhúzom az ernyőt, a másikban összecsukom', de az itteni trend talán mégis az esőkabát alapú ruházat. Ezek kvázi méregdrága eső-, és szélálló anyagból készült ugyanolyan ruhák, mint amiket mi hordunk. 



Bevándorlóból is jóval kevesebb van, afrikait szinte egyáltalán nem láttam, kínait is inkább csak turistaként, az arabok és a kelet-európaiak meg úgy tűnt, mintha már úgy beágyazódtak volna a többi ember közé a saját munkaköreikkel. 



Két hegy van, ahova fel lehet egyszerűen jutni, az egyik a Mt. Floyen (áthúzott o-val), a másik pedig a Mt. Ulriken. Mi az első nap a Floyenre mentünk fel a fogaskerekűvel. Innen elég kemény a kilátás. 



A nap végén még bementünk a "bergeni csodák palotájába" a Vilvite Science Centerbe, de elkalkuláltuk az időt, és szinte azonnal bezárt. Mind a ketten a saját adrenalinszükségletünknek megfelelő programokat találtuk meg. 



Holnap az időjárástól függően hajóutat tervezünk valami fjordos részre. 

Addig is minden jót nektek! =)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése