2009. november 19., csütörtök

melós sztorik


A mai nap kemény volt, bár a tegnapi sem volt utolsó

Már egyes bejegyzések olvasottsága túllépi a 60-at. Meglepett kicsit, hisz senki nem ír, de ha ennyire sok a passzív látogató akkor már azért csak írok egykét sztorit.
Tegnap voltam Eddie Izzardon, dolgozni persze, de sajnos nem nagyon tudtam belőle semmit sem megnézni. Nem a megszokott étteremben dolgoztam, hanem a kávézóban, ahol gáz a szolgáltatás, gáz a kaja, gáz a séf, és nincs borravaló, ja és forgalom, úgyhogy el is küldtek hamarabb. se.
mert volt még meló a raktárban, jóöreg rekeszpakolás. Ahmedtől a menázsertől megkérdeztem, hogy ugyan utána megnézhetjük e egy pár percre a műsort, azt mondta majd beszélünk róla miután megcsináltuk a melót. Ez volt két óra tiszta kosz lettem a hátam még most is fáj. Ezután újra feltettem a kérdést és egy egyszerű választ kaptam. nem.
-deméééérnem? (tajtékozva)
-mer nemlehet
-de akkor miért nem ezt mondtad a meló előtt? (ökölbeszorultkézzel vérbenforgó szemekkel)
-mer akkor nem tudtál volna a melóra koncentrálni.
oké tegye fel a kezét aki érti a gondolatmenetet, mert én rohadtul nem.
-mert úgy tetszik gondolni hogy abban az esetben, hogyha nemet tetszett volna válaszolni a kérdésemre jobban rápörögtem volna a műsorra, mint akkor ha azt tetszik mondani HOGY ERRŐL MAJD BESZÉLÜNK A MUNKA UTÁN?
tamás sarkon fordul, elindul haza.
-köszönöm
-anyádataztat (gondolatbuborék stádiumban maradt)
Szóval fel is hívtam az ügynökséget hogy nincs több ahmed, nincs több kávézó, úgyhogy mára 12 órás műszakot kaptam a konferenciaközpontban. 
A 12 órás műszak során ha az ember 50 fős csoport tagja a legfontosabb az életbenmaradás. Ehhez két fontos készséget kell kifejleszteni. Az egyik az elfoglaltnak tűnés lehetőleg a legenergiatakarékosabb üzemmódban, a másik a megfelelő maradékok felismerése, illetve ezek elfogyasztásához a megfelelő alkalmak és helyek felismerése. 
Örömmel jelentem ki, hogy megtaláltam az elvtársaimat. A csoport, akikel dolgoztam egyazegyben ezeket az elveket vallotta. Mi feleltünk a desszertekért. Két hely van normálesetben az edények kiürítéséhez, ezeket egy folyosó köti össze. 
Ez az a pont ahol a csapat átalakult ebből:
ebbe:
A szünetünket 3 körül kaptuk meg, de én annyira televolta, hogy elcsomagoltam otthonra mindent. A nap második fele őrültekháza volt, a neméppenazeszérőlhíres mohameddel és a nemtommianevedenemisérdekel sráccal kaptunk 4 asztalt. Ez nem lenne sok, ha minimális intelligenciával rendelkeztek volna a csapattagjaim. De szerintük ha mind a négy 11 fős aztal készenáll a főfogásra, és szólnak a konyháról akkor - és itt kétfelé válunk, mert nem ugyanaz a két srác gondolata - 
1: kezdjünk el egyesével kávét felszolgálni
2: ingyen bor mellett vegyünk fel borrendelést az egyik vendégtől jatt reményében, és menjünk el érte a másik étterembe, ahol fizetni lehet érte
a menázser így 5 tányérral a kezemben rohanva még utánamszól, hogy haladjálmár, és innentől kezdve mondja bárki is azt, hogy nem jogos az, hogy:
1: műszak végén, miután arra a kérdésemre, hogy ehetünk e valamit, nemmel felel, két tányér desszerttel, és egy tányér báránybordával rohanok el, amikor elfordul, amit a hajnali 3 órakor végző, éppen vacsorázó csapatba (kicsit döcögősen, mert szendvicset ettek az kantinban) beleolvadva eszek meg.
2: az egyenruhához tartozó szerintem állatul kinéző fekete selyemnyakkendőt a farzsebembe rejtve elhoztam (nem azért mert egy ilyen rossz arc vagyok, hanem mer kapják be, miaz hogy nem ehetek).
Hazafele úton végre valahára megtörtént az, amire kijövetelem óta vágyok. Ismerősök integettek egy kocsmából, hogy csatlakozzak hozzájuk.
A két srác a bolgár Teo és a birminghami, de az az igazi turbános indiai Ahmed. Ahmed...igazából nem tudtam a nevét még az elején, mikor dolgoztunk, mondom vagy Ahmed vagy Abdul, igazából ezeknek az arcoknak ha ki akarod találni a nevét 50% esélyed van rá, hogy ráhibázól, mondom hé Ahmed...igen?...jesssz.
Szóval Ahmed buldózerrel rombolta szét az ilyen turbános arcokról alkotott előítéleteimet. Egy roppant értelmes srác, jó humorú, jo kedélyű, aki mindenféle buliban bennevan, és benne is volt régebben is. Egycsaj a melóhelyen furának nevezte, mert hogy filozófiát tanul, mire én egyből beletaláltam a reakciómmal, hogy fura egy olyan világban egy filozófust furának nevezni, ahol az emberek nagyrésze keresztény. És be is találtam, ő is az, ezek után olyan oltót kapott Ahmedtől és tőlem, persze ilyen filozófiai tudományos, nem ilyen mennymáranyádba szintűt, hogy elsunnyogott. 
Igen. nem véletlen, hogy nincs barátnőnk.  
Teoval sokat találkozok a műszakok során, bizniszt tanul, mint mindenki más. Szintén jóindulatú, jókedélyű, jóarc. Egymásnak néha welcome to paradise (üdv a paradicsomban)al köszönünk, ez még onnan jön, hogy néha máskor kezdődnek a bizonyos műszakok, és ha általános asszisztensek, nem pincérek vagyunk, akkor a legretkebb tányérlekaparós meló is a mienk. Na ha ilyenre érsz oda a munkába, az mindíg annak a jele, hogy fasza napod lesz. Üdv a VIP szektorban!
Hát ez most elég összevisszaság lett, de most jobb nincs.
Ja igen van pár kép a telefonomon, amit feltöltök, mert lett kábelem hozzá.
Wembley:
Wembley Bobby More 1900 férőhelyes étterem:
Aston Villa (nincs meccs, de ebből ennél több nem lesz, mert ki vagyok tiltva a stadionból)
Manchester City:
megint manchester city, az étterem egyik asztalánál ülve:
papír birminghami kocsma ajtaján:
Belépéskor random megmotozhatnak, nem tagadhatod meg.
Szigorúan nem lehet rajtad, nem mehetsz be:
kesztyűben
sapkában
melegítőfelsőben, vagy sportruhában
kapucnis pulóverben
melegítőnadrágban.
kemény?.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése