2010. január 10., vasárnap

gondolatok éjfél után


fél év után

Nem csak a nőknek vannak "nehéz napjaik". Nem nagyon volt az utóbbi időben kedvem írni, most sincs nagyon. Sokmindenki elkezdte olvasgatni, és valahogy terhessé vált olyanokról írni, amik nem viccesek, vagy kalandosak. Sajnos visszaérkezésem óta kevés vicces, és kevés kalandos dolog történt. Ami nem változott, az az, hogy úgy érzem, hogy fontos tapasztalatokon vagyok túl, és fontos tapasztalatok előtt állok. Ami változott, és folyamatosan változik, az válasz, amit arra próbálok adni, mik is lennének ezek a tapasztalatok, és merre vezet a helyes út ezek megéléséhez. Az elmúlt hat hónap legfőbb tanulsága, hogy válság idején az ember sajnos az igényeket nagyon sokszor a lehetőségekhez kell, hogy alakítsa, nehéz csak úgy odalibbenni egy országba, vagy egy üres lappal, hogy itt az önéletrajzom, vegyetek fel, mert nem kapkodnak az emberekért. Nehéz egyedül megcsinálni azt, ami ismeretséggel sem könnyű.
Eltelt hat hónap, és ha a lelki vonatkozásoktól eltekintünk, annyiban változott a helyzet, hogy kevesebb a pénzem. Egyszerre akarok mindent, és közben semmit. Egyszerre mennék mindenhová, és közben a házból sincs kedvem kitenni a lábam. Azon kapom magam, hogy megnézem az emailjeimet, megnézem az iwiwet a facebookot, és a következő 5 percben újra megnézem, hátha történt valami, amit elolvashatok. Sajnos nekem nincs miről írnom, és kivel beszélgetnem. Gergő dolgozik, Denis dolgozik, Ivana tanul, a többiek mind tanulnak vagy dolgoznak. 2010 eleje a tanulóknak vizsgaidőszakot hozott, a vendéglátohelyeknek forgalommentességet, nekem pedig munkanélküliséget. Ilyen szituációban az ember nem tehet mást, mit végiggondolja a helyzetét, mit is csinál rosszul.
Persze rengeteg állást megpályázok, de azért nem olyan könnyű ez, mint egy tanácsot adni, mert tanácsot azt én is tudnék adni nagyon jól és nagyon sokat. Néha minden olyan egyszerűnek tűnik, talán egy mondatban össze lehetne foglalni, és mégis olyan távolinak és elérhetetlennek tűnik a továbblépés. Olyan érzésem van, mintha minden döntés, amit meghoztam rossz lett volna, hiszen itt vagyok én, itt vannak mások, és úgytűnik én vagyok az egyetlen aki ennyi idő után sem tud semmit felmutatni. Van aki elment ügynökséggel külföldre dobozolni, fasza, mondom majd én. Van aki hajóra ment, fasza, de mondom majd én jobbat találok. Van, aki kiment tanulni, fasza, de majd én megmutatom hogy hogy kell ezt. Hát ittvan, illetve hát itt vagyok.
Jöjjön egy unaloműző történet
Az fogoly naplója.
01.04
Megint havazik. Mindíg havazik. Szebbnek tűnik a börtön kívülről, a ráfagyott hó és a jégcsapok olyan karácsonyi hangulatot kölcsönöznek neki. Persze ez bent annyira nem érezhető, inkább a hideg, ami vele jár, hiszen angliában nem szokott hozzá a kormány ehhez az időjáráshoz, képtelenség befűteni az egész intézményt. Ki sem nagyon lehet menni, persze az újak kimennek most is, de sokan inkább a cellájukban maradnak.
Én kimegyek. Minden nap kimegyek, ma is kimentem, jó egy kicsit látni a napot, vagy inkább odaképzelni a felhők mögé. Nem tudom miért bilincselnek meg ilyen időben, úgysem tudnék megszökni. A cigicsikkeknek kijelölt vödör befagyott, senki nem törődik vele. A beledobott csikkek sorra kipattannak. Már több csikk körülötte, mint benne. Nem tudom van e még értelme beledobni. Amikor pár hópelyhet ráfúj az arcomra a szél, úgy érzem magam mintha egy filmben lennék, valami börtönfilmben. Az élet viszontagságaitól megkeményedett ábrázattal, a hóeséstől és a széltől hunyorítva sétálgatok az udvaron. A lábnyomom ugyan olyan, mint a többi lábnyom, hiszen mindenkinek ugyan olyan cipője van, de mégis, ha valaki most idenézne fentről, látná, hogy a befagyott kosárlabdapálya szűzhaván csak az én lábnyomaim látszódnak. Számít ez? Nem tudom, igazából nem is érdekel. Úgysem leszek itt sokáig, az ügyvédem elintézi, hogy valami jobb helyre tetessenek át. Nem azért, vannak barátaim itt is, de ki tudja, hátha ott valami új dolog lenne. Úgyis minden úgy történik majd, ahogy történnie kell, ha maradnom kell maradok, ha mennem kell megyek...
5 perc múlva 10 óra van. Lámpaoltás. Ma már többet nem tudok írni. Egyáltalán nem vagyok álmos, nincs kedvem lefeküdni, de sajnos nincs más választásom. Talán még ücsörgök egy kicsit az ágyam szélén vagy az asztalnál, mint most. Minden úgy lesz, ahogy lennie kell... Nem is emlékszem már kitől hallottam ezt, de megtetszett, olyan frappáns. Mintha egy univerzális eszközt kapnék a kezembe, ami minden kérdésre megadja a választ. Bár elhinném... Ahogy történnie kell... Akkor mit keresek itt? Miért ülök egy börtöncellában egy tompa ceruzával és egy jegyzettömbbel? Ennek kellett történnie?
01.05
Délután 6 óra van. Az udvaron találtam egy doboz cigit, amit valószínűleg egy őr felejtett ott. Szerencsém volt, hiszen pont most fogyott el az előző doboz, amit sikerült szereznem. Azóta sem látogatott meg senki, nem keresett az ügyvédem sem. Néha olyan, mintha pár hete lennék itt, de ma nem. Ma minden perc egy órának tűnik, minden nap éveknek. Olyan lassan telik az idő. Olyan hosszú ez a tehetetlen várakozás. Egyszer majd lehet a kezembe kerül ez a szöveg, amikor már nem itt leszek, és elmosolyodok rajta, hogy azok a régi szép idők. Persze nyilván nem szépek, de mennyire meg tudják szépíteni ezek az emlékek a kintlétet. Ha kijutok...Persze nyilván kijutok, hiszen nem lehetek itt örökké, még akkor sem, ha most ez örökidőnek tűnik. Bár holnap lenne...
Mingyárt 10. Gondoltam még írok pár sort, mert nagyon unatkozok. Itt semmit nem lehet csinálni, mindenki a cellájában van, beszélgetnek. Nekem nincs cellatársam, nem tudok kivel beszélgetni. Vacsoránál megvertek, mert nagyobb adagot kaptam véletlenül, mint a többiek. Belefér, úgysem lesz randim a közeljövőben, tükröm meg nincs, hogy magamat nézegessem benne. Most hogy belegondolok, nem is emlékszem, mikor találkoztam nővel utoljára. Elszokik az ember az ilyen gondolatoktól, de most hogy így az eszembe jutott, meglepő, hogy mennyire felkaptam rá a fejem. Talán három éve lehetett. Nem ma volt, az biztos. Na ha kijutok majd tuti bejelentkezek valami randioldalra vagy ilyesmire. Remélem nem kérdezik, hogy büntetett előéletű vagyok-e. Vannak ex-elítélt társkereső oldalak is? Kívnácsi lennék ott milyen nőkkel találkozhat az ember.
01.07
Tegnap nem írtam. Sikerült kikölcsönöznöm egy könyvet a könyvtárból, a galaxis utikalauz stopposoknak-ok. Egész nap azt olvastam. Elképzeltem, milyen lenne, ha én is elrepülhetnék egy űrhajóval kalandozva a világegyetemben. Mondjuk a jelen helyzetben már ha egy városban elkalandozhatnék, az is őrületes lenne az elmúlt időszakhoz képest. Jó volt egy kicsit elfelejteni, hogy hol is vagyok, de sajnos annál rosszabb volt letenni a könyvet és feleszmélni. De rossz.
01.08
Ma a délutáni séta alkalmával sokat gondolkoztam. Haragszom magamra azért az egy kiló fűért. Ha abba nem megyek bele, most kalandozhatnék, ahol akarok. Persze lehet hogy akkor nem olvastam volna soha a galaxis utikalauzt, ami elég jó volt, és soha nem írnék naplót, hiszen nem tudnék írni és olvasni. Mondjuk igen, ez tényleg így van. Lehet tényleg így kellett történnie. Amikor elhagyom a börtönt, majd egyenrangú - bár börtönviselt - polgárként lépek a város utcáira, aki tud írni és olvasni, és még az is lehet, hogy sok nem börtönviselt polgártársamnál tisztességesebben fogok majd élni.
Na lassan lámpaoltás, de ezt még mindenképp leírom. Most sokkal boldogabb vagyok, mint az elmúlt napokban. Napról napra jobbnak érzem magam, bár sokmindent most sem csinálok, de maga a tudat, hogy valamikor kijutok már előre felcsigáz. Már el is kezdtem tervezgetni, hogy miket fogok csinálni. Jó, igen, még valószínűleg sok idő van hátra, de ki tudja, legalább akkor már nem kell gondolkodnom ezeken.
01.09
Ma hívott az ügyvédem. El sem hiszem. Végre valami változás, és ilyen hamar, komolyan el sem hiszem. Mingyárt lámpaoltás, szóval igyekszem gyorsan írni. Szóval a jövő héten...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése