2009. október 16., péntek

12 órás műszakok, wembley stb

nagyon hosszú, ne olvasd el
Tudtam hogy elolvasod! 
 
Szóval a második 12 óránál hagytam abba. Hát ja. Nem volt egyszerű, de a harmadik napom megvolt a felismerés, ami végül könnyebbé tette a többi napot. Rájöttem, hogy írországgal ellentétben angliában az a trend, hogy mivel a minimálbér kevesebb (nem 8.65 euró, hanem 6 font (6.60euró)) inkább a mennyiségre, mint a minőségre mennek rá. Körülbelül duplaannyi embert alkalmaznak, mint amennyi tapasztalt ember szükséges lenne, viszont majdhogynem kötelezően tapasztalat nélkül. A vendéglátás színvonala úgy tűnik az adott ország konyhaművészetének - anglia esetében a művészetet inkább elhagyva az adott ország konyhájának - színvonalával egyenesen arányos. Egyszerűen tragédia, én a két hét tapasztalatommal dandádtábornoknak számítok a pincérek között.
Ezen a ponton egy angyal és egy ördög jelent meg a vállam felett, az angyal azt mondta, hogy "mutassuk meg nekik, hogy hogy kell csinálni", az ördög pedig, hogy "hülye vagy?! meg akarsz halni? ugyanannyit kapsz mint ezek a félnótások, hova hajtassz?". 
Hosszas mérlegelés után, az érvek hosszú sora végülis az ördög javára billentette a mérleget, így előhúztam a tarsolyomból azt a képességemet, amit az évek során professzori szintre fejlesztettem, és elkezdtem a pofátlanság határát nyaldosva léhűteni. Eltűnedeztem, a legkönnyebb melókat csináltam, lehetőleg ülve, és lassan, de soha nem lassabban, mint ahogy azt a leglassabb ember közűlünk csinálná (ez az első számú alapszabály). A másik dolog ami megédesítette az egy számmal nagyobb cipőm miatt néha elég keserű 12 órás munkanapokat a vendégek kajájába való beleevés, és úgy alapvetően a mindenbe való beleevés volt. A még a fesztiválokról bennem lappangó maradékozós énem olyan szinten bontakozott ki - persze kultúrált keretek között: szigorúan kés által elvágott, vagy egészben megmaradt dolgokat ettem (a pudingok kivételével) - hogy a műszak végén, amikor a konyhán megmaradt érintetlen kajákból lehetett enni így már mindíg tudtam, hogy miből fogok enni, sőt általában már éhes sem voltam (ja igen, és a legjobb dolgokból, mint a mandarinos sajttorta mangószósszal már nem maradt műszak végére, így abból csak én ettem hááááá).
Jó most mindenki azt gondolja hogy fúúúj, meg áááá, ezektől az emberektől várom a javaslatokat a hogyan éljünk meg 70 pennyből kategóriában.
Szóval lement az öt nap, hétfőn aludtam egy nagyot, meg elintéztem a bankszámlámat, meg lerendeztem a heti melókat, így kedden 7 től délután kettőig dolgoztam, szerdán pedig (dobpergés...)
(...)
  
a wembley stadionban Londonban az angol fehérorosz focimeccsen. jeee.
10:15 kor gyülekeztünk az iroda előtt, ahonnan az ügynökség busszal vitt minket londonba. Olyan 1 körül megérkeztünk, és 2:15 kor volt a bejelentkezés, szóval volt még egy kis időnk, ami alatt a Nevada nevű roppantul kedves afrika tanulmányokat tanuló srác meghívott egy sajtburgette. Nev következő év körül tervez afrikába menni, Zambiába, és azok alapján amiket elmondott adok rá esélyt, hogy én is vele fogok tartani.
A wembley stadion elég nagy, mondjuk nincs túl sok tapasztalatom stadionokkal, igazából még sosem voltam egy focistadionban sem életemben.
 
 
Kaptunk egyenruhát, meg egyenkötényt, és a Bobby Moore Club étterembe lettünk vezényelve (Bobby Moore valami olyasmi lehet mint nálunk Puskás), ami egész európa legnagyobb étterme 1900 férőhellyel.
Itt a műszak kezdetén egy rövid tájékoztatót tartottak, hogy mit is csinál egy pincér, és amikor az emberünk azt mondta, hogy ja és aki nem akar asztalt letakarítani, meg ilyeneket csinálni, annak van munka a konyhán, kivinni a kajákat (maradééééééééék) na mondom én ezt szívesen csinálnám, és innentől már nem tudom, hogy a pincérek milyen instrukciókat kaptak, mert engem beküldtek a konyhába, ahol elmondták, hogy olyan 6-7 ig annyi lenne a dolgunk hogy nézzük meg hogy mi a menü, és nézzük meg az asztalok számozását (300-500 ig voltunk mi). És a meccs előtt 6-8 ig majd egy nagy tálcán kell kivinni 2-3 tányért amikor sorra kerülök. Uramatyám. Olyan szinten jolleyt húztam a runner melóval hogy az elképesztő. Jó annyiból rossz, hogy a pincérek kaptak szendvicset a meló előtt, meg kitkatet, meg narancslét, viszont minekünk azt mondták, hogy mi meg majd megleg kaját kapunk később (fasza!!!). Amég a "pincérek" törölgették a poharakat, meg készítették elő az asztalokat, én elmentem megnéztem a stadiont, meg beszélgettem egy magyar sráccal, akit ott ismertem meg. Ő a harmadik magyar arc akit megismertem. 6 óráig valahogy ellézengtem, majd mondta a konyhai főnököm, hogy hozzak neki kistányért a másik oldalról. A másik oldalon megtlaltam az indiai Anthonyt (!), aki mondta, hogy jó intéz várjam meg a raktárban. Az elkövetkezendő 45 percben Anthony nem jött vissza, amire kicsit ráparáztam, mert jöttek a vendégek, ezért megkérdeztem a másik szobában lévő mosogatósrácot, hogy hol van, mer hogy nekem mennem kéne jönnek a vendégek, de leoltott hogy takeiteasy majd jön, így visszamentem és felfedeztem, hogy mit rejt a raktár: azokat a szenyás csokis gyümölcsleves zacskókat, amik kimaradtak a pincérek kajáltatásából. És mind tele! Először csak egy szendvicset ettem, biztos ami biztos, de utána rájöttem, van egy másik lehetőség: az hogy még kibontok egy kólát, iszok gyümölcslevet, és eszek vagy 2-3 kitkatet, meg még viszek magammal az útra is párat. Végül emellett döntöttem.
Később Anthony visszatért, mondta, hogy "ja te ittvagy már rég elintéztem na mindegy visszamehetsz,  ja és ha kérsz egyél szendvicset nyugodtan" (a végét már csak a lelkiismeretem tette hozzá gondolatban). Visszamentem, már javában folyt a meló, ami úgy nézett ki hogy 11 ember állt sorban és beszélgetett, és nagyritkán valaki elkurjantotta magát hogy ránner és akkor az első odament és elvitt két tányért egy tálcán. Eleinte jó 10 perc volt sorrakerülni, később persze, egy olyan fél óráig folyamatosan ment a dolog, de borzalmasan egyszerű volt. 
Elkezdődött a meccs, elmentek a vendégek, monda a chef, hogy majd csak félidőben kapunk kaját, addig evőeszköz törölgetés. Viszont támadt egy másik ötletem, hogy ahelyett hogy evőeszközt törölgetek, inkább visszamegyek a raktárba és eszek még kitkatet, aztán meg elmegyek és nézem a meccset kicsit amég úgy teszek mintha a wcre mennék, és ismét csak efelé billent a mérleg. Félidő előtt ki kellett vinni a kajákat, utána pedig ehettünk amit akartunk. Volt steak, meg hal, meg sajttál, meg áfonyás desszert, és a Bobby Moore Clubnak elég fasza chefje van, szóval nagyon állat volt a kaja. Megpróbáltam kicsempészni sztéket a pincérként poharakat törölgető Nevnek, de nem nagyon engedték. 
A meccs vége után odahívtak minket runnereket a pincérek főnökéhez aki két csoportba osztott minket, engem egy nőhöz osztott be 5-600 ig aki elmondta hogy rakjuk rendbe az asztalokat meccs végéig, viszont azt nem mondta el hogy mit csináljunk meccs vége után. Szóval beözönlöttek az emberek, és nem nagyon tudtuk, hogy mit kéne tennünk, így én úgy döntöttem hogy veszek egy tálcát a kezembe és járkálok az asztalok között. Néha megszólított valami arc hogy hozzak neki piákat akkor nekik vittem. Ja igen, a Bobby Moore 1900 vendége nem fizet semmiért, egy évre bérlik az asztalt potom 60ezer fontért. Szóval a számlával nem kellett törődnöm, csak vittem piákat az embereknek. Volt egy pár olyan ember, aki híresnek tűnt, de sajnos se focit se tvt se semmit nem nézek már jó ideje, szóval fogalmam sem volt, hogy ki az. Mondjuk nem nagyon tudom, hogy most akkor örülnöm kéne ennek vagy semlegesnek kéne lennem, hiszen fogalmam sem volt hogy ki ő. Lehet nem is híres. :( 
A 11:30 as befejezésig szuvenírvadászatba kezdtem, benyeltem pár Bobby Moore Clubos asztalszámot, meg találtam egy ilyen nyakbaakaszthatós belépőt a bobby moore clubba az aznapi meccsre. Ja meg természetesen az egyenruhát is megtartottam. Najó kezdem szar embernek érezni magam többet inkább nem is mondok :)
 
Kivéve azt, hogy 2 körül értünk haza a belvárosba, ahol azt az utasítást kaptuk, hogy menjünk haza. :O Na mondom biztoshogynem nekem az 15 kilóméter séta. 
-menj taxival
-70 pennym van
-fúbaszki akkor nemtom
végül beoltottam teljesen jogosan, hogy nekem azt mondták, hogy hazavisz a buszsofőr, és egyébként nem mentem volna, meg a többieket is szítottam, úgyhogy végül kaptunk pénzt taxira. 2:45 kor értem haza.
Ma 11:30 tól dolgoztam az NEC-ben (national exhibition center, ahol a lósó volt). Ismét a mennyiség a minőség helyett effektus játszott. 4 en voltunk egy jó 20 asztalos kávézóban, hogy az asztalokról a kávéspoharakat szedjük le, meg töröljük le az asztalt. Egy bolgár sráccal Teo-val küldtük rendesen, egy kínai srác meg egy indiai csaj pedig inkább beszélgetett, meg terjesztette az influenzát (a gyerek olvasóknak: ha H1N1 ed van ne menj dolgozni, mert rohadtul nem fasza, ha megfertőzől másokat!). Kb 1 emberes meló volt. 4:30 kor már le is léptünk, ami szívás, mert nem adtak vacsorát, csak ebédet, így éhen maradtam ma estére. :(
A tömegközlekedési eszközök kijátszása folyik jelenleg, mivel nincs pénzem se buszjegyre se vonatjegyre. Ez a kávézós történet fog menni egészen vasárnapig. Ha addig el nem kapnak.
 
Hú ez elég hosszúra sikerült. Ha idáig eljutottál akkor csodállak, és igazi barát vagy (vagy anya, vagy apa, vagy húg)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése