2010. május 28., péntek

Hazaút


megérkeztem haza...

Vasárnap még volt egy utolsó sörözős beszélgetős grillezés.
És hétfőn délután fél kettőkor miután elbúcsúztam mindenkitől, elhagytam a St. Catherines Close 7-et
A kettő órási busszal a várost
És a 7 óra 55 ös géppel Londonból az országot is
Az utolsó kajálásomat megpróbáltam a lehető legangolosrepteresebbre összeállítani.
A sopánkodó szájhúzó csoportot kerestem, hogy a budapesti géphez megtaláljam a sort.
Meg is találtam, nem volt nehéz, az ablaknál álltak, nézték hogy milyen rosszul pakolják a csomagokat, meg hogy a repülőgép már a márkája alapján elég valószínű hogy le fog zuhanni, közben egy másik nő az embereket számolta, hogy biztos nem adtak e ki több jegyet, mint amennyien felférünk. És persze magyarul beszéltek. Kétségtelenül jó helyen vagyok.
És aztán 11:10 kor már Magyar időszámítás szerint megérkeztem ferihegyre. Az út vége a mostanság errefelé gyakori ítéletidő miatt elég zötykölődős volt, és ezért részben a saját, részben a mellettem ülő "barát-adag" hölgy megnyugtatása végett szóba elegyedtünk egymással. Kiderült hogy Egyiptomban oktat hastáncot. Leszállás után pedig a csomagoknál egy olyan emberrel beszéltem aki budapesten filmet forgat. Én vajon mit mondanék?
-Külföldön voltam szerencsét próbálni.
-És milyen volt?
-Nem volt szerencsém...
De ezzel nincsen gond, hiszen ha nem lennének csúnyák, akkor szépek sem lennének.
Aztán belegondoltam, hogy érdemes e tovább írnom a naplómat. Bár eddig valamennyire érdekes lehetett az életem tragikomédiáját otthonról olvasni, itthon már egy az kicsit lelassulnak a dolgok, kettő, valószínűleg személyesen is el tudom mesélni a történeteket.
De aztán úgy döntöttem hogy mégiscsak folytatom, nyilván a legtöbb ember már nem fogja olvasni, úgyhogy inkább csak magamnak.
Végülis ha úgy nézzük a szeptemberi Budapest is egy új hely lesz új dolgokkal, hiszen születésem óta nem laktam a fővárosban. Na majd meglátjuk hogy mennyire gyakran lesz itt valami, addig is csináltam szép új kinézetet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése