2014. június 19., csütörtök

Tarifa

az utolsó állomás


Szóval ott tartottam, hogy a következő bejegyzés Tarifából lesz. Aztán egyszerűen annyira jól éreztük magunkat, hogy képtelen voltam rászánni azt a két órát, hogy írjak róla, meg kiválogassak képeket. Persze miután hazaértünk ezek általában elvesznek valahol az éterben. Leülök a gépem elé és arra gondolok, hogy 'meló'. Ma viszont direkt korábban keltem, szóval jöjjön 17 nap késéssel Tarifa. 

Alapvetően nem is szerettünk volna ide jönni, de valamiért mindenki úgy emlegette, hogy ide azért el kéne még jönnünk. Az én fejemben természetesen minden másképpen volt utazás előtt. Úgy látszik előítéletes vagyok. Vagy csak szeretek egy rendszert tudni a világról a fejemben,  még akkor is ha kitalált és hibás. 

Szóval az én fejemben Malaga egy szőlő volt, és gondoltam semmi érdekes nincs ott. Egyébként is Spanyolország tök kommersz. Na igen, ez nem így van. Tangier pedig az élet krémjébe való fejesugrás, ahol a café hafa teraszán egy vizipipát oszt meg egymással Santana és Coelho. Hát ez sem így volt. Így hát akarva akaratlanul eljutottam arra a pontra, amikor ki kellett jelentenem, hogy bizonyos esetekben én is tévedhetek. 

Engedve Marc javaslatának és a józanésznek, végül a "Tarifa tuti szar, mert egy buszmegállóból és egy marék homokból áll egy kikötő mellett" gondolatomat elhessegetve eljutottam a "megnézzük és meglátjuk" állapotba. Felültünk a kompra.

A komp persze szinte semmiben nem hasonlított az előző komphoz. Időben elindult... na mindegy nem sorolom, szóval ez a komp amivel Tangierbe mennek az emberek, a másik komp meg amivel a rakományokat meg a traktorokat kiöntik egy gödörbe Tangiertől egy órára. Ezzel kell menni, kész. És egyébként én ezt már hallottuk több embertől is előtte, de olyanok voltunk mint a francia lányok a buszon... na majd azt mi tudjuk, nagyon tapasztalt utazók vagyunk. Nos, ez sem így van. 

Na de a lényeg, hogy megérkeztünk Tarifába, és kitalálja-e valaki, hogy olyan volt-e, mint amilyennek én elképzeltem? Hát nem olyan volt. Tarifa állati szép, és nagyon hangulatos. Igazából annyira hangulatos, hogy megteheti, hogy minden másfélszer többe kerüljön, mint Malagában. 

Az óceán itt mindig hideg, de általában nagy a szél, ezért az egész város egy kite surf paradicsom szerűség. Viccelődhetnék azzal, hogy minden második épület kite surf bolt a főutcán. De nem lenne vicc, mert így van. 

Mi nem szezonban voltunk, és ezért a parton egyenlőre még több volt a monokiniző lány, mint a kitesurfös. Bár az itteni szokásokat megfigyelve lehet hogy még szezonban is több. Szerencsére volt nálam napszemüveg. 





Voltunk flamenco esten is, ami nagyon hangulatos volt. Csak mi voltunk külföldiek, úgyhogy olyan volt, mintha utáltuk volna az együttest, amikor csak mi nem énekeltük velük a számot. Még mondta is hogy 'vamos'. És még tapsolni is csak olyan szimplán tudtunk, nem olyan flamencosan. Az egyetlen trükk, amit én tudok az az, amikor a színházban egyszercsak egyet tapsolok kettő helyett. 

Az esetek nagy részében szimplán a városban sétálgatás is egy nagyon jó program volt. Az egész hely csodálatos igazából. Érdemes itt lenni. Nem hónapokat persze, mert egy idő után lehet, hogy elfogy az új dolog a hegyalja fesztivál méretű városban. Kivéve ha kitesurfös vagy. De biztos nem vagy kitesurfös, mert akkor túl jó lennél ahhoz, hogy a blogomat olvasd. 









Tarifa nagyon hangulatos lezárása volt az utazásunknak. Örülök, hogy eljöttünk ide, és köszönöm azoknak, akik ajánlották. 




A többieknek pedig köszönöm, hogy elolvasták =)

1 megjegyzés: